Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE GTK hírarchívum  --  GTK 2013. Január

Miért érdemes továbbtanulni? Szálláshelyek Szegeden

nyilt_nap_kiemelt

Február 1-jén startol a felsőoktatási felvételi jelentkezési időszak, amely idén március 1-jéig tart. A Szegedi Tudományegyetem február 9-én nyílt napra várja majd a továbbtanulást tervezőket. Nekik szóló sorozatunkban most a szegedi egyetemisták lakhatási lehetőségeivel kapcsolatos tudnivalókat gyűjtöttük össze.

2013. január 10.

Karközi és kari kollégiumok szolgálnak az SZTE-s hallgatók második otthonául, de Szeged albérletkínálatáról is híres. Aki ide jelentkezik, színvonalas, illetve ami legalább ilyen fontos: megfizethető szálláshelyek közül válogathat.

 

Karközi kollégiumok

A legkülönbözőbb karok, tudományterületek hallgatói köthetnek egymással ismeretséget a Szegedi Tudományegyetem öt karközi kollégiumában. A felvételinél elsősorban a szociális helyzetet (egy főre jutó jövedelem, testvérek száma, súlyos betegség stb.), a lakóhelytől való távolságot és a tanulmányi eredményeket veszik figyelembe.

Az újszegedi Erzsébet-liget közelében várja lakóit a tízemeletes Herman Ottó Kollégium, háromágyas szobái régen elsősorban a természettudományi kar hallgatóinak adtak otthont – a kollégium Fürj utcai „B” épülete társadalomtudományi szakkollégiumként működik.

A Móra Ferenc Kollégium eredetileg bölcsész „diákszálló” volt, ma már szakkollégium háromágyas szobákkal.

A Károlyi Mihály Kollégium több mint 800 férőhelyével az egyetem legnagyobb kollégiuma, mely a Kossuth Lajos sugárúton szintén háromágyas szobákkal várja lakóit.

Az Öthalmi Diáklakások férőhelyei nemrég 240-ről 510-re bővültek, így felújított környezet és a jó közösség kompenzálja a belvárostól való távolságot. Az egy-, illetve egy plusz kétszobás lakások felszereltsége minden igényt kielégít.

Sok más mellett tudományos műhelyekkel, előadásokkal, kollégiumi diákszínpaddal, kétágyas szobákkal várja az egyetem tehetséges hallgatóit a belvárosban fekvő Eötvös Loránd Kollégium. A leendő elsőévesek kiemelkedő eredményekkel (például OKTV-eredmény) pályázhatnak ide.

 

Kari kollégiumok

Közös a kar, közösek a jegyzetek, jó a bejutásai lehetőség, a felsőbb évesek jó tanácsokkal láthatnak el – ezt kínálják a kari kollégiumok.

A Dóm tér mellett található az Általános Orvostudományi Kar Apáthy István Kollégiuma, háromágyas szobákat kínál külön tusolókkal. Az ÁOK a vasútállomáshoz és a klinikákhoz közeli id. Jancsó Miklós Kollégiuma szobái zömmel négyágyasok, közös tusolóhelyiséggel.

Közelében található a Gyógyszerésztudományi Kar Semmelweis Ignác Kollégiuma is, melynek szobái négyágyasok.

Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar szintén két kollégiumot tudhat magáénak: a belvárosbeli Béke Utcai Kollégium két-, három, négyágyas szobákkal rendelkezik, az Újszeged szívében elhelyezkedő Madzsar József Kollégium szobái többségében kétágyasok.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Teleki Blanka Kollégiumának szobái négyágyasok, felújítottak.

A Kollégiumi úton található a Mérnöki Kar Kollégiuma, melynek szobái háromágyasak.

A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar négyemeletes kollégiumában két- és háromágyas szobák állnak a hallgatók rendelkezésére.

 

„Albiban” Szegeden

Aki albérletet választana, hasznos segítséget jelethet számára a Déli Apró hirdetőújság vagy az online egyetemi albérletkereső (www.sztealberlet.hu). Persze tudni kell, hogy árkategóriában még a legolcsóbb albérlet sem vetekedhet a kollégiumi díjakkal, melyek a 2012/13-as tanévben tízezer forint körüli összegre rúgnak mind a karközi, mind a kari intézményekben. Albérletet nem lehetetlen találni tíz-tizenötezer forint plusz rezsi áron sem, általános törvény persze, hogy a belvároshoz közeledve növekednek a tarifák, ám e téren is akadhatnak kivételek.

A kiadó szobák választéka rendkívül nagy, szinte minden igényt kielégítenek, és a város gyakorlatilag bármely részében találhatunk megfelelő albérletet.

 

SZTEinfo

 

 

Táblázat:

Kollégiumi férőhelyek az SZTE-n:

A kollégium neve

Férőhelyek száma

Karközi kollégiumok

 

Eötvös Loránd Kollégium

76

Herman Ottó Kollégium

A épület: 270; .B épület: 52

Károlyi Mihály Kollégium

822

Móra Ferenc Kollégium

300

Öthalmi Diáklakások

240 + 270 (új)

Kari kollégiumok

 

ÁOK Apáthy István Kollégium

234

ÁOK id. Jancsó Miklós Kollégium

233

ETSZK Béke Utcai Kollégium

138

ETSZK Madzsar József Kollégium

135

GYTK Semmelweis Ignác Kollégium

204

JGYPK Teleki Blanka Kollégium

410

MGK Kollégium

306

MK Kollégium

260

Külső kollégiumok

 

Vasút a Gyermekekért Alapítvány Diákotthona

101

Márton Áron Szakkollégium

165

Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium

25

Szent Imre Katolikus Kollégium

91


Szakok és árak


Február 1-jén startol a felsőoktatási felvételi jelentkezési időszak, amely idén március 1-jéig tart. A Szegedi Tudományegyetem február 9-én nyílt napra várja majd a felvételizőket, szüleiket, valamint a továbbtanulást tervező alsóbb éveseket. A továbbtanulásról szóló sorozatunkban most az önköltséges képzésekkel kapcsolatos tudnivalókat gyűjtöttük össze.

Egy friss kormánydöntés értelmében a 2013/14-es tanévre tizenhat egyetemi szaktól vonták meg az államilag támogatott helyeket, így ezek fizetőssé váltak. Mindez a Szegedi Tudományegyetem hét képzését érinti: andragógia; jogász; kommunikáció és médiatudomány; nemzetközi tanulmányok; munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás; gazdálkodás és menedzsment; kereskedelem és marketing.

Abban az esetben, ha egy leendő egyetemista ezen költségtérítéses szakok valamelyikét szeretné választani, egyáltalán nem mindegy, hogy szemeszterenként mennyit kell fizetnie a tanulmányaiért. A Szegedi Tudományegyetemen ezen a téren versenyképes árat és tág keretlétszámot tud biztosítani, miközben az oktatási színvonala felveszi a versenyt a fővárosi egyetemekével, amit számos hazai és nemzetközi rangsor, illetve munkaerő-piaci visszajelzés bizonyít. Csokorba kötöttünk néhány, az alapképzésre vonatkozó adatot.

A szegedi jogászképzés félévente 176 ezer forintba kerül, és 300 hallgatót vehetnek fel. A Debreceni Egyetem ezzel szemben 185 ezer forintért biztosít képzést maximum 180 hallgatónak. Ezen a téren az Eötvös Loránd Tudományegyeteme a legdrágább, itt a költség 247 ezer forintot tesz ki, habár a keretszám itt nagyobb.

A gazdálkodás és menedzsment; kereskedelem és marketing alaképzések szegedi árai már jóval a Corvinus Egyetem által meghatározott díjak alatt maradnak. Az SZTE-n a két szakon egyaránt 185 ezret kérnek egy félévre, míg a Corvinuson ez az ár már 295 ezer forint. A felvehető diákok száma azonban nem teljesen követi ezt az ugrást, ugyan a menedzsment szaknál 90-220 aránnyal Pest felé dől a mérleg nyelve, ám a marketing terén kevésbé nagy az előny: itt Szeged a maximálisan 90 főjével csak 30-cal marad le a fővárosi intézmény mögött.

Az SZTE kommunikáció és médiatudomány szakát az országban az egyik legnívósabbnak tartják. Szegeden 193 ezer, az ELTE-n 150 ezer, Debrecenben 154 ezer forint egy félév. Ám ezzel arányosan több hallgatót is vesznek fel a Tisza-parti universitasra (a maximális keretszám az SZTE-n 70, a DE-n 50, az ELTE-n 45 fő), nem beszélve arról, hogy a jól felszerelt tévé- és rádióstúdiók által versenyképes tudással látják el a munkaerőpiacra kilépő végzősöket. Kiemelendő továbbá a szegedi andragógia (felnőttképzés) szak is, amely 150 ezer forintért 100 férőhelyet kínál, míg az ELTE 165 ezerért csak 45-öt.

Ha a szemeszterenkénti költséget összevetjük a maximálisan felvehető diákok számával, azt kell látni, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jó eséllyel juthatnak be a tehetséges fiatalok, és az itt megszerezhető kiváló tudásért elfogadható árat is kérnek.

SZTEinfo


Miért érdemes továbbtanulni? Jön az osztatlan tanárképzés

Átalakulóban a tanárképzés: újra osztatlan szakok indulnak 2013 szeptemberétől, és két tantárgy oktatását sajátíthatják el a hallgatók… Február 1-jén startol a felsőoktatási felvételi jelentkezési időszak, amely idén március 1-jéig tart. A továbbtanulásról szóló sorozatunkban most a tanárképzés körüli változásokat vesszük sorra.

Az általános iskolai tanároknak 4+1, míg a középiskolai oktatóknak 5+1 évet kell majd tanulniuk – a „+1” a szakmai gyakorlat éve lesz. Ezen kívül a régi-új osztatlan szakos tanárképzés is az átalakulás része.

 

– A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezése értelmében 2013 szeptemberétől indítani kell a kétszakos, osztatlan tanárképzést. Ennek végrehajtására vonatkozó kormányrendelet is hatályba lépett. Most arra a miniszteri rendeletre várunk, amely az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeit (KKK) meghatározza – magyarázta Homoki-Nagy Mária, az SZTE oktatási rektorhelyettese. Hozzátette: az osztatlan tanárképzés egyes szakjai és a felvételivel kapcsolatos tájékoztatás a felvételi tájékoztató pótkötetében fog megjelenni.

 

Marad még a mesterszak is

A rektorhelyettes asszony arról is beszélt, hogy miután a törvénynek nincs visszaható hatálya, az osztatlan tanárképzést felmenő rendszerben lehet bevezetni. Ez azt eredményezi, hogy aki 2013 szeptembere előtt kezdte egyetemi tanulmányait, annak biztosítani kell, hogy a régi rendszerben, tehát osztott képzésben fejezze be. Így az egyetemnek mindaddig lehetővé kell tennie a párhuzamosságot, ameddig van olyan hallgató, aki a Bologna-rendszerű tanárképzésben kezdte tanulmányait, és abban is szeretné befejezni.

 

Homoki-Nagy Mária kifejtette, véleménye szerint a tanárképzést az viszi jobb irányba, ha arra elkötelezett hallgatók jelentkeznek tanárszakra. Valószínű, hogy ha érettségi után közvetlenül jelentkezik valaki tanárszakra, az komolyabban is fogja venni választott hivatását.

 

Szoros együttműködésben

Csak a tanárképzésben érintett karok – BTK, JGYPK, TTIK és ZMK – együttműködésével lehet az osztatlan tanárképzést elindítani – bocsátotta előre a professzorasszony. A kormányrendelet pontosan meghatározza, melyek azok a tanárszakok, amelyeket csak 4+1 formában lehet indítani (mint az ének-zene, rajz, technika stb.), illetve melyek azok, amelyeket csak 5+1 formában (például minden idegen nyelv). Olyanok is lesznek, amelyeket mind a két változatban (például magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz) meg lehet hirdetni. Ezenkívül kormányrendelet határozza meg azt is, hogy a 4+1 és az 5+1 képzési formának az első három éve közös képzésben folyik és a hallgató választása szerint a harmadik év után dönti el, hogy 4+1-ben vagy 5+1 képzési formában folytatja-e tanulmányait. – Mindez szükségessé teszi, hogy a karok szoros együttműködésével hirdessük meg az osztatlan tanárszakokat – szögezte le a rektorhelyettes.

 

Pluszteher

A professzorasszony kérdésünkre elmondta, sok pluszterhet jelent a szegedi egyetemnek is a képzés átstrukturálása. Az osztatlan tanárszakoknál új mintatanterveket kell kidolgozni, kétszakos tanárok lesznek, így össze kell hangolni a két szak (például matematika-angol szakos tanár) mintatantervét. – A tanárszakok párosítása szinte végtelen, így az előttünk álló félévben igen sok munka hárul a tanárképzésben érintett karokra – összegzett Homoki-Nagy Mária.

 

Azt is megtudtuk, hogy a kormányrendelet értelmében mindazon felsőoktatási intézmények, amelyek a Bologna-rendszerű tanárképzés mesterszakának akkreditációjával rendelkeznek, külön akkreditáció nélkül indíthatják az osztatlan tanárképzést. Majd két év múlva kell ilyen eljárást lefolytatni.

 

SZTEinfo


Miért érdemes továbbtanulni? A szegedi egyetem segíti a felvételizőket


Február elsején startol a felsőoktatási felvételi jelentkezési időszak, amely idén március elsejéig tart. Hogy megkönnyítsük a döntést, ezen időszak alatt több cikket is közzéteszünk a továbbtanulásról www.u-szeged.hu honlapon. Sorozatunk első részeként a felvételi eljárással kapcsolatos technikai információkat közöljük.

Idén március elsejéig kell eldönteniük a felvételizőknek, hol szeretnének tovább tanulni. A jelentkezési időszak február elsején startol. A könyv formátumú tájékoztató kiadványok januárban kerülnek a boltok polcaira. A korábbi évekhez hasonlóan idén is két kötetben jelennek meg: az érettségizetteknek szóló alapképzéseket és osztatlan mesterképzéseket tartalmazó tájékoztató mellett idén is külön kiadványként érhetik el a felhasználók a diplomásoknak szóló, mesterképzéseket tartalmazó tájékoztatót.

A Tájékoztatókban a jelentkezők megtalálják a felvételi eljárás szabályait, valamint a meghirdetett képzéseket, azonban a felsőoktatási szakképzések és a tanári osztatlan mesterképzéseket a tájékoztatók hivatalos kiegészítésében hirdetik majd meg a felsőoktatási intézmények, így a Szegedi Tudományegyetem is. Ezért is kiemelten fontos, hogy a tájékoztató január végén megjelenő hivatalos kiegészítését minden érintett átolvassa a jelentkezés benyújtása előtt.

A Felvi.hu-ra feltöltött online tájékoztatókból is informálódhatnak a továbbtanulni vágyók. A felvételi jelentkezési lapot online és hagyományos, papír alapon is benyújthatják az intézményeknek a felvételizők, akik összesen legfeljebb öt képzést jelölhetnek meg.

A kitöltött és aláírt jelentkezési lapokat 2013. március 1-jéig kell postára adni az Oktatási Hivatal 1380 Budapest, Pf. 1190 címre.

Az e-felvételi használatához első lépésként regisztrálni kell a Felvin. Előnye, hogy a rendszerben az adatok elmenthetők, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, az űrlapok kitöltése bármikor folytatható, a végleges jelentkezéseket legkésőbb 2013. március 1-jéig kell rögzíteni, majd március 11-ig hitelesíteni azt Ügyfélkapun keresztül, vagy a kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postázásával.

A felvételi eljárás alapdíja 9 000 Ft, amelyért összesen három jelentkezési helyet lehet megjelölni. Ezen felül további két jelentkezési hely megjelölésére van lehetőség, amiért egyenként 2 000 Ft kiegészítő díjat kell fizetni a jelentkezéskor.

A pontszámítás alapképzéseken 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és érettségi pontok mellé (maximum 400 pont) különböző jogcímeken maximum 100 többletpont kapható. Mesterképzéseken a jelentkezők maximum 100 pontot szerezhetnek, a pontszámítás szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a Felvi.hu Egyetemek, főiskolák oldalain a meghirdetett képzések mellett.