Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Kutatás - fejlesztés - innováció

Egyetemünk egykori rektora, Szent-Györgyi Albert intézményünk számára a következő feladatokat jelölte ki: „gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást”; nevelni a jövő tudósait, „akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik…”; a haza részére olyan polgárokat nevelni, „akik el vannak látva a szellem fegyverével…”; „s a mi egyetemünknek van még egy különleges hivatása is: hogy a nagy magyar Alföldnek szellemi központja legyen!” A Nobel-díjas rektor által egykor megfogalmazott feladatok még ma is aktuálisak és tökéletesen illeszkednek a modern kutatóegyetemi célkitűzésekhez. Egyetemünk elhivatott kutatói és tehetséges diákjai nap mint nap bizonyítják, hogy méltók vagyunk a Szent-Györgyi Albert által meghatározott küldetés teljesítésére.

A Szegedi Tudományegyetemnek az oktatástól elválaszthatatlan feladata a nemzetközileg is versenyképes kutatás művelése, a kutatóegyetemi jelleg megőrzése. Egyetemünk célja, hogy továbbra is az ország magas presztízsű, a tudományt és a társadalmat egyaránt szolgáló, nemzetközi színvonalú kutató-fejlesztői központja maradjon. A hazai és nemzetközi kutatási programjainkban megvalósuló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység egyaránt átfogja az ismeretbővítő- és a problémamegoldó kutatást, a termék- és szolgáltatásfejlesztést. A Szegedi Tudományegyetem 19 doktori iskolája és nemzetközi hírű kutatócsoportjai a legmagasabb szintű oktatás mellett a legkülönbözőbb területeken zajló kutatások szervezői és végrehajtói. A Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) való közös munka eredményeként a Szegedi Tudományegyetem négy karán 14 MTA által támogatott kutatócsoport, illetve 2011 óta 5 MTA Lendület-kutatócsoport működik.

Az intézmény kutatói hozzávetőlegesen 50 000 közleményt jelentettek meg az elmúlt 5 évben hazai és nemzetközi folyóiratokban, illetve konferenciák keretében. Jelentős az ipari partnerek kutatás-fejlesztési igényeinek teljesítése érdekében végrehajtott kutatási tevékenység, mely az elmúlt 5 év (2009-2013) során összesen 4174 millió Ft bevételt jelentett. A Szegedi Tudományegyetem szellemi tulajdon portfóliójában több mint 40 szellemi alkotás található, melyek közül számos már üzleti hasznosításra került licencia megállapodásokon, illetve az erre a célra alakult spin-off vállalkozásokon keresztül.

2010-ben a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyerte el három esztendőre az első ízben kiosztott kutatóegyetemi címet. E státuszt az Oktatási és Kulturális Minisztérium azoknak a jelentős hazai és nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységet végező felsőoktatási intézményeknek ítélte oda, amelyeken meghatározó a folyamatos, stratégiai jellegű alap- és alkalmazott kutatás, a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként végzik, valamint mind a kutatás, mind a képzés területén széles körű nemzetközi együttműködéseket folytatnak. 2013-ban a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, és a Debreceni Egyetem a kutatóegyetemi cím mellett a „Kiemelt felsőoktatási intézmény” minősítést is elnyerte ami azoknak a felsőoktatási intézményeknek adható, amelyek több tudományterületen olyan képzési és kutatási kapacitásokkal, valamint tudományos eredményekkel rendelkeznek, amelyekre alapozva az intézmények a nemzetstratégiai célok megvalósításában jelentős szerepet töltenek be, és a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban jelentős előrelépésre képesek, továbbá a nemzetközi hallgatói mobilitásban való részvételük kiemelkedő.


A Szegedi Tudományegyetem küldetéséből következő elsődleges kutatóegyetemi célja az intézmény oktatási és kutatási tevékenységéinek szinergiáit kiaknázva a szellemi termékek előállításának és hasznosításának biztosítása. Intézményünk értelmezésében a 21. századi tudományegyetem feladata az új know-how termelése és társadalmi, gazdasági transzferálása, mely elképzelhetetlen pusztán helyi keretek között. A versenyképes tudásteremtés és tudáshasznosítás előfeltétele a nemzetközi versenypiacon történő működés, a tudósokért, diákokért, kutatási megrendelésekért folyó nemzetközi versenyben való helytállás, más egyetemekkel, az üzleti szférával, a privát kutatóhelyekkel és a szakértői szolgáltatás-nyújtókkal együttműködésben megvalósított hálózati működés biztosítása.


A kutatási versenyképesség fokozásának négy feltétele van. Egyrészt az egyetem alapvető kompetenciái mentén inter- és multidiszciplináris kutatócsoportok nemzetközileg versenyképes tevékenységének biztosítása. Másrészt a vállalatorientált K+F fokozása érdekében a hazai és nemzetközi kapcsolatépítés támogatása, beleértve az ipari K+F projektmenedzsment hatékonyságának emelését, a szellemi tulajdon védelmét és a technológiatranszfer támogatását. Harmadrészt az innovatív vállalkozás-fejlesztési szerepvállalás fokozása az intézményi tudás spin-off vállalkozások keretében történő hasznosulásának elősegítésére. Végül pedig a tudományos eredmények szélesebb társadalmi kör számára történő hozzáférésének biztosítása.


A fentiek megvalósulásához folyamatosan törekszünk a kutatás-fejlesztési alapinfrastruktúra javítására, mely a nemzetközi K+F versenyben való helytállás előfeltétele. Emellett szükséges a tehetségmenedzselés integrált megvalósítása, mely a nemzetközileg versenyképes kutatócsoportok fenntartása, fejlesztése érdekében elengedhetetlen. Továbbá fontos a szellemi alkotások hasznosulását középpontba állító kutatói tevékenység elismerésének fokozása, mely a magas színvonalú emberi erőforrás megőrzéséhez éppúgy nélkülözhetetlen, mint a kutatási eredmények vállalkozásokba történő transzferálásához. Végezetül az innovatív vállalkozási tevékenység környezetének javítása, mely magában foglalja az innovatív vállalatok, illetve K+F részlegeik számára attraktív működési modell, illetve egy vonzó spin-off környezet kialakítását.



uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes


tt-iroda

konyvtar_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Címkefelhő

14. Őszi Kulturális Fesztivál  BTK  Diplomaosztó  Egyetemi Tavasz  Egyetemi Élet  Egyetemi élet  Esemény  Fókusz  Irodalom  JGYPK  Kulturális Iroda  Kultúra  Kutatók Éjszakája 2009  SZTE Kulturális Iroda  SZTE Kultúrális Iroda  Sport  Szabadegyetem  TIK  TTIK  ZMK