Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A kolon­tári gát­sza­ka­dás kap­csán ke­res­tük meg az SZTE TTIK Föld­raj­zi és Föld­ta­ni Tan­szék­cso­port ve­ze­tő­jét, Pál-Molnár Ele­mért. „A tan­szék­cso­port Ma­gyar­or­szág egyik leg­job­ban fel­sze­relt la­bor­egy­sé­gé­vel ren­del­ke­zik, az egy­ség­ben dol­go­zó ku­ta­tók vé­le­mé­nyét ér­de­mes meg­hall­gat­ni” – irá­nyít jól kép­zett geo­ló­gus és geo­grá­fus szak­ér­tő kol­le­gá­i­hoz a tan­szék­cso­port-ve­ze­tő.
A TTIK Ás­vány­ta­ni, Geo­ké­mi­ai és Kő­zet­ta­ni Tan­szék tan­szék­ve­ze­tő egye­te­mi do­cen­sé­vel, M. Tóth Ti­va­dar­ral és a Ter­mé­sze­ti Föld­raj­zi és Geoin­for­matikai Tan­szék egye­te­mi do­cen­sé­vel, Far­sang And­re­á­val ele­mez­zük a ki­ala­kult hely­ze­tet, an­nak le­het­sé­ges oka­it, kö­vet­kez­mé­nye­it.
A Kolon­tár mel­lett, ok­tó­ber 7-én tör­tént hu­mán és a kör­nye­ze­ti ka­taszt­ró­fa szá­mos kér­dést fel­vet, és sok hi­á­nyos­ság­ra is fel­hív­ta a fi­gyel­met. A ha­tó­sá­gok mi­ért nem ké­szí­tet­ték fel a la­kos­sá­got egy le­het­sé­ges ka­taszt­ró­fá­ra, mi­ért nem épült ri­asz­tá­si rend­szer a tér­ség­ben? A kör­nye­zet­vé­del­mi el­len­őr­zé­sek kap­csán a leg­na­gyobb po­ten­ci­á­lis koc­ká­za­ti for­rá­sok, így a zagy­tá­ro­zók mi­ért nem kap­ták meg a fo­ko­zot­tabb fi­gyel­met?

A vörö­siszap ve­szély­te­len is le­het­ne

Ki­csit sza­kad­junk el a vö­rös­iszap-öm­lés­től, és néz­zük meg, ho­gyan ke­rült a zagy­tá­ro­zó­ba a ve­szé­lyes hul­la­dék­nak nem mi­nő­sü­lő ipa­ri mel­lék­ter­mék. Fa­ze­kas Já­nos: A ba­u­xit­bá­nyá­szat 75 éve Ma­gyar­or­szá­gon cí­mű ta­nul­má­nyá­ból ki­de­rül, hogy Aj­kán 1943 óta ké­szí­te­nek tim­föl­det. Mi­vel az alu­mí­ni­um­gyár­tás­hoz ren­ge­teg vil­la­mos ener­gia szük­sé­ges, ezért a szo­ci­a­lis­ta vi­lág­rend­ben Ma­gyar­or­szág bá­nyász­ta a ba­u­xi­tot, gyár­tot­ta a tim­föl­det, a Szov­jet­unió pe­dig az alu­mí­ni­um­töm­bö­ket. A ’70-es, ’80-as évek­ben a ha­zai ter­me­lés el­ér­te a 3 mil­lió ton­nát is, en­nek meg­fe­le­lő­en ren­ge­teg vörö­siszap ma­radt az országban. A tör­té­nel­mi ki­té­rő után, a je­len­be vis­­sza­ka­nya­rod­va M. Tóth Ti­va­dar­ral ar­ról be­szél­get­tünk, hogy a ba­u­xit­ban az alu­mí­ni­u­mon kí­vül je­len­tős mennyi­sé­gű ti­tán, vas, gal­li­um, va­ná­di­um, króm is ta­lál­ha­tó. „Az alu­mí­ni­um­gyár­tás so­rán a ba­u­xit­ban lé­vő fé­met a töb­bi­től el kell vá­lasz­ta­ni, amit nát­ron­lúg­ban tör­té­nő fő­zés­sel le­het meg­ol­da­ni. Az alu­mí­ni­um a lúg­ban ki­ol­dó­dik, a hát­ra­ma­radt, fé­mek­ben gaz­dag mel­lék­ter­mék a vörö­sisza­p.” A hír­adás­ok­ban több­ször el­hang­zott, hogy a vörö­siszap ve­szé­lyes.
„Ha pél­dá­ul a Me­csek­ben, Kővágószőlős kör­nyé­kén sé­tá­lunk, kön­­nye­dén urán­érc­re buk­kan­ha­tunk: ter­mé­sze­tes fo­lya­mat, hogy az érc­tar­tal­mú kő­ze­tek fel­szín­re, fel­színkö­zel­be buk­kan­nak. Még­sem zár­ják le a kör­nyé­ket” – kezd­te M. Tóth Ti­va­dar a kály­há­tól in­dul­va an­nak a ma­gya­rá­za­tát, mi mi­ért nem ve­szé­lyes. Ki­de­rült: ha egy elem meg­fe­le­lő ké­mi­ai kö­tés­ben – akár ás­vány­ban, akár ipa­ri mel­lék­ter­mék­ben – van, ak­kor a kör­nye­ze­tünk­re nem ár­tal­mas.
„A vörö­siszap­ban 5-8 szá­za­lék ti­tán is meg­ta­lál­ha­tó, de víz­ben nem ol­dó­dó ti­tán-di­o­xid for­má­já­ban. Ez azért kulcs­fon­tos­sá­gú, hogy el tud­juk dön­te­ni: ve­szé­lyes-e a vörö­siszap vagy sem. Ál­sá­gos kér­dés csak azt fir­tat­ni, hogy mi­ből men­­nyi ta­lál­ha­tó az iszap­ban. A lé­nyeg az, hogy eb­ből men­­nyi mo­bi­li­zál­ha­tó” – ve­tet­te fel M. Tóth Ti­va­dar. El­mond­ta, csak a mo­bi­li­zál­ha­tó ele­mek tud­nak a víz­be, nö­vé­nyek­be be­ke­rül­ni. A kér­dé­ses ne­héz­fé­mek több­sé­ge sa­vas kö­zeg­ben job­ban ol­dó­dik. A lú­gos nát­ri­um-hid­ro­xid­dal véd­ték a hát­ra ma­radt fé­me­ket a ki­ol­dó­dás­tól. „Nor­mál kö­rül­mé­nyek kö­zött a vörö­siszap ál­tal je­len­tett leg­na­gyobb kör­nye­ze­ti koc­ká­zat a ki­por­zás. Az­az, ha ki­szá­rad az anyag fe­lü­le­te, és azt a szél el­szál­lít­ja. A fé­mek az eső­víz­ben mo­bi­li­zá­lód­hat­nak, ugyan­is a csa­pa­dék kém­ha­tá­sa eny­hén sa­vas a le­ve­gő­ből be­ol­dott szén-di­o­xid mi­att. Az ad­dig old­ha­tat­lan­nak hitt fé­mek így a nö­vé­nye­ken, ál­la­to­kon ke­resz­tül be­ke­rül­het­nek a táp­lá­lék­lánc­ba. Ezért is fon­tos, hogy lú­gos elegy­­gyel véd­jék a vörö­sisza­pot” – ma­gya­ráz­ta a tan­szék­ve­ze­tő.

Kisebb a ka­taszt­ró­fa a gon­dol­tnál?

„Ab­ban az eset­ben, ha ös­­sze­sze­dik a vörö­sisza­pot, ta­laj­ta­ni szem­pont­ból ka­taszt­ró­fá­ról nem be­szél­he­tünk” – tud­tuk meg Far­sang And­rea ta­laj­ta­ni szak­ér­tő­től, a Ter­mé­sze­ti Föld­raj­zi és Geoin­for­matikai Tan­szék do­cen­sé­től. „Az em­be­rek ta­lán a kez­de­ti pá­nik mi­att gon­dol­hat­ták, hogy min­den tönk­re­ment a völgy­ben, de er­ről szó sinc­s. Az iszap mint­egy 800 hek­tár ter­mő­te­rü­le­tet érin­tett, he­lyen­ként 10-50 cen­ti­mé­te­res vö­rös­iszap-ré­teg bo­rít­ja a tá­jat. Ta­laj­ta­ni szem­pont­ból két koc­ká­za­ti té­nye­zőt kell ki­emel­ni: az egyik az iszap ext­rém lú­gos kém­ha­tá­sa, a má­sik az eset­le­ges to­xi­kus elem­tar­ta­lom. A ki­öm­lött iszap erő­sen lú­gos, a ta­laj­ban óri­á­si ká­ro­kat oko­zott: a fel­ső 20-30 cen­ti­mé­ter ki­pusz­tult, a ta­laj bi­o­ló­gi­ai ak­ti­vi­tá­sa meg­szűnt.”
A hír­adás­ok­ra vis­­sza­tér­ve ér­de­mes meg­em­lí­te­ni, hogy az iszap vizs­gá­la­ta­kor a szen­­nye­zett­ség meg­íté­lé­se so­rán min­dig ha­tár­ér­té­ke­ket em­le­get­nek. Ha­zánk­ban ma két­fé­le ha­tá­lyos ha­tár­ér­ték­rend­szer­rel is mér­he­tő­ek a vörö­siszap­ban ta­lál­ha­tó elem­kon­cent­rá­ci­ók. A ha­tár­ér­ték fe­let­ti kon­cent­rá­ci­ó az adott kör­nye­zetre ká­ros, il­let­ve az em­be­ri egész­ség­re is ár­tal­mas. A ter­mő­föld­ön szét­te­rült vörö­siszap koc­ká­za­tos­sá­gá­nak meg­íté­lé­sé­ben az egyik tám­pont az 50/2001-es, a szenny­víz­isza­pok­ról szó­ló kor­mány­ren­de­let le­het. Ez alap­ján el­mond­ha­tó, hogy egyes ipa­ri, la­kos­sá­gi szenny­vi­zek­ben, il­let­ve szenny­víz­isza­pok­ban ma­ga­sabb ne­héz­fém-kon­cent­rá­ció is elő­for­dul­hat, mint a vörö­siszap­ban. „A szenny­víz­isza­pok­nak igen ma­gas a táp­anyagtar­tal­muk, így – a ben­nük elő­for­du­ló koc­ká­za­tos ele­mek el­le­né­re – meg­fe­le­lő men­­nyi­ség­ben me­ző­gaz­da­sá­gi te­rü­le­te­ken el­he­lyez­ve a ta­la­jok táp­anyag-el­lá­tott­sá­gának ja­ví­tá­sá­ra al­kal­mas. Ezért le­het­sé­ges, hogy a ‘le­fö­lö­zött’ iszap után hát­ra­ma­radt anya­got a ta­laj­ba 10-20 cen­ti­mé­ter mé­lyen be­for­gat­va, a ta­lajt gips­szel vagy egyéb sem­le­ge­sí­tő sze­rek­kel ke­zel­ve meg­szün­tet­he­tő a ve­szély” – tud­tuk meg Far­sang And­re­á­tól. Rá­adá­sul a nagy­mér­té­kű (több hek­tá­ros) ta­laj­cse­ré­hez he­gye­ket kel­le­ne el­hor­da­ni, ami lás­suk be, le­he­tet­len, és az előbb ismeretetet­tek is­me­re­té­ben ér­tel­met­len is. Ha eset­le­ge­sen még­is ha­tár­ér­té­ket meg­kö­ze­lí­tő vagy azt meg­ha­la­dó ne­héz­fém-kon­cent­rá­ció adód­na, ak­kor a ta­laj hely­re­ál­lí­tá­sá­ban jó mód­szer a fitoremediá­ció (nö­vé­nyek ál­ta­li ta­laj­tisz­tí­tás), mely ép­pen nehézfém­szen­nyezések ese­tén ha­tá­sos el­já­rás. Ez­zel a tech­no­ló­gi­á­val kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok 2004 óta foly­nak az SZTE-n, Er­dei Lász­ló pro­fes­­szor (SZTE Nö­vény­bi­o­ló­gia Tan­szék) és Far­sang And­rea irá­nyí­tá­sá­val. A ku­ta­tá­sok egy ré­szét ép­pen az al­más­fü­zi­tői vö­rös­iszap-tá­ro­ló re­kul­ti­vá­ci­ó­já­ra hasz­nált ext­rém szen­­nye­zett ta­la­jo­kon vé­gez­ték. El­árul­hat­juk: si­ke­res ta­laj­tisz­tí­tá­si kí­sér­le­te­ket vé­gez­tek nap­ra­for­gó­val és in­di­ai mus­tár­ral.

Ma­gyar­or­szág gaz­dag fé­mek­ben, erő­for­rás­ok­ban

Ar­ról ke­ve­set cik­ke­zik a saj­tó, hogy ha­zánk he­gyei, mé­lyei mi­lyen ás­vány­kin­cse­ket, ér­ce­ket rej­te­nek. Az ás­vány­kin­cse­ket fir­ta­tó kér­dé­sem­re M. Tóth Ti­va­dar egy tör­té­nel­mi pél­dá­val vá­la­szolt: 200 éve még nem tud­tuk, hogy a ba­u­xit ás­vány­kincs. Tech­no­ló­gia hí­ján nem voltunk képesek be­lő­le ki­nyer­ni az alu­mí­ni­u­mot. Ezt to­vább­gon­dol­va és a kü­lön­bö­ző ér­ce­ket ele­mez­ve ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tot­tunk, hogy az érc nem geo­ló­gi­ai, ha­nem köz­gaz­da­sá­gi fo­ga­lom. Aki eset­leg el­vesz­tet­te a fo­na­lat, azt meg­nyug­tat­juk, kis ki­té­rő után vis­­sza­té­rünk a konk­ré­tu­mok­hoz. „Érc­nek azt a kő­ze­tet ne­vez­zük, ami­ből az adott kor tech­no­ló­gi­ai szín­vo­na­lán gaz­da­sá­go­san ki tud­juk nyer­ni a fé­met. Nem tu­dom, 100 év múl­va mi szá­mít majd nyers­anyag­nak” – ma­gya­ráz­ta M. Tóth Ti­va­dar. Far­sang And­rea is be­kap­cso­ló­dott az esz­me­fut­ta­tás­ba, és ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tot­tunk, hogy a gal­li­u­mot, va­ná­di­u­mot és nagy men­­nyi­sé­gű ti­tánt tar­tal­ma­zó vörö­siszap na­gyon ér­té­kes má­sod­la­gos nyers­anyag­for­rás. „On­nan kezd­ve, hogy meg­ta­lál­juk a meg­fe­le­lő tech­no­ló­gi­át, a vörö­siszap ér­té­kes ti­tán vagy ép­pen va­ná­di­um 'érc' le­het” – vá­zol­ta a meg­le­he­tő­sen biz­ta­tó jö­vőt a tan­szék­ve­ze­tő. A vörö­siszap két­ség­te­len kör­nye­ze­ti koc­ká­za­ta mel­lett a jö­vő szá­má­ra meg­őr­zen­dő po­ten­ci­á­lis nyers­anyag­for­rás – utalt vis­­sza a vörö­siszap fém­gaz­dag­sá­gá­ra a do­cens.
Ha­zán­kat, ezen­belül a Ba­kony gaz­da­ság­föld­ta­ni vi­szo­nya­it ele­mez­ve meg­tud­tuk: a ren­ge­teg ba­u­xit mel­lett Úr­kú­ton és Eplény­ben je­len­tős man­gán­bá­nya és óri­á­si man­gán­érckész­let ta­lál­ha­tó. Az ér­té­kes érc­va­gyont fe­ke­te pa­la ta­kar­ja, ami­ben anomálisan ma­gas – sok más elem mel­lett – a rit­ka­föld­fé­mek ará­nya. Hogy ez mi­ért ér­de­kes? A vi­lág rit­ka­föld­fém-ter­me­lé­sé­nek kö­zel 80 szá­za­lé­kát adó Kí­na nem­rég be­je­len­tet­te, vis­­sza­fog­ja ezen ér­cek ex­port­ját. „Ezek a fé­mek na­gyon-na­gyon so­kat ér­nek, és még an­nál is ke­ve­sebb van be­lő­lük. Ez csak egy ap­ró, ak­tu­á­lis pél­da, mi­ért jó tud­ni, mi­lyen anya­go­kat ta­lál­ha­tunk a kő­ze­te­ink­ben. El­kép­zel­he­tő, hogy né­hány év­ti­zed múl­va a tech­no­ló­gia­fej­lő­dés mi­att a fe­ke­te pa­la is érc­nek mi­nő­sül. Leg­fel­jebb kül­föl­di­ek fog­ják ki­bá­nyász­ni, mert ad­dig­ra tel­je­sen el­sor­vaszt­juk a ha­zai bá­nyá­sza­tot. Jön­nek az auszt­rál, kí­nai, ka­na­dai bá­nyá­szok, mi meg majd ki­a­bá­lunk: Véd­jék meg a ma­gyar föl­det!” – csa­tolt vis­­sza a je­len­be M. Tóth Ti­va­dar.
A ’80-as évek vé­ge óta drasz­ti­ku­san csök­kent a ku­ta­tó­fú­rá­sok szá­ma – mint­ha a ma­gyar ál­lam nem akar­na nap­ra­kész in­for­má­ci­ót tud­ni a po­ten­ci­á­lis le­lő­he­lye­i­ről. „A föld­ta­ni ku­ta­tást foly­tat­ni kell, hi­szen ma még nem tud­hat­juk, mit tu­dunk majd nyers­anyag­ként a jö­vő­ben a fel­szín­re hoz­ni” – így a tan­szék­ve­ze­tő.
Or­szág­já­rá­sun­kat a Me­csek­ben foly­tat­va új­ra az urán­érc ke­rült szó­ba. „Mi­vel je­len­leg ma­gas az urán vi­lág­pi­a­ci ára, így új­ra érc­nek mi­nő­sül a Me­csek­ben ta­lál­ha­tó ra­dio­ak­tív ele­me­ket tar­tal­ma­zó kő­zet. De a rö­vid­ tá­vú cé­lok mi­att évek­kel ez­előtt le­ál­lí­tot­ták a ki­ter­me­lést, s ma auszt­rál és ka­na­dai cé­gek ku­tat­ják Bátaszék kör­nyé­két”. Újabb ug­rás után Recs­kig szá­guld­va je­len­tős réz-, cink- és szá­mot­te­vő arany- és ezüst­le­lő­he­lyek­ről tu­dunk be­szá­mol­ni. Két 1100 mé­ter mély ak­na vár­ná a bá­nyá­szo­kat, de a tü­rel­met­len­ség – a rézár­rob­banás előt­ti idő­sza­kot ért­ve – mi­att víz­zel árasz­tot­ták el a vá­ga­to­kat – tud­tuk meg. Ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tot­tunk, hogy hos­­szú tá­von rend­sze­rint job­ban meg­éri a csök­ken­tett vo­lu­me­nű ter­me­lés, mint a be­zá­rás. De a rö­vid tá­vú ér­de­kek egy­elő­re fon­to­sab­bak. A ke­ser­gés­től el­tá­vo­lod­va Rud­abányán kö­töt­tünk ki, ahol je­len­tős cink- és ólom­ér­ce­se­dést is­mer­nek a geo­ló­gu­sok.
„A kör­nye­ző or­szá­gok­hoz ké­pest Ma­gyar­or­szág ta­la­jai meg­le­he­tő­sen nagy ér­té­ket kép­vi­sel­nek. Az al­föl­di tá­jak, a klí­ma, a ne­gyed­idő­sza­ki lösz – mind-­mind ki­vá­ló ta­la­jok kép­ző­dé­sét se­gí­tet­ték elő. Az or­szág mint­egy 20 szá­za­lé­kán a leg­jobb mi­nő­sé­gű me­ző­sé­gi vagy más né­ven cser­nozjom ta­la­jok for­dul­nak elő” – nyi­tot­ta fel sze­mün­ket Far­sang And­rea. A rö­vid tá­vú gon­dol­ko­dás azon­ban a ta­laj­kin­csün­ket is ve­szé­lyez­te­ti: az ipa­ri par­kok, épít­ke­zé­sek mi­att sok­szor a leg­ér­té­ke­sebb föl­de­ket von­ják ki mű­ve­lés alól, majd lehu­mus­zolás után be­épí­tik. „A ta­laj­kép­ző­dés hi­he­tet­len las­sú fo­lya­mat: 1 cen­ti­mé­ter hu­mu­szos ter­mő­ta­laj kö­zel 100 év alatt ala­kul ki. Egy ér­té­kes ta­la­jú ter­mő­te­rü­let­ről ki­vo­nás után 40-50 centiméter hu­muszt is el­tá­vo­lí­ta­nak, mind­ezt úgy, hogy a kör­nyék­ben lé­vő szi­kes, ho­mo­kos ta­la­jo­kat érin­tet­le­nül hagyják.”A hos­­szú tá­vú gon­dol­ko­dás­nak nem­csak a ta­la­jok, a ter­mő­te­rü­le­tek men­­nyi­sé­gi vé­del­me, ha­nem ta­la­ja­ink mi­nő­sé­gé­nek, tisz­ta­sá­gá­nak óvá­sa is fon­tos ele­me kel­le­ne legyen a ku­ta­tó sze­rint. En­nek jó alap­ját je­len­ti az eu­ró­pai vi­szony­lat­ban is szi­go­rú­nak szá­mí­tó, a tisz­ta ta­la­jok­ra vo­nat­ko­zó ha­tár­ér­ték-ren­de­le­tünk, mely biz­to­sí­ték ar­ra, hogy föld­je­in­ket nem szen­­nyez­het­jük kor­lát­la­nul. Ma­gyar­or­szág ta­la­ja­it, Eu­ró­pá­ban szin­te egye­dül­ál­ló mó­don, 1992 óta 1235 pon­ton mo­ni­tor­ing rend­szer­ben éven­te vizs­gál­ják. El­len­őr­zik, idő­ben és tér­ben ho­gyan vál­to­zik ha­zánk me­ző­gaz­da­sá­gi és er­dő­te­rü­le­te­i­nek, il­let­ve spe­ci­á­lis, szen­­nye­zés­nek po­ten­ci­á­li­san ki­tett pont­ja­i­nak ta­laj­mi­nő­sé­ge. Az ered­mé­nyek na­gyon po­zi­tí­vak.

Ol­csóbb ára­mot, hőt is elő­ál­lít­hat­nánk

A fel­szín alól nem­csak szi­lárd nyers­anya­go­kat, de édes­vi­zet, szén­hid­ro­gé­ne­ket, sőt hőt is „bá­nyá­szunk”. „A ház­tar­tá­si ener­gia nagy ré­szét fű­tés­re, me­leg­víz-elő­ál­lí­tás­ra hasz­nál­juk fel. A Föld hő­je, az­az a geo­ter­mi­kus ener­gia az or­szág túl­nyo­mó ré­szén er­re a cél­ra ki­vá­ló­an al­kal­mas, a zárt rend­sze­rek­ben fel­ho­zott, majd le­hűlt hé­víz vis­­sza­saj­tol­ha­tó. Így a ki­ter­me­lés hos­­szú időn át fenn­tart­ha­tó – ma­gya­ráz­ta M. Tóth Ti­va­dar. „Az akár 2-3 kilométer mély, for­ró kő­ze­tek­be vájt, de med­dő­nek bi­zo­nyult szén­hidrogénku­tak szin­tén al­kal­ma­sak le­het­nek 'ka­zán­nak', meg­fe­le­lő al­kal­ma­zá­suk­kal ol­csó hő­ener­gi­á­hoz jut­hat­nánk. A spe­ci­á­lis föld­ta­ni vi­szo­nyok mel­lett – ilyen az or­szág­ban több he­lyen is is­mert – a geo­ter­mi­kus ener­gia áram­ter­me­lés­re is al­kal­mas le­het­ne.” Az alu­mí­ni­um­gyár­tás ener­gia­igé­nyé­re vis­­sza­tér­ve rö­vi­den szó­ba ke­rült a ha­zai szén­erő­mű­vek hely­ze­te is. „Az el­múlt év­ti­ze­dek egyik leg­na­gyobb ön­gól­ja a szén­bá­nyá­szat le­épí­té­se, hi­szen ol­csón tud­tunk ára­mot elő­ál­lí­ta­ni. Nap­ja­ink­ban is ren­ge­teg em­ber­nek biz­to­sít­hat­ná­nak mun­kát a kor­sze­rű­sí­tett szén­bá­nyák. Rá­adá­sul je­len­leg is igen je­len­tős men­­nyi­sé­gű kő­szén­nel ren­del­ke­zünk” – mond­ta M. Tóth Ti­va­dar.
Be­szél­ge­té­sünk vé­gén ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tot­tunk, hogy a ha­zai gaz­da­ság sok­kal erő­sebb le­het­ne, ha meg­fe­le­lő­en gaz­dál­kod­nánk erő­for­rá­sa­ink­kal. Ma­gyar­or­szág nem sze­gény nyers­anyag­ok­ban, bár úgy tű­nik, nem aka­runk vagy már nem tu­dunk él­ni adott­sá­ga­ink­kal. En­nek el­le­né­re még nem mer­ném ki­je­len­te­ni, hogy min­den el­ve­szett. „Nem a bá­nyá­szat el­len kell küz­de­ni, ha­nem a fe­le­lős­ség­tel­jes, kör­nye­zet­tu­da­tos ki­ter­me­lés mel­lett” – fe­jez­te be gon­do­lat­me­net­ét M. Tóth Ti­va­dar. Far­sang And­rea ezt a ta­laj­tan örök igaz­sá­gá­val egé­szí­tet­te ki: „Ne fe­ledd, a ta­la­jon nem csak áll­sz, ha­nem élsz is!”

Se­ges­vá­ri Csa­ba