Bezár

Hírarchívum

Brazil ösztöndíjasok Szegeden

Brazil ösztöndíjasok Szegeden

2014. március 17.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem idén februárban kapcsolódott be a brazil kormány által finanszírozott Science Without Borders programba, mely brazil egyetemisták számára biztosít egy éves külföldi tanulmányi lehetőséget, főleg műszaki, orvosi és természettudományi területeken. A világ számos országában működő program Magyarországon 2013-ban indult el, és hazánk máris a hetedik legnépszerűbb célország lett Európában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


 

A program minden sikeres pályázó számára két félévre szóló tanulmányi ösztöndíjat biztosít, melyet nyolc hetes szakmai gyakorlat, és a nyelvi felkészültségtől függően (a program megvalósításának feltételeként) intenzív angol és magyar nyelvi tréning egészít ki. Az oktatás nyelve angol. A programban részt vevő magyar felsőoktatási intézmények munkáját a Magyar Rektori Konferencia koordinálja. A SZTE karain idén februártól 18 hallgató vesz részt szakmai képzésben, hatan pedig nyelvi tréningen készülnek a szeptemberben kezdődő tanulmányaikra. Jelenleg az Általános Orvostudományi Kar, a Mérnöki Kar, a Mezőgazdasági Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar fogad hallgatókat. 3 diák általános orvosként, 9-en élelmiszeripari mérnökként, 1 hallgató mezőgazdasági mérnökként, 11 hallgató pedig biológusként iratkozott be egyetemünkre. A nyelvi felzárkóztatást igénylő hallgatók felkészítését az Idegennyelvi Koomunikációs Intézet, az Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport és a Hungarológia- és Közép-Európa Tanulmányok Nemzetközi Központ végzi. A karok munkáját és az MRK-val való kapcsolattartást a SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága, valamint a Nemzetközi Koordinációs Iroda fogja össze. Ez a két egység emellett segíti az érkező hallgatókat az első Szegeden töltött hetekben felmerülő tanulmányi és egyéb ügyekben, így például a beiratkozásban, a lakáskeresésben és a bevándorlási ügyek intézésében. A programban érintett hivatalok munkáját mentorhálózat is segíti, melynek résztvevői olyan SZTE hallgatók, akik a brazil diákokkal azonos szakokon tanulnak, így közvetlenül tudnak segítséget nyújtani akár a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos, akár hétköznapi problémák megoldása esetén.


A brazil hallgatók az egyetemi tanulmányaik mellett természetesen lehetőséget kapnak arra is, hogy bepillantást nyerjenek a magyar történelembe és kultúrába, valamint a magyar hétköznapokba is. A nálunk töltött egy év folyamán szervezett programokon megismerkedhetnek hazánk és Szeged nevezetességeivel, gasztronómiájával, ugyanakkor bekapcsolódhatnak Szeged nemzetközi egyetemi életébe is. Az SWB ösztöndíjprogram ez által nemcsak a brazil hallgatók ismereteinek bővítéséhez és nemzetközi kapcsolatrendszerük kiépítéséhez járulhat hozzá, hanem a Szegeden tanuló magyar és külföldi hallgatók is egy élénkebb, színesebb közegben tölthetik el nálunk tanulmányaikat, amely sikerrel járulhat hozzá a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi jó hírének és elismertségének növeléséhez.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • dec
    4
    6724 Szeged, Mars tér 7. Mérnöki Kar „A” épület
    10:00 - 14:00
    6724 Szeged, Mars tér 7. Mérnöki Kar „A” épület
    10:00 - 14:00
  • *
    dec
    4
    József Attila Tanulmányi és Információs Központ 6722,Szeged, Ady tér 10.
    16:30 - 18:30
    József Attila Tanulmányi és Információs Központ 6722,Szeged, Ady tér 10.
    16:30 - 18:30
  • *
    dec
    4
    Fricsay Ferenc Hangversenyterem (SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00 - 19:00
    Fricsay Ferenc Hangversenyterem (SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00 - 19:00
  • dec
    6
    SZTE Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ - Auditórium Maximum 6720, Szeged, Szőkefalvi-Nagy Béla utca 6.
    10:00 - 13:00
    SZTE Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ - Auditórium Maximum 6720, Szeged, Szőkefalvi-Nagy Béla utca 6.
    10:00 - 13:00

Kapcsolódó hírek