Bezár

Hírarchívum

teltik

Két hetes „szénszünet” a Szegedi Tudományegyetemen

Két hetes „szénszünet” a Szegedi Tudományegyetemen

2012. december 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemen 2012. december 21-én délutántól 2 hetes, úgynevezett szénszünet kezdődik az energiatakarékosság jegyében. A kényszerleállástól 150-220 millió forint megtakarítást remél az SZTE vezetése. Az egyetemi élet 2013. január 7-én indul újra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


November elején a kormány 7,33 milliárd forintos zárolást jelentett be az felsőoktatási intézmények költségvetéséből. Az állam 814 millió forintot zárolt a Szegedi Tudományegyetem költségvetéséből. A veszteségek minimalizálása az SZTE vezetése több intézkedést is megtesz. Ezt a célt szolgálja az úgynevezett „szénszünet” is. Míg tavaly a kényszerleállás egy hétig tartott, idén az egyetem vezetősége két hetes „szénszünetet” rendelt el. Ez alatt az időszak alatt zárva marad a legtöbb egyetemi épület, csak a gyógyászati és közoktatási feladatokat ellátó épületek használatát biztosítják, így az egyetemi polgárok nem tartózkodhatnak a lezárt egyetemi épületekben, azokban a munkavégzés, a tanulás feltételei nem biztosítottak.

Az energiatakarékosság jegyében tehát 2012. december 21-én 12 órától téli szünetet tart a Szegedi Tudományegyetem. Az épületekben a fűtést visszaállítják 10 fokra, s ezt a hőfokot tartják 2013. január 6., vasárnap 10 óráig, amikortól a műszaki munkatársak folyamatosan visszaállítják a fűtést a normál üzemi hőfokra. A karácsony és szilveszter közötti 2 munkanapon, valamint az újév első hetében zárva marad a legtöbb egyetemi épület. Csak a gyógyászati funkciókat, vagy közoktatási feladatokat ellátó épületek használatát biztosítják. Az egyetemi élet 2013. január 7-én indul újra.

A 2012-es szénszünet 5 munkanapot érint (2012. december 27. és 28., 2013. január 2., 3. és 4.), amelyeken vizsgákat lehetett volna tartani. Ennek pótlására az SZTE vezetése egy héttel meghosszabbította a vizsgaidőszakot, ami egyébként idén – az elmúlt 6 évhez képest – egy héttel hamarabb kezdődött, ugyanis az őszi szemeszterben a két egymást követő hosszú hétvége miatt nem volt őszi szünet, így egy héttel hamarabb is kezdődött a vizsgaidőszak. Így tehát a 2012/2013. tanévi téli vizsgaidőszak 2012. december 10-től 2013. január 26-ig tart, az utóvizsga-hét időtartama pedig: 2013. január 28 - február 2.

A tavalyi téli egy hetes kényszerleállással (2011. december 23. és 2012. január 1. között) az SZTE 85,4 millió forintos megtakarítást ért el. Ez az összeg a laikus szemével nézve elenyészőnek tűnhet a 60 milliárd forintnyi éves SZTE költségvetéshez képest, viszont amennyiben ezt az összeget egy átlagos munkavállaló járulékokkal együtt számolt éves bérével osztjuk, úgy ez a 85,4 millió forint 40 alkalmazott éves juttatásának felel meg, ami azt jelenti, hogy 40 munkahelyet tud így megtartani az egyetem. Az idei 2 hetes szénszünettel, az időjárástól függően, 150-220 millió forint megtakarítást remél az SZTE vezetése.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek