Bezár

Hírarchívum

Színház a színházban: Rohadt az államgépben valami

Színház a színházban: Rohadt az államgépben valami

2012. november 28.
2 perc

Nagy siker a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) új előadása, a Rohadt az államgépben valami című dráma. Legközelebb november 28-án (szerdán), illetve december 13-án (csütörtökön) 19 órától láthatja a közönség a Szegedi Pinceszínházban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Igaz történeten alapszik a Rohadt az államgépben valami című dráma. A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) produkciója egy kivetített jövőképpel kezdődik: 1941. október 18. napjának reggelével. Holtan találták Horváth István szegedi bölcsészhallgatót és a gyermekükkel áldott állapotú párját, Tóth Katát a Duna-parti Carlton Szállóban: előző nap önkezükkel vetettek véget életüknek… Az idáig vezető folyamat lassan bontakozik ki, a történteket pedig István elszántsága és hite irányítja. Hite abban, amit csinál, szemben azokkal, akik némán csak abban hisznek, amit remélhetnek.

A színdarabot Varga Norbert rendezte, aki e munkájával a tiszteletét szeretné kifejezni a csalódott zsidó – nem zsidó származású pár előtt, a SZESZ 2003-as megalakulásának jubileumán.

Horváth István alapító tagja és rendezője volt a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságnak. A különböző szakok hallgatóiból álló társulat megkezdhette a később sok elismerést kiérdemlő munkáját. Szent-Györgyi Albert rektor rendszeresen megjelent a próbákon és figyelemmel kísérte, hogyan változtatja meg a politika a fiatal színészek gondolkodását és életét. A Horváth Istvánra nem csak, mint diákjára, hanem mint barátjára tekintő Nobel-díjas tudós sokat munkálkodott azon, hogy származástól függetlenül mindenki hasonló feltételek mellett kerülhessen egyetemre.

Színjáték volt a színjátékban Shakespeare Hamlet című művének megjelenítése és párhuzamba állítása a cselekménnyel. A hűen visszaadott történelmi eseményképeket fellazították a belső érzelmeket kifejező monológok. Az előadás valóban egyfajta személyes hangvétellel bírt: „Egy dráma negatív hangulata általában lesújt, most el is gondolkodtatott” – nyilatkozta egy résztvevő.

A Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaság elnökét alakító Molnár Máté azoknak ajánlja a színdarabot, akiket érdekel a történelem és kíváncsiak arra, mit gondolhattak a szegedi egyetemisták a második világháború idején.

A Rohadt az államgépben valami című drámát a SZESZ-társulat előadásában az érdeklődők megtekinthetik november 28-án (szerdán), illetve december 13-án (csütörtökön) 19 órától a szegedi Dugonics-téri Szegedi Pinceszínházban.

*

Legenda - A szegedi diák-Hamlet története címmel a témáról készült egy dokumentumfilm is – szövegét Bubryák István írta, a filmet Radó Gyula rendezte. (E filmet 2011-ben a szegedi Belvárosi Mozi is vetítette, de az idei Szent-Györgyi-emlékévben a nézők több helyszínen és időpontban is megtekinthetik. Így például a 48. héten a szegedi Telin TV is műsorára tűzi.)

Tolnai Andrea

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek