2021. október 28., csütörtök English version

Archívum  --  2007  --  15. szám - 2007. november 12.  --  Kultúra
Kultúra
2007. november 19.
„Müntzing főként kísérleti és szabad improvizációs zenével foglalkozik. Saját fejlesztésű hangszere, a flexichord leginkább egy üreges citerához hasonlít, aminek a megszólaltatásához a legkülönbözőbb fémtárgyak szükségeltetnek. A kétszer hat húros flexichord által kiadott hangokat Müntzing egyetlen sampler segítségével rendezgeti” – olvasni az őszi Kulturális Fesztivál programfüzetében.
Az Iszka utazása egy Romániában élő kislány története. Az alkotást az idei filmszemlén mutatták be, ahonnan többszörös díjnyertesként távozhattak az alkotók. A legjobb szerzői film díját és a diákzsűri fődíját is Bollók Csaba kapta, valamint Czakó Judit vihette haza az Arany olló díjat.
A Szegedi Focus Műhely október végén Bécsben vendégszerepelt egy közép-európai színházi sorozat keretében, ahol Szegeden is sikeres darabjukat, a Kacsát mutatták be. Magyarországról csupán négy társulat kapott meghívást a szemlére.
2007. november 19.
Jelentőségükhöz mérten a filmtudomány sem foglalkozik eleget Bódy Gábor és Jeles András munkáival – emlékeztetett a Kettős vetítés című konferencián a szervező, Füzi Izabella, az SZTE filmelmélet és filmtörténet szakjának oktatója. A Bódy- és Jeles-művek összehasonlítására vállalkozó tudományos programsorozat gazdag kísérőrendezvényeivel együtt valóban hiánypótlónak tűnt.
2007. november 19.
2007. november 19.
2007. november 20.
Mű-terem
Mű-terem
2007. november 19.

P12501191_230x154.png

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2021/22 I. félév
    szeptember 06. - december 11.
  • Szorgalmi időszak
    szeptember 06. - december 11.
  • 2021/22-es tanév szorgalmi időszak
    szeptember 09. - december 13.
  • Szeged Városi Ösztöndíj pályázat
    október 06. - október 29.
  • Kolozsvárról Szegedre – dokumentumtárlat a szegedi egyetem történetéről
    október 07. - december 01.

Gyorslinkek

Címkefelhő

BTK  Egyetemi Tavasz  Egyetemi Élet  Egyetemi élet  Esemény  Fókusz  Hírek  Innovízió  Irodalom  Kulturális Iroda  Kultúra  Kutatók Éjszakája 2009  SZTE  SZTE Kulturális Iroda  SZTE Kultúrális Iroda  Sport  Szabadegyetem  Szegedi Tudományegyetem  TIK  TTIK 

Bezár