2021. november 30., kedd English version
Archívum  --  2007  --  3. szám - 2007. február 19.  --  Egyetemi élet
Csörgő Sándor a Szegedért Alapítvány fődíjasa
Március 10-én immár tizennyolcadik alkalommal adják át a Szegedért Alapítvány díjait a Nemzeti Színházában a várost sújtó nagy árvíz 128. évfordulója előtt két nappal, hagyományos gálaműsor keretében.
Az alapítvány fődíját idén Csörgő Sándor (képünkön) akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Sztochasztika Tanszékét vezető professzor kapja. A társadalmi-állampolgári kuratórium díjazottja Molnár Gyula dzsesszzenész, ornitológus, az SZTE JGYPK Biológia Tanszékének főiskolai adjunktusa. A tudományos kuratórium elismerését Vécsei László akadémikus, az SZTE Neurológiai Klinikáját irányító egyetemi tanár, a művészeti kuratóriumét pedig Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató karnagya veheti át a gálaműsoron.
A Szegedért Alapítvány ötletét 1988 októberében Debreczeni Pál, a DOMET Ecsetgyár igazgatója találta ki, és jelentette be egy városi tanácskozáson. Ő lelkesítette vállalatvezető társait, valamint az akkori tanácselnököt, és ennek eredményeképp írták alá az alapítók – a városi tanács és hét gazdálkodó szervezet – 1989. július 4-én a Szegedért Alapítvány létesítő okiratát. A szervezetet azzal a céllal hozták létre, hogy kifejezze elismerését a város hazai és nemzetközi hírnevét gazdagítóknak. Ezenfelül már csaknem két évtizede pályázati támogatásokkal járul hozzá a tudományos kutatásokhoz, művészeti tevékenységekhez, tanulmányutakhoz, kongresszusok szervezéséhez, a városhoz kötődő kiadványok megjelentetéséhez és más, értékeket hordozó kezdeményezések megvalósításához.

tanter_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2021/22 I. félév
    szeptember 06. - december 11.
  • Szorgalmi időszak
    szeptember 06. - december 11.
  • 2021/22-es tanév szorgalmi időszak
    szeptember 09. - december 13.
  • Kolozsvárról Szegedre – dokumentumtárlat a szegedi egyetem történetéről
    október 07. - december 01.
  • Máthé András fotóművész: Egy kis életmű című kiállítása
    november 25. - december 12.

Gyorslinkek

Bezár