2022. augusztus 8., hétfő English version
Archívum  --  2007  --  15. szám - 2007. november 12.  --  Egyetemi élet
November közepén sor kerülhet az alapkőletételre, miután az elmúlt hetek bizonytalan állapota megszűnt, s minden szükséges aláírás rákerült azokra a dokumentumokra, amelyek lehetővé teszik a Szolnoki Főiskola campusának megépítését. Az új felvételi rend bevezetése nyomán a vártnál mintegy százzal kevesebb elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait Szolnoki Főiskolán, ebből fakadóan az intézménynek kisebb lesz a bevétele, így az oktatási minisztérium kérdésesnek tartotta, hogy a jövőben ki tudja-e fizetni a campust építő magáncéggel kötött szolgáltatásvásárlási szerződésből a ráeső részt. Időközben azonban a főiskola együttműködési megállapodást írt alá a kínai Tiencsin egyetemével, amelynek értelmében költségtérítéses képzés keretében ottani diákok tanulnak majd Szolnokon, és a várható bevételtöbblet eloszlatta a minisztérium aggályait.
 
Az „Unirégió” tanulmánykötetet november 6-án mutatták be a Széchenyi István Egyetem rektori tárgyalójában. Az Unirégió egy kutatási program, amely elsőként tárja fel az osztrák-magyar határrégió felsőoktatási és tudományos kapacitását, versenyhelyzetét és az együttműködési lehetőségeket. A szakmai anyagot a szerkesztők, Rechnitzer János egyetemi tanár és Smahó Melinda PhD-hallgató, tudományos segédmunkatárs mutatták be az érdeklődőknek.
 
A szánj egy csepp figyelmet az egészségedre! elnevezésű kampány utolsó állomásához ért november 6-án Debrecenben, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában. Eddig három budapesti és két vidéki nagy egyetemvárosban tartott  ingyenes vércukorszintmérést és táplálkozási tanácsadást az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. Az egyetemeken végzett felméréssel abban próbálnak segíteni, hogy minél több fiatal éljen egészségesen. A kérdőívben a diákok életmódjára, étkezési szokásaira, egészségi állapotára kérdeztek rá. Miután mind a hat egyetemen megtörtént az adatfelvétel, szakemberek összesítik és elemzik az eredményeket, hogy aztán 2008-ban publikálják azokat. Így teljesebb képet kaphat mindenki, mennyire élnek egészségesen a magyar egyetemisták.
 
Irán szerepe a nemzetközi politikában címmel rendezett konferenciát november 9-én a Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéke. A rendezvényen Rostoványi Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár Irán és a Közel-Kelet, Kiss J. László egyetemi tanár Az Európai Unió és Irán, Wagner Péter tudományos munkatárs Irán szerepe az afganisztáni polgárháborúban címmel tartott előadást.
 
Az Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar új épületet kapott november 7-én. Az Érsekkerti épület ünnepélyes átadásán köszöntőt beszédet mondott Estefánné Varga Magdolna, a kar dékánja. A felújított épület 1.700 négyzetméter területén kap helyet minden olyan tanszék, amely interdiszciplinárisan hozzájárul a tanárképzéshez, így a Neveléstudományi, a Pszichológia, az Andragógia, a Szociálpedagógia, illetve a tervezett Szakképzési Pedagógiai Tanszék. A korábbi Érsekkerti Kollégium átalakítása és felújítása közel 210 millió forintba került. Ennek az épületnek az átadásával mind a négy kar saját otthont kapott.
Idén tizenegyedik alkalommal adták át a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia által közösen alapított Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjakat. A díj a nemzetközi megmérettetés próbáját is kiálló, magas színvonalú, szabadalmi oltalomban is részesített műszaki fejlesztési, alkalmazott tudományi találmányok alkotóit hivatott ezen a módon is elismerni. A díj odaítéléséről az alapítók képviselőiből álló kuratórium dönt. A Szabadalmi Hivatal épületében rendezett ünnepélyes díjátadáson a kitüntetéseket Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke, illetve Kroó Norbert akadémikus, az MTA alelnöke adta át. A három díjazott idén Buza Gábor, Fogassy Elemér és Marton Lajos Csaba voltak.
 
Pr-szakértő szakirányú továbbképzési szakot indít a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszéke, melyre december 15-ig lehet jelentkezni. A cél olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a profitorientált és a nonprofit szervezetek elvárásainak megfelelő, magas színvonalú elméleti és gyakorlati ismeretekkel. A végzett hallgatók képesek lesznek a szervezetek kommunikációs feladatainak ellátására és koordinálására, jártasságot szereznek pr-kampányok és -rendezvények szervezésében, a belső és a külső arculatok alakításában.

DSC_2768_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Pataki Tibor- SAJÁT KÖNYVTÁR című kiállítása
    július 14. - augusztus 21.
  • Pót záróvizsgára jelentkezés időpontja
    július 22. - augusztus 19.
  • Kloáka-kanális-klozet- Szeged csatornázásának kultúrtörténete
    július 27. - március 30.
  • Adategyeztető űrlap kitöltése
    augusztus 01. - augusztus 20.
  • A személyes ügyintézés szünetel a GYTK Tanulmányi Osztályán!
    augusztus 04. - augusztus 18.

Gyorslinkek

Bezár