2021. szeptember 28., kedd English version
Archívum  --  2007  --  15. szám - 2007. november 12.  --  Egyetemi élet
Visszatekintés és jövőbe mutató tettek
November 8-án és 9-én tartották idén a Szegedi Tudományegyetem Napja rendezvénysorozatot. Ennek keretében került sor az ünnepi szenátusülésre, ahol rangos egyetemi elismeréseket adtak át.
A Szegedi Tudományegyetem Napja 2002 óta minden évben november 11-éhez kapcsolódik, arra emlékezve, hogy 1872-ben e napon kezdődött meg az oktatás a jogelőd kolozsvári egyetemen. Az idei esztendő különleges, hiszen a szenátus döntése értelmében az SZTE a Báthory István által Kolozsvárott 1581-ben alapított universitasig vezette vissza gyökereit: ezt fejezi ki egyetemünk újjáalakított címere is, melyben a kolozsvári alapítás (1581) és a szegedi indulás (1921) dátuma is szerepel.
 
 
Az ünnepségen rangos egyetemi kitüntetéseket adtak át. Fotó: Segesvári Csaba
 
A pénteken a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében megtartott szenátusülésen Szabó Gábor rektor mondott ünnepi beszédet.
„2007 a visszatekintés és a jövőre figyelő tettek éve; a főhajtásé és a tervezésé. Ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem sorsának formálóira, egykori rektorunkra, Szent-Györgyi Alberte s a hajdani zseniális kultuszminiszterre, Klebelsberg Kunóra emlékezünk. Teremtő munkásságuk az SZTE polgársága számára máig ható mérce, melynek megfelelni szép, ám nehéz feladat. Amikor őket idézzük, egyszerre adózunk a múlt tiszteletének, valamint a hagyományokban gyökerező és a jövőt elkötelezetten szolgáló eszmeiségnek” – mondta a professzor.
Szabó Gábor kiemelte: Szent-Györgyi 1937-ben elnyert Nobel-díja óta a szegedi egyetemet olyan intézménynek ismerik szerte a világon, ahol az évszázad egyik legjelentősebb magyar kutatója kiváló munkatársakra és inspiráló szellemi közegre talált. Az a tény pedig, hogy külföldi műhelyek után Szegeden választotta otthonául, a 75 éve a dóm altemplomában nyugvó Klebelsberg stratégiaalkotó tehetségének köszönhető, s ezt a tehetséget dicséri az SZTE töretlen fejlődése is. „Az épületeknél, kutatóműhelyeknél még fontosabb a Klebelsberg által ránk hagyományozott szemlélet: az újító, bátor és építő szándék, mely erős közösséget teremt” – hangsúlyozta a rektor.
A 2007-es esztendő azonban a jövőbe mutató tettekről is szól: a versenyképesség fenntartása, a kutatás-fejlesztés és az innovációs szándék erősítése, valamint a partneri kapcsolatok ápolása olyan elvei egyetemünknek, melyek hatékonyan szolgálják a tudományt. „Amikor a múltat idézzük, és a jövőbe tekintünk, felelősségteljes feladatunk van: a tudomány és az egyetem felé is kötelességünk napvilágnál tartani a hagyományok értékét, majd rendre új és korszerű tartalommal megtölteni azt” – jelentette ki az egyetem vezetője.
Ezt követően Marjanucz László, a BTK Történeti Intézet intézetvezető egyetemi docense tartott előadást a kolozsvári egyetem történetéről, Szegedre meneküléséről, majd Doctor Honoris Causa és Senator Honoris Causa címeket osztottak, s rangos egyetemi kitüntetéseket adtak át. Egyetemünk díszdoktorává választották Norbert De Kimpe egyetemi tanárt (Genti Egyetem), Gian Paolo Marchi egyetemi tanárt (Veronai Egyetem) és Görög Sándor akadémikust, egyetemi tanárt (Richter Gedeon Nyrt.) Görög Sándor szegedi egyetemi pályafutását az ellene 1956-os nemzetőri tevékenysége miatt indított fegyelmi eljárás törte derékba. Az Egyetemi Tanács 1989-ben rehabilitálta, az erről szóló okiratot most Szabó Gábor rektor adta át a kitüntetettnek. Senator Honoris Causa címet Volker Albrecht egyetemi tanárnak (Johann Wolfgang Goethe Egyetem, Frankfurt) adományozott a szenátus.
Klebelsberg Kunó-díjat vehetett át Falkay György tanszékvezető egyetemi tanár (GYTK Gyógy-szerhatástani és Biofarmáciai Intézet), Füzesi Kristóf egyetemi tanár (ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika) és Mader Béla, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, a díj emeritus fokozatában Czigner Jenő (ÁOK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika) és Zsoldos Ferenc (TTIK Növénybiológiai Tanszék) emeritus professzorok részesültek.
Pro Universitate díjat Katona Tamás tanszékvezető egyetemi tanár (ÁJTK-GTK Statisztikai és Demográfiai Tanszék), Kukoveczné Zentai Mária tanszékvezető egyetemi docens (BTK Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszék), Balogh Sándor professor emeritus (MK Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet), Dombi András egyetemi docens (TTIK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék) és Mihalik Erzsébet egyetemi docens (TTIK Növénybiológiai Tanszék) kapott. A Kanyó Zoltán irodalomelméleti díjat Darabos Enikő tanársegédnek (BTK Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék), a Kristó Gyula-díjat pedig Hunyadi Zsolt adjunktusnak (BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék) és Fedeles Tamásnak, a pécsi egyetem tudományos segédmunkatársának ítélték oda.
A program zárásaként immár harmadik alkalommal került sor a Szegedi Tudományegyetem Bora kiválasztására. A Szent Vince Borrend közreműködésével megtartott kóstolón tizenhat alföldi bor, köztük hét újbor versengett. A zsűriben Badó Attila és Dékány Imre rektorhelyettesek, illetve a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos, Janics Natasa képviselték az SZTE-t. A fehérborok között Tóth István ásotthalmi pincészetének 2006-os rajnai rizlingje lett a befutó, a vörösborok között a Csongrád-Bokrosi Borászati Kft. 2006-os cabernet sauvignonja idén az egyetem bora.
Pintér M. Lajos

tik_045_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2021/22 I. félév
    szeptember 06. - december 11.
  • Szorgalmi időszak
    szeptember 06. - december 11.
  • 2021/22-es tanév szorgalmi időszak
    szeptember 09. - december 13.
  • A JatePress 30 éve kiállítás
    szeptember 17. - szeptember 30.
  • A JATE Press 30 éve kiállítás
    szeptember 17. - szeptember 30.

Gyorslinkek

Bezár