2021. július 31., szombat English version
Archívum  --  2007  --  3. szám - 2007. február 19.  --  Ötvenhat
„Mint a nagyvadak teszik”
Különösen kegyetlen szokás, ha a kortárs írók életrajzát is bemutató irodalmi kézikönyvekben a születés időpontja és a kötőjel után már ott a bezárult zárójel, esetleg még szabad helyet is hagyva, hogy valaki idővel kiegészítse a hiányzó adatot. Nagy Gáspár (képünkön) januárban bekövetkezett halálával azonban mintha több történt volna egy élet és egy életmű önmagában is megrendítő lezárulásánál. Személyes halála rávilágít költészetünk és közéletünk problémájára: vajon akadhat-e folytatója az általa töretlenül képviselt magatartásnak?
Vajon leírható-e adatokkal egy élet? Elmondhatjuk azt, hogy a Bérbaltaváron 1949-ben született Nagy Gáspár gyerekkora meghatározó paraszti-keresztény világának alapélménye megtalálható műveiben. Azt, hogy a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a népművelő-könyvtáros végzettség és gyakorlat nélkül sem lennének talán versei olyanok, amilyenek. Azt, hogy az életében betöltött és betölthetetlen tisztségek szinte éppúgy hozzátartoztak sajátos szerepvállalásához, mint művei. A Magyar Írók Szövetségének titkári tisztségéből 1985-ben kellett távoznia a korában botrányosnak, mára a rendszerváltást bátor szókimondásával megelőlegezőnek tartott verse miatt. Az Új Forrásban megjelent Öröknyár; elmúltam 9 éves című versének sorvégén a főnévi igenévképzők NI-je is Nagy Imrére emlékeztethette az emlékezni akarókat éppúgy, mint a rossz lelkiismeretűeket. 1986-ban pedig a szegedi Tiszatájban jelent meg A fiú naplójából című verse, melyért immár a folyóiratot tiltották be, s a főszerkesztő Vörös Lászlót váltották le.
Nagy Gáspár költészete azonban nem csak a magyar rendszerváltás szellemi előkészítője volt, hiszen – Olasz Sándor búcsúbeszédének szavaival – „nagy hagyomány folytatójaként gondolta úgy, hogy a költészet a lét elviseléséhez kell.” Bár képviseleti költészete manapság nem a legdivatosabb, mégis, Zalán Tibor Élet és Irodalomban megjelent nekrológja szerint is „téved a kritika és a kánon, amikor ezt mint avíttat vagy túlhaladottat söpri le az asztalról”. Mindemellett Nagy Gáspár „– minden elismerés, elismertség, barátság és figyelem mellett – úgy vonult ki az életből (és irodalomból), mint a nagyvadak teszik.” Valóban az egyik utolsó nagyvad volt.
A 2005-ös költészetnap alkalmából lapunk több költőhöz intézte körkérdését a költészet állapotáról. Nagy Gáspár gyorsan egy tökéletes kis novellában válaszolt. A költészet eszerint, köszöni, jól van, hiszen annak mindig van ideje. Reméljük és bízzunk benne: élettől-haláltól függetlenül.
Turi Tímea
Bezár