Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Sartre-konferencia a Szegedi Tudományegyetemen

Jean-Paul Sartre nézeteiről és munkásságáról hallhatunk érdekességeket április 12-én az Alliance Française-ban rendezendő nemzetközi konferencián, melyre többek között a párizsi, a római és craiovai egyetemről is érkeznek vendégelőadók.

– Tíz évvel ezelőtt rendeztünk először nagyszabású Jean-Paul Sartre-konferenciát a Szegedi Tudományegyetemen, mint akkor, most is számos külföldi kutató vesz részt a tudományos eseményen – tudtuk meg Szabó Tibortól, a „Relire Jean-Paul Sartre, aujourd’ hui” azaz „Jean-Paul Sartre, ma újraolvasva” című konferencia szervezőjétől. Az eseményen a magyar kutatók mellett francia, olasz és román vendégelőadóktól is hallhatunk érdekességeket a francia filozófus-irodalmárról, akinek munkássága széles körben ismert a világon. A konferencia résztvevői Sartre-ral kapcsolatban irodalmi, filozófiai kérdéseket is felvetnek, taglalják a politikához fűződő kapcsolatát, az ember és az erkölcs vonatkozásairól vallott nézeteit. Az eseményen részt vesz többek között Michel Kail is, aki a Sarte által alapított Új idők című folyóirat főszerkesztője volt.

 

– A világon sokfelé tartanak rendszeresen Sartre-konferenciákat. Úgy gondoltuk, újra olvassuk a műveit, és bizonyos következtetéseket vonunk le arra vonatkozóan, milyen volt az emberi lét, az erkölcs a 20. században. Sartre elkötelezett gondolkodó volt, érzékeny a társadalom kérdései iránt, ez mutatkozik meg a műveiből is – magyarázta Szabó Tibor. A SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézet Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék egyetemi tanára mellett Bácskai Mihály, az SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézet Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszék Francia Szakcsoport főiskolai docense, Dékány András, az SZTE BTK Társadalomelméleti Intézet Filozófia Tanszék egyetemi docense és Nagy Miklós, az SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézet Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék főiskolai docense is előadást tart.

 

A konferenciát április 12-én (pénteken) 9 óra 30 perckor Szabó Tibor nyitja meg az Alliance Française-ban. (Szeged, Dugonics tér 2.) Beszédet mond François Laquiéze, a Budapesti Francia Intézet igazgatója, Éric Blin tiszteletbeli konzul és Galambos Gábor, az SZTE JGYPK dékánja. Az előadások 10 órakor kezdődnek. A konferencia 17 órakor az 1968-as olasz és francia diákmozgalmakról szóló könyv bemutatójával zárul. A kötetet a szerkesztő, Giampaolo Borghello mutatja be.

 

A részletes program itt letölthető: http://www.jgypk.hu/wp-content/uploads/2013/04/szabó-tibor.pdf

 

Bobkó Anna

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

audmax1_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Digitális vallomások - Dr. Fráter Loránd emlékkiállítás
    december 04. - január 30.
  • Vizsgaidőszak
    december 13. - január 29.
  • Vizsgaidőszak
    december 13. - január 29.
  • Vizsgaidőszak 2021/22 I. félév
    december 13. - január 29.
  • Vizsgaidőszak
    december 13. - január 28.