Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Alkotmányjogi vetélkedőt tartottak a Szegedi Ítélőtáblán

A Szegedi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszéke vetélkedőt hirdetett meg a jogi kar másodéves hallgatói számára, háromfős csapatok jelentkezését várták. A téma az Alkotmánybíróság munkája volt.

A versenyen hat csapat mérte össze tudását a Szegedi Ítélőtábla dísztermében május 2-án. Az Alkotmánybíróság elnöki tisztét ezen a napon Balogh Elemér professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, alkotmánybíró vállalta magára, míg a zsűriben helyet foglalt Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke is.

 

A csapatok két témakörben fejthették ki véleményüket. Az egyik a közszereplők és a véleménynyilvánítás szabadsága, a másik egy alaptörvény-értelmezési kérdés volt: mi a köztársasági elnök szerepe az alkotmánymódosítás során. A verseny meghirdetésével azt szerette volna az Alkotmányjogi Tanszék felmérni, hogy az „alkotmánybíróvá” előlépett hallgatók mennyire tudják egyetemi tanulmányaik során szerzett elméleti tudásukat konkrét jogesetek kapcsán alkalmazni.

 

A magas színvonalú verseny résztvevőinek Balogh Elemér az Alkotmánybíróságon, míg Harangozó Attila a Szegedi Ítélőtáblán 3 hónapos gyakornoki képzési lehetőséget ajánlott fel.

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

szgep_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Digitális vallomások - Dr. Fráter Loránd emlékkiállítás
    december 04. - január 30.
  • Vizsgaidőszak
    december 13. - január 29.
  • Vizsgaidőszak
    december 13. - január 29.
  • Vizsgaidőszak 2021/22 I. félév
    december 13. - január 29.
  • Vizsgaidőszak
    december 13. - január 28.