2024_Zsoldosne_szines

Elhunyt Dr. Zsoldos Ferencné, nyugalmazott hivatalvezető

Búcsúztatása 2024. április 26-án (pénteken) 11 órakor lesz Szegeden, a Honvéd téri református templomban. Családja kérése, hogy tisztelői kegyeletüket egy szál virággal róják le. Végső nyugalomra szűk családi körben helyezik.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2024. április 6-án, méltósággal viselt hosszú betegség után, életének 87. évében elhunyt Dr. Zsoldos Ferencné Dr. Jeremiás Ildikó –, gyógyszerész, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni Hivatalának nyugalmazott hivatalvezetője.

Dr. Zsoldos Ferencné 1961-ben szerzett oklevelet a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Pályáját Bács-Kiskun megyében beosztott gyógyszerészként kezdte, ezt követően a Kiskunhalas Kórházban, majd különböző szegedi laboratóriumokban dolgozott. 1966-tól a SZOTE I. sz. Sebészeti Klinikáján újra gyógyszerészi feladatokat látott el. 1968-ban került a Gyógyszerésztudományi Karra tanulmányi előadónak, ahol hamarosan főelőadó lett. 1976-ban szakvizsgázott gyógyszerügyi szervezésből. 1977-től a Dékáni Hivatal vezetője lett, és nyugdíjba vonulásáig hat dékán – Dr. Kedvessy György, Dr. Minker Emil, Dr. Selmeczi Béla, Dr. Stájer Géza, Dr. Erős István és Dr. Falkay György – munkáját segítette nagy odaadással.

2004-es nyugdíjba vonulása után is megmaradt a kapcsolata az egyetemmel. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Baráti Körének ügyviteli feladatait látta el. Elkezdett sportolni, és a MOK szenior atlétikacsapatának tagjaként több európai és világversenyen is érmet szerzett.

2021-ben a felsőoktatásban végzett több évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült.

Dr. Zsoldos Ferencné évtizedeken át meghatározó alakja volt a szegedi gyógyszerészképzésnek. Ildikó néni emlékét a Kar oktatói, munkatársai, volt hallgatói tisztelettel és szeretettel megőrzik.

Nyugodjék békében!


Hírek

 Hírek RSS

2024_Regdon_Geza

Temetése családi körben történik. Az érte mondott gyászmise 2024. május 2-án (csütörtökön) 13 órakor lesz a szegedi Fogadalmi templomban (Szeged, Dóm tér 15.). Kegyeletüket a gyászmisén való részvétellel fejezhetik ki. A család kérése, hogy a búcsúzás virágai helyett a perselybe helyezett adományokkal támogathatják a templomot.


Korábbi hírek
2024. március 28.