Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

OTDK 2015  --  Rektori Köszöntő

SZG_igazolvanykep2010Tisztelt Olvasó!

 

Köszöntöm Önt a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Szegedi Tudományegyetem által rendezett szekcióinak közös nyitólapján.


Az SZTE 2015 tavaszán két szekcióban ad otthont a legrangosabb magyar diáktudományos seregszemlének az Agrártudományi Szekciónak, valamint az Informatika Tudományi Szekciónak.


A Szegedi Tudományegyetem számára nagy megtiszteltetés és kihívás, hogy a XXXII. OTDK keretében határainkon innen és túlról oktatók és hallgatók ezreit láthatja vendégül a Tisza partján szakmai és szabadidős programokon. Meggyőződésem, hogy az SZTE rendező intézményként méltó folytatója lesz a nagyszerű tudományos diákköri hagyományoknak.


Az egyes szekciók folyamatosan frissített honlapjai a jobb oldali menüsorban megtalálható ikonokra kattintva érhetőek el, és részletes információkkal szolgálnak minden résztvevő és érdeklődő számára.


A honlap látogatóinak tartalmas böngészést, a XXXII. OTDK résztvevőinek pedig szakmai sikereket és kellemes, emlékezetes napokat kívánok a napfény városában!

 

Prof. Dr. Szabó Gábor

rektor

Szegedi Tudományegyetem

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Agrartudomanyi_szekcio

Informatika_Tudomany_szekcio

Tart5_230x154.png

Hírek, aktualitások *

OTDK 2013 hírek

Rendezvénynaptár *