nyito_ERAMUS_SZTE

Több száz diák választja az ERASMUS programot a Szegedi Tudományegyetemen

Továbbra is töretlen az érdeklődés a Szegedi Tudományegyetemen az ERASMUS program iránt: a 2023/2024-es tanév első félévében 127 külföldi hallgató kezdte meg tanulmányait Szegeden, míg az SZTE-ről 113 diák utazott az 575 európai partnerintézmény egyikébe. A fél- és teljes tanéves képzések mellett a rövid idejű mobilitások (doktori mobilitás, Blended Intenzív Programok) lehetőségét is kínálja a ki- és beutazó hallgatók számára az SZTE.

Rekordszámú külföldi hallgatót vett fel idén a Szegedi Tudományegyetem. Jelenleg több mint 130 országból tanulnak hallgatók az SZTE-n, ezzel országosan is egyedülállóan sokszínű közösséget alkotnak a szegedi egyetemisták.

– Idén több mint 1200 új külföldi hallgatót vettünk fel, ami 20%-os növekedést jelent az elmúlt évekhez viszonyítva. Ez óriási siker és öröm számunkra. A Szegedi Tudományegyetem jelenlegi hallgatóinak mintegy egyötöde külföldi. Ehhez az eredményhez jelentősen hozzájárul az ERASMUS mobilitási program évek óta töretlen népszerűsége is. A fél- és teljes tanéves képzések mellett már rövid idejű, Blended Intenzív Programokat is kínálunk a hallgatóknak – hangsúlyozta Dr. Bene Tamás, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati igazgatója. Hozzátette azt is, hogy az ERASMUS programban 30 ország 575 európai partnerintézményével összesen 1196 bilaterális szerződés köti össze a Szegedi Tudományegyetemet, ezek biztosítják a hallgatói és oktatói mobilitások keretét.

A 2023/2024-es tanév első félévében az ERASMUS programmal 127 külföldi hallgató kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, akik 11 ország 52 város 57 egyeteméről érkeztek az SZTE 9 karára. A bejövő hallgatók többsége a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon, valamint a Gazdaságtudományi Karon tanul. A legtöbben Spanyolországból, Franciaországból és Törökországból érkeztek Szegedre. 2023 szeptemberében zajlott az Állam- és Jogtudományi Kar Digicrimjus elnevezésű Blended Intenzív Programja (BIP), amelyre Németország, Törökország és Lengyelország 3 partnerintézményéből érkeztek rövid, 10 napos hallgatói mobilitásra vendéghallgatók.

Az ERASMUS program számos előnyét a Szegedi Tudományegyetem hallgatói is nagy számban kihasználják. A 2023/2024-es tanév első félévében 87 részképzéses és 15 szakmai gyakorlatos SZTE-s hallgató kezdte meg a mobilitását valamely európai célintézményben. Rövid idejű mobilitásban 10 hallgató vesz részt 2, 1-1 hetes Blended Intenzív Programon Portóban és Kolozsvárott, egy hallgató pedig Franciaországba utazik ki egyhónapos doktori mobilitásra. Az SZTE 9 karát érintő 113 mobilitás 23 ország 71 célintézményében valósul meg. A legtöbb hallgató a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karról, az Állam- és Jogtudományi Karról, valamint a Gazdaságtudományi Karról utazik külföldre, többségében spanyol, francia és német célintézménybe.

Az ERASMUS program mind a bejövő mind a kiutazó hallgatóknak kiváló lehetőséget biztosít a szakmai és személyes fejlődésre. Egy sokszínű környezetbe bekerülve a program résztvevői megismerkedhetnek más kultúrákkal, fejleszthetik idegennyelv-tudásukat, bővíthetik kapcsolati hálójukat, mindeközben pedig olyan fontos képességeket és készségeket sajátíthatnak el, amelyek munkaerőpiaci elhelyezkedésük szempontjából is fontosak.

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Balogh_LaszloBalog László - ETSZK, gyógytornász

Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve.



 

Kocsis KadosaKocsis Kadosa – TTIK, programtervező informatikus

Amikor egyetemet választottam, fontos volt a város is és a szak hírneve is. Így jutottam Szegedre. Szerintem ideálisabb itt tanulni, mint más városban. A szakomat nagyon szeretem, sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken, ez pedig hasznos lesz majd a munkám során. A tanárok igazán segítőkészek és közvetlenek. A szaktársaim is rendesek, úgy gondolom, tartós barátságokat sikerült kialakítani néhány emberrel.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.