Megkértük hallgatóinkat, foglalják össze pár mondatban tapasztalataikat és benyomásaikat arról, hogy milyen Szegeden egyetemistának lenni.
Állam és Jogtudományi Kar
![]() |
A képzéssel kapcsolatban eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. A tanárok korrektek, bár vannak nehéz tantárgyak, de végig lehet vinni. Szeged nagyon jó hely, a közelsége miatt is ide akartam jönni, valamint azért, mert sok ismerősöm járt ide, ők is ajánlották. Mindig is jogász akartam lenni, és úgy érzem, hogy a szegedi ÁJTK megfelelő hely erre. Mangó Magdolna ÁJTK, jogász I. évfolyam |
---|
![]() |
Elsősorban azért választottam az SZTE ÁJTK-t, mert itt lakom Szegeden, és úgy hallottam, hogy a szegedi jogi képzés nagyon jó. Ez az évek során be is bizonyosodott. Másrészt utánanéztem néhány felmérésnek, és úgy értesültem, hogy a Szegedi Tudományegyetem legalább olyan magas szintű képzést nyújt, mint más hasonlóan nívós egyetemek az országban. A jogi karon nagymértékű tudásra és talpraesettségre tettem szert az évek során, amit nem csak a munkaerőpiacra kilépve fogok tudni kamatoztatni. Mikula Andrea |
---|
Általános Orvostudományi Kar
![]() |
Azért jöttem Szegedre, mert szeretem a kisvárosias, barátságos egyetemeket, Budapest pedig nem ilyen. Szeretnék az embereken segíteni, érdekel ez a tudományág, a kutatások is nagyon érdekesek. Kedvesek a felsőbb évesek, a kari élet nagyon sokszínű. Mindenki jöjjön az SZTE ÁOK-ra! Szűcs Viktor ÁOK, általános orvos I. évfolyam |
---|
![]() |
Több oka van annak, hogy a Szegedi Tudományegyetemre járok orvosi karra. Az egyik legfontosabb, hogy mindig nagyon jókat hallottam az itteni képzésről, a másik az, hogy Budapestre nem szerettem volna menni, mert már volt tapasztalatom a fővárosi életformáról. Szeged egy vidéki nagyváros, ahol kedvesebbek az emberek, összetartóbb a diákság, ez a tapasztalatom. Mindig is a kémia és biológia állt hozzám közel, ezért nem volt kérdéses számomra a továbbtanulás. A gyakorlati lehetőségeket külön kiemelném az SZTE Általános Orvostudományi Karán, mindenkinek csak ajánlani tudom! Fülep Gábor ÁOK, általános orvos V. évfolyam |
---|
Bölcsészettudományi Kar
![]() |
Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek. Hegedűs Ági BTK, anglisztika I. évfolyam |
---|
![]() |
Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani. Nagy Gergő BTK, szlavisztika-orosz, angol II. évfolyam |
---|
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
![]() |
A felsőbb évesektől nagyon sok jót hallottam a helyről, és aztán ezt a személyes tapasztalat sem hazudtolta meg. Szeretem a városban, hogy soka zöld rész, ami még szebbé teszi, és az emberek is barátságosak. Az ETSZK-t választottam, mert segítő szakmában szeretnék elhelyezkedni, és eddig csak jót hallottam az egyetem e karáról. Jó a közösség, a tanárok segítőkészek. Az oktatás diákközpontú, sok figyelmet fordítanak ránk. Kéri Katalin ETSZK, védőnő I. évfolyam |
---|
![]() |
Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve. Balog László ETSZK, gyógytornász I. évfolyam |
---|
Fogorvostudományi Kar
![]() |
Azért Szegedre jelentkeztem, mert a dél-alföldi régióban szerettem volna maradni. Szegedről jókat hallottam, és most már tapasztaltam is. A kar dinamikusan fejlődik, épület egy 9 székes rendelő itt nálunk, ami európai színvonalú. Nagyon felkészült az oktatógárda, valamint a munkaadók külön skatulyába helyezik a Szegeden végzett fogorvostan-hallgatókat, tehát előnyben van az, aki szegedi diplomával rendelkezik, európai szinten is. Kocsis Balázs FOK, fogorvos V. évfolyam |
---|
![]() |
Őszintén bevallom, hogy először Budapestre jelentkeztem, de nem vettek fel. Mindezek ellenére egy percre se bántam meg, hogy az SZTE Fogorvostudományi Karára járhatok. Az oktatás nagyon magas színvonalat képvisel, ráadásul nagyon jó kis közösségbe csöppentem. A tanárok korrektek, a tananyag elérhető, csak tanulni kell. Ráadásul minden év végén van nyári gyakorlat, ami kötelező jellegű. Az egyetem gyakorlati helyet is biztosít itt a szegedi klinikán, ezen felül minden államilag támogatott diákjának tömegközlekedési bérletet és jegyzettámogatást biztosít, amit rendkívül hasznosnak tartok. Gál Erika FOK, fogorvos II. évfolyam |
---|
Gazdaságtudományi Kar
![]() |
Azért jöttem ide, mert nővérem is gazdasági szakon végzett, és mondta, hogy ez előnyös a munkaerőpiacon, mert elég jó helyen tudott vele elhelyezkedni. Eddig nincsenek negatív élményeim, bár sokat kell tanulni, de tetszik nagyon a kar, és maga a szak is, ajánlom másoknak is. Diákközpontú, gyakorlatias az oktatás, hasznos ismeretekre teszünk szert. Sisák Magdolna GTK, pénzügy-számvitel I. évfolyam |
---|
![]() |
Mindig is nagyon szerettem a matematikát és a történelmet, így orientálódtam a Gazdaságtudományi Kar felé. Ráadásul a nővérem is itt tanult és ő még jobban motivált ez irányba. A várost külön kiemelném diákbarát jellege miatt. Nagyon szeretem a szakomat, és tudom, hogy közgazdászdiplomával bárhol elhelyezkedhet az ember, akár külföldre is. Márton Dorina GTK, pénzügy-számvitel II. évfolyam |
---|
Gyógyszerésztudományi Kar
![]() |
Idehaza Szegeden a legszínvonalasabb a gyógyszerészképzés, ezért is jöttem az SZTE-re az ország másik feléből. Jók a tapasztalataim, bár nagyon nehéz, sokat kell tanulni, de végig lehet csinálni. Gyógyszerészekből hiány van, így ha végzünk, garantált, hogy el tudunk a diplománkkal helyezkedni. Nagy Evelin GYTK, gyógyszerész II. évfolyam |
---|
![]() |
Egyértelmű volt számomra, hogy Szegedet választom és a Gyógyszerésztudományi Kart. Már a középiskola kezdete óta biológiatagozaton tanultam. Eleinte a toxikológia érdekelt, a hatóanyagok, mérgek, és igazából ebből nőtte ki magát a gyógyszerészet. Itt az egyetemen rengeteg témakörbe nyerünk betekintést, tehát az oktatás nagyon szerteágazó. Sokan azt hiszik, hogy ezzel a diplomával csak patikusként lehet elhelyezkedni, pedig ez nem így van. Többfelé lehet orientálódni: lehet kutatni akár, egy cégnél elhelyezkedni, vagy itt folytatni az egyetemen; PhD-t csinálni, később tanítani, gazdasági irányba is lehet menni. Georgiádes Ádám GYTK, gyógyszerész V. évfolyam |
---|
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar
![]() |
Azért jöttem Szegedre, mert a közelben lakom, de egyébként is szívesen választottam volna az SZTE-t, mert nagyon sok jót hallottam róla. Azért szeretem nagyon a JUGYU-t, mert színes és pezsgő a kari élet, a tanárok nagyon segítőkészek, nagyon sok mindenben segítenek, sok a gyakorlat, ami szerintem pozitívum, ennek révén a jövőben el lehet helyezkedni. Tóth Fanni JGYPK, andragógia III. évfolyam |
---|
![]() |
A gyerekek mindig is meghatározták az életem. Édesanyám óvónő, mindig csodálattal figyeltem az ő munkáját, viszont nem akartam ugyanazt az utat bejárni. Úgy gondoltam, hogy olyan pályát szeretnék választani, amiben több kihívás van, ezért választottam a gyógypedagógiát. Tanultam Budapesten is, de nem lehet összehasonlítani a kettőt. Szerintem Szeged jóval diákközpontúbb. Véleményem szerint a Szegedi Tudományegyetem megkönnyíti diákjai életét a sokféle ösztöndíj-lehetőséggel, az ingyenes tömegközlekedéssel, és ráadásul a sikeres nyelvvizsgának az árát visszatéríti. Azt hiszem, az egyetemen eltöltött esztendők lesznek életem legszebb évei. Tolnai Sára JGYPK, gyógypedagógia V. évfolyam |
---|
Mezőgazdasági Kar
![]() |
Számomra egyértelmű volt már a középiskolában, hogy az MGK-n biztosan szép jövő vár rám. Sok jót hallottam ismerősöktől, de most, hogy a hallgatója lehetek ennek a karnak, én is sok maradandó élményt továbbíthatok érettségizős barátaimnak. Az órákon tanultakat az otthoni családi gazdaságban bátran kamatoztathatom. Szuper külföldi lehetőségek, gyakorlatias oktatás, és nem utolsósorban a családias légkör, amit nagyon szeretek. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kiváló a tanár-diák kapcsolat. Juhász Anna MGK, mezőgazdasági mérnök II. évfolyam |
---|
Mérnöki Kar
![]() |
Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek. Horváth Fiorella MK, műszaki menedzser III. évfolyam |
---|
![]() |
Az ismerőseimtől sokat hallottam, hogy nagyon jó egyetem az SZTE, sok lehetőséget ad az intézmény, pezsgő a diákélet, Szeged igazi egyetemváros. Azért választottam a Mérnöki Kart, mert élelmiszer-mérnöki szakra akartam jönni, és szerintem Szeged az az egyetem az országban, ahonnan a legképzettebb mérnökhallgatók kerülnek ki, s biztosan tudnak jó munkát találni. A tantárgyak nagyon nehezek, de a tanárok segítőkészek. Tóth Balázs MK, élelmiszermérnök I. évfolyam |
---|
Tanárképző Központ
![]() |
Ezzel a képzéssel a későbbiek során nagyobb esélyem van a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, és szerintem a kommunikáció bármely munkaterületen kifizetődő. Azért ezt a szakot választottam, mert kisgyermekkorom óta szerelmese vagyok a magyar nyelvnek, a magyar irodalomnak, és ehhez a kommunikáció mint olyan, elválaszthatatlan dolog. Balogh Ramóna TKK, magyar-, média-, mozgókép-, és kommunikációtanár I. évfolyam |
---|
Természettudományi és Informatikai Kar
![]() |
2007-ben kezdtem el az egyetemet, azért pont Szegeden, mert nagyon jó híre van, illetve nagyon dicsérik az oktatást. Jó a fiatal társasági élet. Csak pozitív tapasztalatam vannak, sok emberrel lehet megismerkedni, nagyon kellemes csalódás volt az azóta eltöltött pár év. Az oktatás és a kutatás is világszínvonalú a TTIK-n, olyan ismeretekkel vérteznek fel bennünket, melyek birtokában jó eséllyel indulunk a munkaerőpiacon. Horváth Tamara TTIK, biológia mesterszak |
---|
![]() |
Hogy miért pont Szegedet választottam? Tudom, hogy a Szegedi Tudományegyetem elég jó hírű nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is. Emellett nagyon sok ismerősöm ezt az egyetemet választotta, és szerettem volna a közelükben maradni. Földrajzszakosként fontosak voltak számomra a város természeti kincsei: a Tisza és a határtalan Alföld. A szülővárosomban, Baján szintén van egy folyó, számomra nagyon fontos, hogy a város víz mellett legyen. A szakomon természettudományokat és társadalomtudományokat tanulok, mindkettőt szeretem, de majd a természettudományok irányába szeretnék specializálódni. Linka Krisztina TTIK, földrajz II. évfolyam |
---|
Zeneművészeti Kar
![]() |
Azért jöttem erre a szakra, mert itt olyan tanárok tanítanak, akiket nagyra tartok. Maga a szak a tanszékvezető, Temesi Mária tanárnő miatt vonzó, hiszen sok lehetőséget kínál arra, hogy elsősként operában szerepelhessek, ez pedig kezdőként hatalmas lehetőség és megtiszteltetés. A ZMK-n a tanár-diák kapcsolat nagyon szoros, hiszen ez a pálya nagyon tanárfüggő. Én itt megtaláltam Andrejcsik István operaénekes személyében azt a mestert, akivel a legtöbbet tudtam eddig fejlődni. Major Attila ZMK, magánének I. évfolyam |
---|
![]() |
Mindig is tudtam, hogy zenész akarok lenni, már ötévesen a rádiót hallgatva operákat énekeltem. Később jött a zongora szeretete. Általános iskolában azt mondtam, hogy zongoraművész leszek, ez annyiban módosult, hogy orgona lett belőle. Békéscsabára jártam zenei konzervatóriumba, és a nyári kurzusok során volt szerencsém Szegeden is zenélni, ekkor szerettem bele a városba. Hogy miért pont Szegedet választottam a zenei pályám szempontjából? Mert ezen az egyetemen nagyon magas színvonalúan tanítanak, és közel van a lakóhelyemhez. Plusz megtalálható a városban az a pezsgés (koncertek sorozata), amire egy zenésznek szüksége van. Olasz Balázs ZMK, előadóművész – klasszikus orgona szakirány II. évfolyam |
---|