Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Tudomány és Innováció
A tudós a közeljövőt látja

A civilizáció átalakítja a természeti környezetet. De az ökoszisztéma, s az ennek lényegét kifejező klíma is hat az emberiség történelmére. Igaz ez a Kárpát-medencében is.

– Az emberiség kialakulása a több mint kétmillió évig tartó nagy globális lehűlés, az utolsó nagy jégkorszak idején ment végbe. Amióta történelemről beszélünk – az utóbbi tizenkétezer évben –, a Föld éghajlata nagyon stabil, ami kedvezett az emberi civilizáció kibontakozásának és fejlődésének. Ugyanakkor ha a klíma megváltozik – értelemszerűen –, az emberiségnek is változnia kell – rögzíti a környezettörténész kiindulópontját Rácz Lajos, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar professzora. – Térségünkben, különösen az alföldi területeken háromféle formában mutatkozik meg az éghajlatváltozás. A főindikátor: a csapadék, a második mutató: a természetes évszakok változása, s végül: a téli hőmérséklet az érzékenyebb indikátor, a nyári sokkal kevésbé mutat változékonyságot.

Az utolsó nagy globális lehűlés, az úgynevezett kis jégkorszak a XIV. és a XIX. század között ment végbe. A globális lehűlés legfontosabb regionális jellemzője a Kárpát-medencében a csapadékmennyiség növekedése volt. E több évszázadon át tapasztalt víztöbblet is oka annak a környezettörténész szerint, hogy térségünkben a modernizáció kulcskérdésévé vált a vízszabályozás. A klímaváltozás másik fontos mutatója: a természetes évszakok változása. A kis jégkorszak idején a nyarak rövidebbeké, a telek hosszabbá váltak, ennek egyik jele volt, hogy a Duna márciusban gyakran a hónap végéig is befagyott. Talán a legismertebb márciusi jeges ár 1838 márciusában esett meg, amikor a mentésben jeleskedő Wesselényi Miklós elnyerte a hálás kortársaktól ’az árvízi hajós’ elismerő címet. Az éghajlati változás harmadik indikátora a telek hőmérsékletének változása. A kis jégkorszak idején sokáig megmaradt a hótakaró, a jelenkori felmelegedés idején azonban a hótakarós napok száma radikálisan csökkent, s a téli csapadék is egyre inkább eső formájában hullik. A globális melegedés leginkább fenyegető helyi sajátossága az egyébként is aszályérzékeny Alföldön a csapadék mennyiségének csökkenése, vagyis a vízhiány, különösen a vegetációs időszakban – hangsúlyozza a szakember. Az évszakszerkezet is változik, vagyis a tavasz, nyár, ősz, tél négyese leegyszerűsödik kettőre: a téli és a nyári félévre.

– Tudományos kutatás nélkül az emberiség olyan helyzetben lenne, mint az a sofőr, aki éjszaka lekapcsolt reflektorral próbálna vezetni. S ez fokozottan igaz a klímakutatásra – magyarázza Rácz Lajos. – A meteorológusok nagyjából tíz napra képesek előre jelezni az időjárás alakulását. S hasonló módon az éghajlatkutatók is csak a közeli jövőt képesek elfogadható biztonsággal prognosztizálni. Ez az időlépték megfelel annak a harminc méternek, amellyel a reflektor fénye az autósnak segít életben maradni. Vagyis a tudományos kutatás az ismeretek mai szintjén a közeli jövőben várható eseményeket képes előre jelezni, de semmi okunk nincs arra, hogy ennek a korlátozott tudásnak a jelentőségét alábecsüljük.

Rácz Lajos negyedszázada foglalkozik éghajlat- és környezettörténeti kutatásokkal. Akadémiai doktori értekezését az utóbbi 500 év éghajlati változásainak rekonstruálásáról írta. Jelenleg egy Magyarország környezettörténetéről szóló angol nyelvű kötet kéziraton dolgozik, amely a cambridge-i Berghahn Kiadónál jelenik meg a tervek szerint 2012-ben.

Újszászi Ilona

Forrás: Délmagyarország napilap

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes