START ösztöndíj

SZTE START ösztöndíj - Hogy a kezdet még könnyebb legyen!


Akár 150 ezer forintos ösztöndíjjal támogatja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a tehetséges, végzős középiskolás diákokat. Az SZTE START ALAP ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és oda felvételt nyernek.


A 440 éves hagyományait ápoló Szegedi Tudományegyetem, a brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási listán a legjobb magyar egyetemként rangsorolt intézmény egyik kiemelt célja a tehetséggondozás. Szent-Györgyi Albert itt végezte Nobel-díjjal elismert kutatásait, és itt lett biológussá, a biokémia doktorává Karikó Katalin, az mRNS technológiát felfedezéseivel megalapozó világhírű kutató.


Az SZTE fontosnak tartja, hogy az arra érdemes diákok a középiskola – egyetem váltás folyamatát lehetőségeként éljék meg. A Szegedi Tudományegyetem ennek támogatása érdekében indította az „SZTE START Tehetséggondozó Programot”.


Startolnál 150 ezer forinttal? Pályázz, ha neked az SZTE az első!

A program első elemét jelentő „SZTE START ALAP ösztöndíj” közvetlen kedvezményezettjei azok a 12. évfolyamos középiskolás diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem valamely képzésére, és oda felvételt nyernek, tanulmányaikat pedig 2022 szeptemberében kezdik meg. Az odaítélt ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – az egyetem egy összegben folyósítja.

A Start ösztöndíjat legutóbb 600 tehetséges, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatónak adták át, ami háromszor több támogatottat jelent a korábbi évekhez képest. Az ösztöndíj összege személyenként minimum 50.000, maximum 150.000 forint, amit szabadon felhasználhatnak lakhatásra, tankönyvre, elektronikai eszközökre vagy más célra a nyertes pályázók.


Az ösztöndíjasok nemcsak egyszeri pénzjuttatást, hanem az egyetemi beilleszkedést segítő mentori támogatást is kapnak, továbbá részt vehetnek a szakmai fejlődésüket segítő speciális kurzusokon. A START ösztöndíjasok ingyenesen használhatják a Tehetség könyvtárat, és Tehetség hálózati tagságot is nyernek. Az ösztöndíjpályázatokat az egyetem középiskolásokat támogató egysége, az SZTE Junior Akadémia koordinálja.

Az ösztöndíj odaítélésénél az SZTE az alábbi szempontokat veszi figyelembe: tanulmányi átlag, érettségi eredmény, nyelvismeret, szakmai versenyeken nyújtott teljesítmény. Az SZTE START ösztöndíjra pályázni kizárólag elektronikusan lehet a Modulo felületen keresztül lehet 2022. január 10. és július 8. között. Döntés és kiértesítés: 2022. október 3.


További információk az SZTE Junior Akadémia honlapján találhatók, vagy a juniorakademia@szte.hu email címen kérhetők.







esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Roop DhanjalRoop Dhanjal – GYTK, gyógyszerész

Európában kerestem olyan egyetemet, ahol kiemelkedő a gyógyszerészképzés, így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre. Kiderült, hogy néhány ismerősöm is itt tanul vagy tanult, és ők is elismerően beszéltek mind a városról, mind a képzésről. Rendkívül jó oktatóink vannak, a képzés pedig igazán gyakorlatorientált, magas színvonalú. Szegedet is szeretem, főleg télen, akkor igazán gyönyörű a város. Élvezem, hogy minden közel van, mindenhova könnyen és gyorsan eljutok.






Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.