2008

2008. november 19.
Szakítva az egyetemek merev hagyományaival a Szegedi Tudományegyetem rendhagyó tanulmányi versenyt és nyílt napot szervez középiskolás tanulók részére. A Gazdaságtudományi Kar elektronikus oktatási rendszerén meghirdetett online tanulmányi verseny keretébena leendő közgazdászok egy rendkívül életszerű, mégis képzeletbeli világban – Moan és Ursia piacán – szerepjáték közben bizonyíthatják gazdasági és pénzügyi rátermettségüket.  
2008. november 19.
A diákévek alatt a tanulás mellett legalább olyan fontos, hogy munkatapasztalatra, szakmai gyakorlatra tegyünk szert, kapcsolatokat építsünk ki. Kovács István, az SZTE Gazdaságtudományi Kar harmadéves pénzügy és számvitel szakos hallgatója mindezeket nagyon jól tudja. Még középiskolásként került a Lombard Lízing Csoporthoz nyári munkára, most pedig az egyetem mellett már napi négy órában dolgozik a cégnél.
2008. október 30.
A Szegedi Tudományegyetem a 2008/2009-es tanévben is megrendezi középiskolai bemutatkozó körútját, melynek részeként az őszi időszakban kihelyezett nyílt napot tartunk a régió néhány városában. Célunk, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok és képzőintézetük pedagógusai hasznos és széleskörű tájékoztatást kapjanak a karokon folyó képzésekről, induló szakokról, képzési programokról, specializációkról és nem utolsó sorban a hallgatói életről. Nem csak a környék középiskoláiban találkozhatnak velünk az érdeklődők, hanem a pályaválasztási kiállításokon is.
2008. október 30.
Idén is egész napos program várja az érdeklődőket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában december 4-én az Összevont Egyetemi Nyílt Napon.
2008. október 30.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, valamint a kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének közös beruházásaként 25-26 millió forintból elkészült egy új televízió- és rádióstúdió, mely XXI. századi körülményeket biztosít a hallgatók képzéséhez, és az egyetemi magazinműsorok készítéséhez.
2008. október 30.
A Pszichológiai Intézet szeptembertől új helyre, a Bölcsészettudományi Kar (BTK) főépületébe költözött, és új laborokkal, új helyiségekkel gazdagodva folytathatja tovább működését.
2008. október 30.
Egyetemünk mindig is élen járt az innovatív módszertani megoldások kipróbálásában. Erre jó példa Gazdaságtudományi Karunk egyik szemináriumi óráján alkalmazott eljárás.
2008. október 30.
Hasonló kulisszabejárásra nyílt már lehetőség ezelőtt is, de ezúttal kifejezetten egyetemistákat invitáltak meg a színház dolgozói.
2008. október 30.
Kényelmesebb, korszerűbb, gyorsabb, környezetkímélőbb elektronikus ügyintézésre alkalmas a Szegedi Tudományegyetem új szolgáltatása, mely ügyfélkapuként működik

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Balogh_RamonaBalogh Ramóna - TKK, magyar-, média-, mozgókép-, és kommunikációtanár

Ezzel a képzéssel a későbbiek során nagyobb esélyem van a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, és szerintem a kommunikáció bármely munkaterületen kifizetődő. Azért ezt a szakot választottam, mert kisgyermekkorom óta szerelmese vagyok a magyar nyelvnek, a magyar irodalomnak, és ehhez a kommunikáció mint olyan, elválaszthatatlan dolog.




Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.