Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

TDK portál  --  TDK portál  --  Hírek
Tudományos Diákköri Konferencia a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Tudományos Diákköri Konferenciát rendez 2014. december 3-án. A diákok két szekcióban tartják meg előadásaikat.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Tudományos Diákköri Tanácsa 2014. december 3-án rendezi meg a 2014/2015-ös tanév Tudományos Diákköri Konferenciáját a kar épületében, Hódmezővásárhelyen, az Andrássy út 15. szám alatt.

A konferencia 9 órakor kezdődik, ekkor tájékoztató hangzik el a bíráló bizottsági elnökök és tagok számára a kari tanácsteremben. A konferenciát fél 10-kor nyitja meg az „A” előadóban Horváth József dékán. 10 és 13 óra között tartják meg a 15 perc hosszúságban maximalizált előadásokat. A Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Szekció előadásait az „A” előadóban, az Agrártudományi Szekció előadásait a „B” előadóban hallgathatják meg az érdeklődők. Délután fél 1-kor kezdődnek a Középiskolai Szekció előadásai az „A” előadóban. A bíráló bizottságok 13 órától tartják meg értékelő ülésüket, az eredményhirdetés délután 3 órakor kezdődik, az eredményeket Mikó Józsefné Jónás Edit, a kari TDT elnöke hirdeti ki. A díjakat átadja Horváth József dékán.

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes