Emelt szintű érettségire felkészítő tábor az SZTE-n

A tavaszi szünetben, 2014. április 17- 21. között emelt szintű érettségire felkészítő tábort szervez az SZTE EHÖK. A táborban egyetemi professzorok, oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók segítik a diákok felkészülését. A program különlegessége, hogy a vidéki egyetemek közül először Szegeden indul a kétszintű érettségi követelményeknek megfelelően emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyam.

A tábor keretében előadásokon, szemináriumokon és konzultációs órákon vesznek részt a diákok. Az előadások és a szemináriumi órák anyagát úgy állítják össze, hogy egységes tudást adjanak át a hallgatóknak, ugyanakkor az egyes témaköröket, tételeket részletesen is áttekintik, ami nemcsak a szóbeli, hanem az írásbeli felkészülést is száz százalékban kielégíti. Az előadások nagyobb anyagrészt dolgoznak fel, tehát több tételt dolgoznak ki az órákon. A szemináriumon interaktív foglalkozás keretében lehetőség nyílik arra, hogy egy témát részletesebben áttekintsenek, feladatok segítségével életszerűbbé váljon az előadáson elhangzott anyag, illetve, hogy bármilyen nehézkesebb témakörben a résztvevők azonnal választ kapjanak kérdésükre. A szemináriumvezetők olyan, az egyetem doktori iskolái által ajánlott PhD-hallgatók, akik országos versenyeredményekkel büszkélkedhetnek. A konzultációs órák főleg a még kérdéses emelt szintű tételek kidolgozását segítik elő, kiscsoportos formában.

Választható tantárgyak: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, földrajz, angol, német.

Mind az oktatók, mind a szervezők azon kívül, hogy a tanítás feladatát és módszertanát a diákok érdekében a lehető legkomolyabban veszik figyelembe, egy olyan légkör megteremtésére törekszenek – mind a tanfolyamok, mind a tábor ideje alatt –, amelynek segítségével a diákok nemcsak a tábor ideje alatt, hanem bármikor, amikor segítségre van szükségük, felkereshetik az előadókat, szervezőket. Ennek érdekében az órák mellett esténként filmvetítés és csapatépítő programok várják a résztvevőket.

Az előkészítő tábor részvételi díja 20 000 forint, mely tartalmazza az 5 napos intenzív felkészítést, a napi háromszori étkezést és az egyetemi kollégium szállásdíját.

Jelentkezni az sztefelvi@gmail.com e-mail címen lehet 2014. március 20-ig.szte-tabor

 

 

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Fulep_GaborFülep Gábor - ÁOK, általános orvos

Több oka van annak, hogy a Szegedi Tudományegyetemre járok orvosi karra. Az egyik legfontosabb, hogy mindig nagyon jókat hallottam az itteni képzésről, a másik az, hogy Budapestre nem szerettem volna menni, mert már volt tapasztalatom a fővárosi életformáról. Szeged egy vidéki nagyváros, ahol kedvesebbek az emberek, összetartóbb a diákság, ez a tapasztalatom. Mindig is a kémia és biológia állt hozzám közel, ezért nem volt kérdéses számomra a továbbtanulás. A gyakorlati lehetőségeket külön kiemelném az SZTE Általános Orvostudományi Karán, mindenkinek csak ajánlani tudom!


Kovacs_Tamas_felveteliKovács Tamás - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért szeretek a Szegedi Tudományegyetemre járni, mert nagyon sok jó program van az egyetemisták számára, sok lehetőség adódik a kikapcsolódásra a kari épületek környékén is. Emellett nagyon jó a közösség is, mindenki segítőkész, barátságos. Igaz ez az oktatókra is, akik nagyon érdekes és színvonalas órákat tartanak.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.