DSC_0301

Kezdődik a Szegedi Tudományegyetemen az Egyetemi Tavasz

Hét héten át több száz programmal várja az egyetemi polgárokat és a város lakóit a Szegedi Tudományegyetem hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz. 2022. április 6. és május 25. között 70 helyszínen közel 300 esemény – kiállítások, tudományos és ismeretterjesztő előadások, konferenciák, színházi bemutatók, koncertek és szórakoztató programok – közül válogathat a közönség.

Az Egyetemi Tavasz a Szegedi Tudományegyetem legrangosabb tavaszi rendezvénysorozata, melyet az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája szervez immár tizenhetedik alkalommal. A fesztivál hivatalos megnyitója hagyományosan a Költészet Napján, április 11-én lesz.

Az egyetem centenáriumi évében több program kapcsolódik az egyetem történetéhez, egykori neves diákjaihoz, többek között Müller Miklós fotóiból nyílik kiállítás a Rektori Épületben 2022. április 11-én, 18:00 órakor, a Szegedi Egyetemi Színház bemutató előadásában megidézi Szent-Györgyi Albertet, az egyetem egykori neves tudósát és rektorát. Kiemelt program lesz május 5-én, egyetemünk volt diákja, Radnóti Miklós születésnapján a Radnóti egytől egyig program, amelyen délután egy és hajnali egy óra között különböző egyetemi és városi szervezetek, közösségek közreműködésével felolvassák a költő összes versét.

Folytatódik a Rektori Épület Dísztermében a népszerű komolyzenei koncertsorozat, fellépnek többek között, Császár Zsuzsanna zongoraművész és Tomasz Máté gordonkaművész, Szives Márton és az Alföld Quartet, Pavlovits Dávid és Girán Péter gitárművészek.

A programkínálatot színesíti az Universitas Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Egyetemi Énekkar ünnepi hangversenye, valamint a muzsikáló orvosok tavaszi koncertje. Az egyetem egykori diákjai koncerttel kedveskednek alma materüknek: a Radnóti Kávézóban Enyedi Sugárka várja a jazz szerelmeseit, május 25-én, az Egyetemi Tavasz záróeseményeként pedig Tandi Flóra itt mutatja be új lemezét, olyan neves vendégművészekkel, mint Miklósa Erika és Wolf Kati.

Fesztivál a fesztiválban, egy új rendezvénnyel is színesedik a tavaszi programkínálat, az I. Triplex Fest Szeged – Hármashatár Fesztivál Parno Graszt, Besh o DroM, Aurevoir koncertekkel és táncházakkal várja a zenerajongókat.

Folytatódik a már hagyományossá vált Vers délben sorozat is: az Egyetemi Tavasz ideje alatt egy-egy egyetemi polgár vagy szegedi lakos elmondhatja, felolvashatja, előadhatja egyik kedves versét az SZTE Rektori Hivatal épülete előtt, Szent-Györgyi Albert szobránál, hétköznaponként 12 óra 10 perckor.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Szegedi Tudományegyetem tavaszi rendezvénysorozata, a 17. Egyetemi Tavasz. A részletes program ide kattintva elérhető

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Balogh_LaszloBalog László - ETSZK, gyógytornász

Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve.




Mango_MagdolnaMangó Magdolna - ÁJTK jogász

A képzéssel kapcsolatban eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. A tanárok korrektek, bár vannak nehéz tantárgyak, de végig lehet vinni. Szeged nagyon jó hely, a közelsége miatt is ide akartam jönni, valamint azért, mert sok ismerősöm járt ide, ők is ajánlották. Mindig is jogász akartam lenni, és úgy érzem, hogy a szegedi ÁJTK megfelelő hely erre.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.