Viragagyas_02

Előkelő helyen végzett a Zöld Egyetem Rangsorban az SZTE

Az Indonéziai Egyetem 2010 nyarán indította el a világ egyetemeinek zöld merőszámokon alapuló rangsorolását, melyben a Szegedi Tudományegyetem az 54. helyen végzett. A kérdőívet 34 ország 95 egyeteme töltötte ki. Az is kiderült, hogy a SZTE Kelet-Európa legzöldebb egyeteme.



Az egyetemeket különböző nemzetközi rangsorok alapján választottak ki, majd keresték fel munkatársaikat. A felmérés során egy internetes kérdőívet kellett az egyetemeknek kitölteniük 2010. május és július között.

A kérdőív 5 nagy témakörből állt: zöld statisztikák, energia és klímaváltozás, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás és közlekedés. A kérdőív kiértékelése során minden tétel értékelése numerikusan történt, így lehetőség nyílt az adatok statisztikai feldolgozására.

A legtöbb pontszámot a Berkeley városában levő University of California érte el, őt követi a University of Notthingham, a harmadik a kanadai York University, míg a szervező egyetem a 15. helyen végzett.

A rangsor elemzése során megállapítható, hogy az SZTE Európában az erős középmezőnybe tartozik, hiszen az előkelő 20. helyezést, a kelet-európai egyetemek között pedig az első helyet érte el, így a jelenlegi felmérés alapján Kelet-Európában a Szegedi Tudományegyetem a legzöldebb felsőoktatási intézmény.


Bővebb információ a csatolt tanulmányban

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


amin-alawar2Amin Alawar - TTIK: biológia Phd

Libanonból érkeztem Szegedre a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogrammal. Szeretek SZTE-s hallgató lenni, mert elképesztő itt a diákélet. Rengeteg a külföldi hallgató, szinte a világ minden tájáról tanulnak itt fiatalok. A laborban végzett tudományos munka mellett jut idő a kikapcsolódásra is. A város is lenyűgöző, kedvencem a Széchenyi tér.



Csaszar_Dorina-kicsiCsászár Dorina – BTK, kommunikáció-és médiatudomány MA

Szegediként evidens választás volt a Szegedi Tudományegyetem, mivel erősen kötődök a városhoz. Itt él a családom, a barátaim, a párom. Nem mellesleg az SZTE-nek olyan hírneve, képzési kínálata van, ami miatt megéri ide jelentkezni. Számomra itt van a legjobb specializáció a Kommunikáció-és médiatudomány szakon a többi egyetemhez képest, ezért is választottam az SZTE-t.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.