Bárki lehet egyetemista: SZTE nyílt nap után nyílt hét a kommunikáció szakon

Az idén felvételizők tájékoztatása érdekében a jelentkezés finisében is több programot szervez a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE 12 kara szakjairól és a diákéletről, a felvételi új szabályairól és az ösztöndíjakról, az önköltségi díjakról és a diákhitelről is szó lesz a február 4-i nyílt napon (a szegedi Dugonics tér 13. szám alatt). A kommunikáció- és médiatudomány szakján pedig bárki lehet egy teljes héten át hallgató. A szorgalmi időszak elején, február 6. és 10. között öt tanítási napon, 71 kurzuson vehetnek részt az érdeklődők, ahol bárki szerkesztheti a Rádió Mi műsorát, lehet híradós műsorvezető vagy részt vehet színészmesterség gyakorlaton, újságírás-szemináriumon.

– „A kommunikáció szakos hallgatók nem elég hasznosak a munkaerőpiac szempontjából” – hangzott el a legutóbbi években a nyilvánosság fórumain, és megkérdőjeleződött a képzés komolysága is. Meggyőződésem, hogy ezek a vádak nem valósak, és leginkább úgy lehet válaszolni rájuk, ha a képzésünket láthatóvá tesszük kívülről is, s lehetővé tesszük azt, hogy a tavaszi szemeszter első tanítási hetében bármelyik órára bárki bejöjjön és betekintsen a szakon folyó munkába, belehallgasson a képzés óráiba – mondja Szajbély Mihály, az SZTE Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék vezetője.

kommszak_nyilthet_rmiA kommunikáció- és médiatudomány szakon február 6. és 10. között nyílt hetet tartanak. E héten korra, végzettségre, valamint tanulmányi eredményekre való tekintet nélkül bárki egyetemistának érezheti magát és részt vehet az ötnapos program 71 kurzusának bármelyikén. A kezdeményezés részeként 17 különböző tanteremben reggel 8-tól este 7-ig lehet majd órákat hallgatni. A nyílt héten az „igazi” egyetemisták és a „vendég” hallgatók együtt ismerkedhetnek a kommunikációs munka hátterével, az egyes tantárgyak követelményeivel. Az órarendben szerepelnek a négy szakirányhoz kötődő gyakorlatok, így bárki betekinthet az elektronikus vagy a nyomtatott sajtó, a PR és a médiainformatika vagy éppen a nemzetközi kommunikáció és turizmus rejtelmeibe.

A nyílt órákra leginkább a döntés előtt álló középiskolásokat és a kommunikáció szakos képzés iránt érdeklődő nebulók szüleit várják. A február eleji nyílt héten a tanszék televízió- és rádióstúdiója is fogadja majd az érdeklődőket. Bárki szerkesztheti a Rádió Mi műsorát; hozhatnak az érdeklődők zeneszámokat és megoszthatják gondolataikat a közösségi rádió hullámhosszán. Az egyetemi TV stúdióban pedig az „egy hétig egyetemisták” is híradó-műsorvezetők lehetnek, s beolvashatják kedvenc híreiket, majd a felvételt elvihetik magukkal.
Esténként a korábbi hallgatók vizsgafilmjeiből rendeznek vetítéseket.

A kezdeményezés részleteiről a kommunikáció tanszék honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők, a nyílt hét órarendje pedig innen letölthető.

A Szegedi Tudományegyetem 2012 .február 4-i nyílt napjáról további információ

Regisztráció a nyílt napra, előzetes kérdések a szülői értekezletre.

További információ:

http://www.u-szeged.hu/nyiltnap

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Major NoemiMajor Noémi – TTIK, molekuláris bionikai mérnök

Azért jelentkeztem az SZTE-re mert az országban csak két egyetemen érhető el a molekuláris bionikai mérnök szak. Mivel Szeged egyetemi város, így ezért választottam inkább Szegedet. És milyen jól is tettem! A tanároknak nagyon jó hírük van, kedvesek, segítőkészek és fiatalok. A képzés rendkívül gyakorlatias, sokszor van laborgyakorlatunk, ami igazán hasznos lesz majd a jövőben. A sok gyakorlat miatt pedig teljesen más a képzés, érdekes és izgalmas.






barta-eszterBarta Eszter – GTK: kereskedelem és marketing

A továbbtanulásnál egyértelmű volt, hogy az SZTE-t jelölöm meg, Szeged szépségével és az egyetem jó hírnevével nem tudja felvenni a versenyt más intézmény. Életem egyik legjobb választásának tartom a GTK-t. A képzés lendületes és fiatalos, az oktatók nyitottak és segítőkészek. Pezsgő élet vár itt a hallgatókra, együtt élvezhetjük fiatalságunk legszebb napjait.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.