Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Magyar siker a Global Startupon – az ARYS az élmezőnyben végzett

A szegedi Minkó Mihály is közreműködött annak a mobiltelefon-alkalmazásnak a kidolgozásában, amely első helyezett lett a budapesti Startup Weekenden. Az ARYS tovább jutott a Global Startup Battle-re, ahol az élmezőnyben végzett.

Kell egy ötlet, és kell néhány szakember, aki meg tudja azt valósítani. Az ARYS projektben (a projektet bemutató videó itt) az ötlet Varga Noémi Budapesten élő belső építészé volt, akivel egy barátja révén ismerkedett meg Minkó Mihály, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. A csapat – melynek tagjai Varga Noémi (ötletgazda), Gryllus Ábris (grafikus), Minkó Mihály (társalapító, startup-imádó), Gabriel Miklós (mobilfejlesztő), Dinh Dorottya (marketing), Somlai Dániel (menedzsment) és Major Zsófi (PR) – viszonylag rövid idő alatt készítette el a prototípust, 54 órányi kemény munka áll mögötte.

– Az alkalmazásunk az ARYS az augmented realityre, azaz a virtuális valóságra épül, ez a technológia teszi lehetővé, hogy a virtuális valóságban geotaggeljünk, vagyis üzeneteket hagyhassunk képek, videók, zene vagy szöveg formájában – magyarázta az ötletet Minkó Mihály. – Ez azt jelenti, hogy ha én sétálok a Dóm téren, és megragad a hely hangulata, akkor hagyhatok ott egy jelet, mint amikor régen a fába vésték az üzeneteket. Egy virtuális bevésést hozhatok létre bárhol. Tény, hogy még keressük a technológiai határait, mert épületen belül nem fog annyira jól működni, mint szabad téren: utcán, épületeken kívül, tereken.

Ezek a virtuális lenyomatok az ARYS alkalmazás letöltésével válnak mások számára is elérhetővé. Az alkalmazás beállítása után kiválaszthatóak azok a témák, amelyek érdekelnek, például a design és a plakát. Ha valaki elmegy egy virtuális plakát mellett, az okostelefonjára érkezik egy üzenet, és az alkalmazással meg is lehet nézni. Elő kell venni a telefont, körbepásztázni, és meg lehet nézni, hogy milyen plakátokat hagytak ott mások.

Varga Noémi alapötlete az volt, hogy jó lenne látni, milyen lesz egy épület, ha majd befejezik az építkezést, és elkészül. Erre is jó az alkalmazás, és arra is, hogy ha egy tehetséges plakátművész teli szeretné szórni a plakátjaival a várost, akkor nem kell azzal vesződnie, hogy kinyomtatja, kiragasztja, és a végén eltávolítja, hanem virtuális formában bárhová bármekkora méretben kiteheti a munkáit.

A munka első fázisában szövegesen megfogalmazták, hogy mit kell tudnia az általuk fejleszteni kívánt mobilalkalmazásnak, hogyan nézzen ki, miről szóljon – tehát elkészítették az alapkoncepciót. Ezzel mentek a budapesti Startup Weekendre, ahol egy ötperces előadásban kellett bemutatni az ötletet. Ebben volt egy 30 másodperces videó is. Az első helyen végeztek, a siker magával hozta azt is, hogy továbbjutottak a nemzetközi startup csatába, a Global Startup Battle versenyre, ahol 240 startup versengett. Itt egy 60 másodperces videóval mutatkoztak be.

Az alkalmazásokra szavazhattak az érdeklődők, a nemzetközi zsűri elé az első 15 pályamunka kerül.

A csapat már kidolgozta az üzleti modellt, amire szükség is van, hiszen már több ügynökség is érdeklődött az ARYS iránt.

– Az ARYS még nincsen kész, a fejlesztés most következik. A technológiai részét illetően még vannak kérdések, de biztosak vagyunk abban, hogy a Google-szemüveg és a hasonló eszközök elterjedésével kényelmesebb lesz az app használata, mert akkor már nem kell állandóan elővenni az okostelefont. Olyan megoldást is szeretnénk, hogy úgy lehessen valahol virtuális üznetetet hagyni – akár az Eiffel-torony tetején vagy a kínai nagyafalon –, hogy az embernek ne kelljen elmennie oda – tudtuk meg.

 

AUGMENTED REALITY A WIKIPÉDIA SZERINT

A kiterjesztett valóság (angolul augmented reality, AR) a valóság egyfajta virtuális kibővítése, amikor a mobilunk kamerájával szétnézve egy adott környéken, megjelenik az éppen a kamerában látható boltok nyitva tartása vagy akár az adott irányban levő (éppen nem is látható) üzletek leírása és távolságuk. A legnépszerűbb, valóságkiterjesztő szoftverek futtatására alkalmas eszközök jelenleg a Google Android operációs rendszert futtató telefonok (például a hazánkban is kapható HTC G2 Hero) és az Apple iPhone (3GS és 4 modellek). Fontos előfeltétele a működésnek, hogy az adott készülék képes legyen a helymeghatározásra (például GPS segítségével) és arra, hogy „lássa”, merre néznek vele (iránytű mód). Ezenkívül népszerűek az olyan alkalmazások is, melyek (asztali) számítógépünk webkamerájának képét használják fel: például a valóságban nincs rajtunk szemüveg, a képen mégis megjelenik az adott tárgy.

FORRÁS: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kiterjesztett_valóság

 

A STARTUP

A startup eredeti jelentése kezdő vállalkozásokra utalt, de manapság olyan most startoló cégeket, projekteket takar, amelyek profilja az informatika, a technológia, és vállalkozásukat egyetlen, sikerre predesztinált ötletre építik. Jellemzőjük, hogy míg az alapítók lelkesedése határtalan, addig kezdő tőkéjük minimális vagy egyáltalán nincs. Utóbbi azonban nem jelent gondot, mert a jó startupok nagyon rövid idő alatt találnak maguknak befektetőt.

 

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_3253_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.