Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2011
2011
2011. november 13.

Versenyek és előadások a Fenntartható élelmiszerlánc roadshow-n

A „kaja körül” forog a világ a Mérnöki Karon november 23-án. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mars téri épületében látogatható egész nap a Kajamustra, azaz a Fenntartható élelmiszerlánc roadshow. A Foodlawment Egyesület rendezvényét kiállítások, előadások, főzőverseny, Dumaszínház és élelmiszer bemutató kíséri a témához kapcsolódó versenyek mellett.

 

Többszörös ünnepe november 11. a Szegedi Tudományegyetemnek. Az Egyetem Napján ünnepről és hétköznapokról, múltról és jövőről kérdeztük Szabó Gábor akadémikust, a Szegedi Tudományegyetem rektorát.

MK_2011.06.24_03

Tizenegy új labort használhatnak az Szegedi Tudományegyetem mérnökhallgatói a Moszkvai körút megújuló energiaforrásokkal működtetett épületében, melyet november 10-én adtak át.

A Kábítószerek igazságügyi szakértői vizsgálata címmel tart előadást Csesztregi Tamás igazságügyi vegyészszakértő november 17-én, csütörtökön 18 órától a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán (Szeged, Eötvös utca 6., 1-es tanterem).

Az innováció jegyében rendezték meg a magyar tudomány ünnepének szegedi nyitó ünnepségét. A dél-alföldi régió kutatóműhelyeit összefogó MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága székházában november 7-én a gazdaságra és a társadalomra is ható innovatív tudományos eredményeket mutattak be és díjaztak. Köszöntőt mondott az MTA főtitkárhelyettese, és az SZTE rektora.

2011. október 28.

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központja és az SZTE Hallgatói Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottság nagy érdeklődés mellett 2011. október 26-án SANSZ napot tartott.

2011. október 26.

Csakúgy, mint a mesemondás, egy jogeset megoldása is kreatív feladatnak bizonyul. Egy mese lehet fiktív és valós történet is, és egy jogeset is lehet kitalált és megtörtént esemény. Itt az alkalom, lelkes fiatalok, hogy összevessétek a kettőt és meséljetek a jogesetekről.

Gyakran esik szó róla hallgatói körökben, hogy jó lenne a vállalkozások működéséről életszerűbb tapasztalatokat szerezni már az egyetemi évek alatt. Természetesen a saját vállalkozás alapítása nem kis üzleti kockázatot hordoz magában a mai – nem éppen pozitív – gazdasági kilátások fényében, ezért a jó felkészülés jelentősége minden korábbinál nagyobb.

Tavaly júliusban összefogott a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete, a Bolyai Intézet, valamint az Újvidéki Egyetem Matematikai és Informatikai Intézete, hogy nem megszokott módon népszerűsítsék a matematikát.

Junior_imreh

Közel száz középiskolás hallgatta végig Imreh Szabolcs október 12-i előadását a Junior Szabadegyetemen. Az SZTE GTK docense prezentációjában olyan gyakorlati problémákkal foglalkozott, hogy mik a vállalkozóvá válás kulcskérdései, mitől jó egy üzleti ötlet és mikor éri meg vállalkozni.

KE-kiemelt

Szeptember 23-án délutántól egészen másnap hajnalig több mint hetven program várta Szegeden a Kutatók Éjszakáján az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem jóvoltából. A látványos bemutatókkal, érdekes kísérletekkel színesített tudományos ismeretterjesztő fesztivál egy rádiószonda útjára bocsátásával ért véget.

2011. szeptember 16-án és 17-én, Kecskemét főterén zajlott le a sűrített levegővel hajtott járművek első gálafutama. Az egyetemi hallgatókból álló 22 csapat két versenyszámban mérhette össze tudását. A gyorsulási versenyszámot a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának MK Laren csapata, a gyorsaságit a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának Kecskeméti Fütyülős csapata nyerte. Mindkét versenyben kieséses rendszerrel alakult ki a végső sorrend, így a győzteseknek 3-3 alkalommal kellett bizonyítaniuk, hogy ők a legjobbak.

2011. szeptember 13.

KE-kiemelt

A Kutatók Éjszakája elsősorban a 10-18 éves diákok körében szeretné növelni a tudományos karrier vonzerejét, de a programokra az összes korosztályt várjuk, hiszen a tudományos munka eredménye igen erősen befolyásolja mindannyiunk életét.

honlap_kezdo

Rendhagyó konferenciát rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen. A legutóbbi, XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) győztesei, a legkiválóbb szegedi – orvos-, vegyész-, jogász-, közgazdász-, pszichológus- hallgatói tartanak előadásokat szeptember 16-án, 10 órától az SZTE Rektori Hivatalának aulájában.

gyermekklinika

A Koraszülött Intenzív Osztály fejlesztését célzó pályázat beindulása alkalmából írt alá szerződést Szabó Gábor rektor és Botka László szegedi polgármester. 382 millió forintos pályázat 10 százalékát a szegedi önkormányzat fedezi.

2011. augusztus 11-én hivatalosan is lezárult a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának a Szabadkai Közkórházzal közösen megvalósított kutatási együttműködési projektje. Az együttműködés a nőgyógyászati endoszkópia alkalmazására irányult az infertilitás vizsgálatában, és az Európai Unió magyar-szerb határmenti programjában került támogatásra.

A Magyar Mikrobiológiai Társaság kitüntető Manninger emlékérmet adományozott Kovács Kornélnak, a Szegedi Tudományegyetem professzorának. A kitüntetés, amely életmű-díjnak számít a hazai mikrobiológus társadalomban azért is jelentős, mert általában a klasszikus mikrobiológia területén működő kutatóknak ítélik oda, Kovács professzor pedig elsősorban a mikrobiális biotechnológiában ért el komoly eredményeket.

 

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes