Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2011

Manninger emlékérmet kapott Kovács Kornél, a SZTE professzora

A Magyar Mikrobiológiai Társaság kitüntető Manninger emlékérmet adományozott Kovács Kornélnak, a Szegedi Tudományegyetem professzorának. A kitüntetés, amely életmű-díjnak számít a hazai mikrobiológus társadalomban azért is jelentős, mert általában a klasszikus mikrobiológia területén működő kutatóknak ítélik oda, Kovács professzor pedig elsősorban a mikrobiális biotechnológiában ért el komoly eredményeket.

 

Kovács Kornél egyetemi tanulmányait biológus szakon Szegeden végezte. 1971-ben végzett, abban az évben nyitották meg a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontját. A kutatási terület a földi élet keletkezésének és fejlődésének egyik alapvető csodája és megoldatlan rejtélye volt. Életünk a Földön olyan molekulákból épül fel, amelyeknek két, minden kémiai-fizikai tulajdonságukban azonos tükörképi párja létezik. A tükörképi molekula párokből az élő szervezetekben azonban csak az egyik fajtát találjuk -- az élet tehát aszimmetrikus, miközben az élettelen világban csaknem tökéletes szimmetria uralkodik. A furcsa és megdöbbentő kérdés tehát az, hogyan fejlődhetett ki egy aszimmetrikus élővilág a csaknem tökéletes szimmetriával rendelkező élettelenből? Kovács Kornél olyan kísérleteket végzett, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy az aszimmetrikus élet kialakulhatott az ún. aszimmetrikus gyenge kölcsönhatások réven, melyek olyan gyengék, hogy a mindennapi életben csak speciális radioaktív bomlási folyamatokban tudjuk érzékelni. Második publikációja eredményeinek köszönhetően egy első szerzős cikk volt az egyik legrangosabb folyóiratban, a Nature-ban. Ezzel el is nyert egy UNESCO ösztöndíjat, amivel 1974-75-ben a természettudományos kutatások fellegvárában, a University of California Berkeley kampuszára került a Nobel díjas Melvin Calvin intézetébe.

Amikor visszatért Magyarországra, az enzimek működésével kapcsolatos alapvető kérdéseket választotta kutatásai témájául. Az eredmények felkeltették a nemzetközi tudományos körök érdeklődését, aminek eredménye egy 4 éves meghívás lett az USA Gerogia Állami Egyetemén. A hidrogenázok molekuláris biológiai kutatását ott kezdte el, majd itthon folytatta. 1996-ban hívták az akkor megüresedő Biotechnológiai Tanszék vezetői helyére az SZTE-re. Az akadémiai doktori fokozatot 1999-ben szerezte meg.

A Biológus Tanszékcsoport vezetője, az SZBK tudományos tanácsadója. Számos nemzetközi és hazai tudományos szervezetben vesz részt, a Magyar Biogáz Egyesület alapító elnöke. Munkatársaival több mint 230 publikációt jegyez, melyek referált nemzetközi folyóiratokban jelentek meg, társszerzője 7 szabadalomban és meghívott előadóként szerepelt 100 felett különféle tudományos konferenciákon.

 

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

hegedus_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.