Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

A női irodalomról beszélgettek Szegeden

A Bölcsész Estek sorozatban a Grand Caféban tartottak felolvasóestet és rendhagyó beszélgetést Nők az irodalomban címmel 2013. december 3-án.

A beszélgetést Gyenge Zoltán, az SZTE BTK Társadalomelméleti Intézet Filozófia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára vezette. Gyenge Zoltán, aki filozófiai és szépirodalmi témájú könyvek szerzőjeként is ismert, tagja volt az egyetemi zsűrinek az idei Armel Operafesztiválon, előadott a Szabadegyetem – Szeged sorozatban, vállaltan kacsingat ki az egyetemről, mert mint mondta, „nem szeretne sem unatkozni, sem másokat untatni”.

Vendégei az esten Bencsik Orsolya író, szerkesztő és Váraljai Anna író, művészettörténész voltak. Nem csupán a személyes ismeretség miatt hívta meg őket a rendezvényre, hanem azért is, mert szerinte érzékelhető a magyar kultúrában és környezetben egy erősödő maszkulin gőg, nemcsak az irodalom, hanem általában a közbeszéd területén is. Úgy véli, erre valamilyen módon reflektálni kell, és meg kell mutatni, hogy hol tart most a magyar közélet ahhoz a szinthez képest, ahol Európa állt és áll.

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

BTK2_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Matrica átvétel 2024/2025/2. félévre
    február 10. - augusztus 30.
  • Vizsgajelentkezések
    május 12. - július 11.
  • Vizsga időszak
    május 26. - július 05.
  • Vizsgaidőszak Júniusban záróvizsgázó hallgatóknak
    május 26. - július 12.
  • Vizsgaidőszak
    május 26. - július 05.