Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Vladimir Mülleré a Szőkefalvi-Nagy Béla-érem

Idén 14. alkalommal adták át a Szőkefalvi-Nagy Béla-érmet. A 2013-as díjazott Vladimir Müller cseh matematikus.

Az 1999-ben alapított, először 2000-ben átadott Szőkefalvi-Nagy Béla-érmet 2013-ban a prágai egyetem matematikus professzora, Vladimir Müller kapta. A díjátadót Szegeden, az SZTE Bolyai Intézet Mars téri épületében tartották december 5-én, szép számmal érkeztek érdeklődők, korábbi díjazottak, és jelen volt Szőkefalvi-Nagy Béla lánya is.

– Édesapám 1998-ban hunyt el, akkor úgy döntöttem, hogy emlékét szeretném valahogy megőrizni, és ekkor gondoltam arra, hogy csináltatok egy érmet. Ezt Lapis András készítette el, a díj „harmadik oldalán”, a szélén az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóirat 1998-as teljes szerkesztőségének névsorát beleírta, így „konzerválva” az akkori állapotokat. Az érmet a Bolyai Intézetnek ajándékoztam, és örülök, hogy jó helyre került – mondta el Szőkefalvi-Nagy Erzsébet.

– 14. alkalommal adtuk át idén a díjat – folytatta Kérchy László, az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóirat főszerkesztője. – Általában olyan matematikus kapja, aki sokat, meghatározót publikál a folyóiratban, és az is sokat nyom a latba, ha követi Szőkefalvi-Nagy Béla munkásságát. 2013-ban az elismerést a prágai egyetemről Vladimir Müller kapta, aki pályafutása során eddig több mint 140 cikket publikált, és kiadott egy igen sikeres könyvet is. Az Actában 9 nagy hatású cikke jelent meg, többek között ezzel érdemelte ki a kitüntetést. A legfrissebb számban is jelenik meg cikke a professzornak. Vladimir Müllerel élő kapcsolatunk van, ami a 70-es években kezdődött, amikor egy Szőkefalvi-Nagy Béla által felvetett matematikai problémát oldott meg a cseh professzor, ezután 1977-ben Szőkefalvi-Nagy Béla szemináriumán adott elő.

Vladimir Müller elmondta, nagy megtiszteltetés számára ez a díj, mindig is úgy tekintett Szőkefalvi-Nagyra mint a mentorára, tanárára. Elmondta, hogy nemcsak, mint tudóst, hanem mint embert is sokra tartotta Szőkefalvi-Nagy Bélát.

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

hegedus_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.