Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

TDK-fordulót tartottak az SZTE Mérnöki Karán

Hat szekcióban 48 hallgató mérte össze tudását november 12-én a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán rendezett Tudományos Diákköri Konferencián. A díjazottak az országos versenyre jutottak tovább.

– Ugyan a Tudományos Diákköri Konferencia egy verseny, ám szerintem ma itt már mindenki győztes, hiszen vették a fáradságot, és egy komoly tudományos dolgozatot adtak be – mondta el a megnyitó beszédében Keszthelyi-Szabó Gábor. Az SZTE Mérnöki Kar dékánja arra biztatta a versenyzőket, hogy ne hagyják a megmérettetéssel abba, folytassák a tudományos munkát. Végezzék el Szegeden a mesterképzést, majd itt szerezzenek doktori fokozatot is.

 

– A tudományos diákköri mozgalom azért is nagyon fontos, mert – ha igazak a hírek – a felsőoktatás finanszírozása két csatornássá válik: az egyik részét a hallgatók hozzák majd. Minél több hallgató választja a karunkat, annál több forráshoz jutunk. A támogatás körülbelül 30 százaléka a tudományos teljesítmény alapján dől el. Ennek egyik pontja pedig a tehetséggondozás, azaz a Tudományos Diákköri Konferenciákon való szereplés. Önök tehát a mi költségvetési forrásunk is egyben – jegyezte meg mosolyogva a professzor.

 

A konferencián 6 szekcióban (élelmiszer-tudomány – élelmiszer-tecnológia, műszaki, környezeti biotechnológia, ökonómia témakörökben) 48 előadást hallgattak meg a bíráló bizottság tagjai. A legnépszerűbb terület az ökonómia volt, ebből három szekciót is rendeztek. A hallgatók témaválasztása rendkívül színes volt és szerteágazó. Született tanulmány többek között arról, hogyan állítanak elő biogázt tejipari szennyvizekből, de a nagykőrösi szarvasmarhatartás és tejfogyasztás helyzetéről is informálódhatott a hallgatóság.

 

A díjazottak az országos versenyre jutottak tovább. 2015-ben az Agrártudományi Szekciót az SZTE Mérnöki Kar a Mezőgazdasági Karral együtt rendezheti majd meg.

 

A bíráló bizottság döntése értelmében a következő eredmény született:

 

Élelmiszer-tudomány – élelmiszer-tecnológia Szekció:

 

Első hely: Kutni Anita – OTDK-ra és MÉTE-re jutott tovább

A csomagolás és a bontási körülmények hatása a hízott libamáj állományára

Témavezető: Bara Tamásné Dr.

 

Második hely: Erdélyi Péter, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Szoftver fejlesztése nedves levegő állapotjelzőinek kiszámítására és a kapcsolódó Mollier-féle h-y diagram megjelenítésére

Témavezető: Prof. Dr. Rajkó Róbert

 

Harmadik hely: Lovászi Zita, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Friss fokhagyma és különböző fokhagyma készítmények antimikrobiális hatásának összehasonlítása

Témavezető: Dr. Krisch Judit

 

Harmadik hely: Mészáros Andor Tibor, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Sertésfajták húsminőségének vizsgálata és összehasonlítása

Témavezető: Dr. Zsarnóczay Gabriella

 

Különdíj: Rácz Tamás, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Szárított szőlővel dúsított keksz készítése

Témavezető: Dr. Krisch Judit

 

MÉTE-re tovább jutott még:

 

Mihó Tímea

Különböző virágokból gyűjtött mézek antioxidáns és antimikrobiális tulajdonságai

Témavezető: Dr. Krisch Judit

 

Ökonómia Szekció I.

 

Helyezettek:

 

Első hely: Seres Márta Dóra, OTDK-ra tovább jutott

Vásárlói szokások vizsgálata a hódmezővásárhelyi INTERSPAR Áruházban

Témavezető: Dr. Zsótér Brigitta

 

Második hely: Bognár Bence Szabolcs, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Alternatív vidéki vállalkozások szerepe a vidék gazdaságában, kiemelten a bodzatermesztés, és a homoktövis termesztésének lehetőségeit

Témavezető: Dr. Panyor Ágota

 

Második hely: Gyulai Petra, OTDK-ra tovább jutott

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. termékeit fogyasztók szokásainak felmérése Kecskemét egyik frekventált élelmiszerboltjában

Témavezető: Dr. Zsótér Brigitta

 

Különdíj: Czibolya Anita, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

A hízott libamájtermelés története és aktuális helyzete

Témavezető: Dr. Lendvai Edina

 

Különdíj: Schuszter Boglárka Szandra, OTDK-ra tovább jutott

A márkák imázsának szerepe a fogyasztói döntéshozatalban TESCO Extra Rókusi krt. – Szeged áruházában, különös tekintettel az édesipari saját márkás termékekre

Témavezető: Dr. Zsótér Brigitta

 

Továbbjutók:

 

Farkas Tünde Patrícia OTDK-ra

Bioélelmiszerek a mindennapi táplálkozásban, a kecskeméti lakosok körében Témavezető: Dr. Lendvai Edina

 

Molnár Márk OTDK-ra

Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. termékeivel, csomagolástechnológiájával kapcsolatos vevői elégedettségi- és polcfelmérés, valamint új csomagológépeinek beszerzésével kapcsolatos gazdaságossági számítások, különös tekintettel PI-re, IRR-re, PB-re és az NPV-re

Témavezető: Dr. Zsótér Brigitta

 

Nagy Adrienn OTDK-ra, MÉTE-re

A soltvadkerti borászat fejlődése az 1700-as évektől napjainkig

Témavezető: Dr. Lendvai Edina

 

Nagy Kitti OTDK-ra

Mért jó csigának lenni – avagy a lassúság dicsérete

Témavezető: Dr. Lendvai Edina

 

Ökonómia Szekció II.

 

Helyezettek:

 

Első hely: Fazekas Andrea, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

A szövetkezések szerepe és jelentősége a hazai zöldség-gyümölcs ágazatban

Témavezető: Dr. Panyor Ágota

 

Második hely: Gulyás Orsolya, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

A tyúktojáskeltetés folyamatának bemutatása és ökonómiai értékelése

Témavezető: Dr. Kis Krisztián

 

Második hely: Matos Rita, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

A precíziós tápanyag-gazdálkodás ökonómiai értékelése, különös tekintettel a beruházás-gazdaságosságra

Témavezető: Dr. Kis Krisztián

 

Különdíj: Balog Árpád, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Egy kupuszinai almakert telepítésével kapcsolatos beruházási döntés előkészítése gazdasági számítások segítségével

Témavezető: Dr. Zsótér Brigitta

 

Különdíj: Jurics Cintia, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Biomassza, mint megújuló erőforrás hasznosításának lehetőségei és helyzetelemzése Magyarországon

Témavezető: Nagy Sándor

 

MÉTE-re tovább jutottak még:

 

Bálint Zoltán

Az egyéni felelősségvállalás kapcsolódása a CSR-hoz

Témavezető: Dr. Marosi Tibor

 

Bozóki Renáta

A biogáz villamosenergetikai célú hasznosításának lehetőségei Magyarországon

Témavezető: Nagy Sándor

 

Csatordai Andor

Logisztikai folyamatok vizsgálata a Pick Szeged Zrt-nél

Témavezető: Dr. Gál József

 

Tóth Melinda

Készáru fuvarozási feladatok a Sole-Mizo Zrt-nél

Témavezető: Dr. Gál József

 

Ökonómia Szekció III.

 

Helyezettek:

 

Első hely: Földesi Éva, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

A falusi és ökoturizmus helyzete és lehetőségei a Hódmezővásárhelyi kistérségben

Témavezető: Dr. Kis Krisztián

 

Harmadik hely: Kószó Alexandra, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Zsana községfejlesztésének vizsgálata 2004-2011 között. A kommunális ellátottság változásának a lakosság életszínvonalára gyakorolt hatása

Témavezető: Dr. Zsótér Brigitta

 

Harmadik hely: Rostás Péter, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

A Németh László Városi Könyvtár szerepének és tevékenységeinek vizsgálata Hódmezővásárhelyen

Témavezető: Dr. Kis Krisztián

 

Különdíj: Győrfi Éva, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Hungerit Zrt. szerepe a helyi gazdaságfejlesztésben

Témavezető: Dr. Székely Andrea

 

Különdíj: Kiss Brigitta, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Vidékfejlesztési intézkedések és törekvések Magyarkanizsa községben

Témavezető: Dr. Kis Krisztián

 

Műszaki Szekció

 

Helyezettek:

 

Első hely: Joó Péter, OTDK-ra tovább jutott

Hagyományos fűtési rendszer átalakítása geotermikus rendszerre

Témavezető: Dr. Nagy Valéria

 

Harmadik hely: Fodor Gabriella, OTDK-ra tovább jutott

A napenergia aktív termikus hasznosítása szolár abszorber segítségével

Témavezető: Dr. Farkas Ferenc

 

Harmadik hely: Forrai István, OTDK-ra tovább jutott

Dielektromos tulajdonságok mérése folytonosan áramló közegben

Témavezető: Prof. Dr. Keszthelyi- Szabó Gábor, Kovács Róbertné

 

Különdíj: Bálint Ádám János, OTDK-ra tovább jutott

DMX protokollal vezérelhető színpadi világítástechnika kialakítása

Témavezető: Sárosi József

 

Különdíj: György László, OTDK-ra tovább jutott

A Fluidic Muscle és a Shadow Air Muscle kísérleti úton történő összehasonlítása

Témavezető: Sárosi József, Csikós Sándor

 

Környezeti biotechnológia Szekció

 

Helyezettek:

 

Első hely: Szarka Tibor, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Tejsavó biológiai lebonthatóságának növelése mikrohullámú előkezeléssel

Témavezetők: Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor, Beszédes Sándor,

Kovács Róbertné

 

Második hely: Kéri Albert, OTDK-ra tovább jutott

Ultraibolya sugárzással és heterogén fotokatalízissel kapcsolt membránszűrés vizsgálataDr

Témavezető: Dr. László Zsuzsanna

 

Harmadik hely: Csorba Nándor, OTDK-ra, MÉTE-re tovább jutott

Nagyhatékonyságú oxidációs eljárásokkal kapcsolt membránszűrés hatékonyságának vizsgálata tejipari szennyvizek tisztítása során

Témavezető: Dr. László Zsuzsanna

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Tart5_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.