Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Témaegyetem az Agórában

A Szent-Györgyi Albert AGÓRÁ-ban 2013. november 26-án kezdődik a Témaegyetem: Titkok kurzusa.

A mobbing, a munkahelyi pszichoterror témájával foglalkozik Sudár Györgyi előadása. Az ismert tréner tartja 2013. november 26-án, kedden 17 órától a Témaegyetem nyitó programját a Szent-Györgyi Albert AGÓRÁ-ban. Előtte az újszerű kezdeményezés ötletgazdája, Káté Mónika mutatja be a Témaegyetem programsorozatot.

 

A képzés (2013-2014 évre) 4 meghirdetett témakurzust tartalmaz, kurzusonként megszerezhető felnőttképzési tanúsítvánnyal. A Témaegyetem Titkok kurzusa összesen 6 részből áll, ez a sorozat a jövő év februárjában zárul.

 

„Trénerként azt láttam: a magas szintű tudás egy alappillére csupán a boldogulásnak. A kompetenciák, készségek versenyelőnyt biztosítanak, és nem utolsósorban egyéni- és közösségi életpályák meghatározó elemeit jelenthetik” – hangsúlyozza Káté Mónika. „A témák megnyitják az utat a tudományterületi, szakmai összefüggések, kapcsolódások világába, serkentve az egyéni-közösségi tudásalkalmazást, a facilitációs módszerrel pedig lehetőséget kapunk a klasszikus készségfejlesztési formációktól eltérő, korszerű, élményszerű készségfejlesztésre, és ezek gyors, integratív alkalmazására. Nekem ez a Témaegyetem Közösségi és Innovációs Tér - Skill Tanszék.”

 

„Széles spektrumban érvényesíthető, rugalmas oktatási eljárásokkal ötvözött képzési formák, és modellek jelenthetnek megoldási lehetőséget, amelyek fókuszában a motiváló oktatás, az egyéni és közösségi erősségek kiaknázása, az egyének, csoportok kreatív potenciáljának pozitív hasznosítása áll” – olvasható a programot ajánló ismertetőben.

 

A Témaegyetem ismertetője itt olvasható:

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

labor1_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.