Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Tovább bővülnek az SZTE szaúd-arábiai kapcsolatai

Október 29-én Rijádból érkezett tárgyalódelegáció járt a Szegedi Tudományegyetemen. Akár száz szaúdi diákot is fogadhat az SZTE, emellett női oktatókat küldhet egy szaúdi női egyetemre a Tisza-parti universitas.

A Rektori Hivatal épületében fogadta október 29-én a Szegedi Tudományegyetem vezetése a Szaúd-Arábia oktatási minisztériumát, illetve a fővárosban, Rijádban működő Nora Bint Abdul Rahman Egyetemet is képviselő küldöttséget. A szegedi fél részéről Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes, Varró András tudományos és innovációs rektorhelyettes, Nagy Katalin, a Fogorvostudományi Kar dékánja, valamint Leprán István, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettes folytatott megbeszélést a rijádi, kifejezetten női felsőoktatási intézmény orvoskari dékánjával, Ghadeer K. Alshaikh asszonnyal, valamint az egészségtudományi fakultást vezető Tamader Yousef Al-Rammah asszonnyal.

 

szaudiPál József a kapcsolat előzményeiről szólva elmondta, néhány szaúd-arábiai diák már tanul az SZTE-n, közülük ráadásul többen is kitűnő eredménnyel teljesítenek. Idén tavasszal Varró András társaságában a kinti minisztérium vendégeként tárgyaltak a rijádi egyetemen, illetve az ázsiai országból is járt itt egy delegáció, mely további szaúdi hallgatók Szegedre érkezését készítette elő. – Célunk, hogy az eddiginél jelentősebb számban végezzenek nálunk tanulmányokat szaúdi fiatalok. Elsősorban az orvos-, fogorvos- és gyógyszerész-tudományi terület iránt kimagasló az érdeklődés, de egyre nagyobb figyelem övezi az SZTE gazdaságtudományi szakjait is. A mai egyeztetések fő témája egyrészt a szaúdi diákok fogadása, másrészt a Nora Bint Abdul Rahman Egyetem felvetésére az a lehetőség, hogy a szegedi universitasról női professzorok, oktatók tanítsanak odakint egy vagy akár több szemesztert is – árulta el a nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes. Hozzáfűzte, a maga részéről rendkívül örömtelinek tartja, hogy az arab országban egyre jelentősebb szerepet kapnak a hölgyek is, hiszen – fogalmazott – a jövő útja, hogy olyan esélyt kapjanak az értelmiségi léthez, mint például európai társaik. A Szegedi Tudományegyetem mint a világelitbe tartozó felsőoktatási intézmény minőségi diplomával segítheti őket ezen az úton.

 

Varró András kiemelte, az SZTE és a szaúdi egyetem(ek) közötti egyre intenzívebb kapcsolatok hozzájárulhatnak a különböző kutatási, tudományos és kulturális együttműködések kiszélesítéséhez is. Megjegyezte, bár a jelenlegi tárgyalások elsősorban az egészségtudományokat érintik, kívánatos lenne a jövőben a kooperációt a szegedi egyetem által képviselt valamennyi tudományterületre kiterjeszteni.

 

A szaúd-arábiai vendégek a nap folyamán megismerhették az SZTE-t, annak képzési portfólióját, tudományos potenciálját. Ellátogattak az orvos-, fogorvos- és gyógyszerészkarra is, hogy tájékozódjanak az itt folyó oktató- és tudományos munkáról. Arról is beszélgettek a szegedi egyetem vezetőivel, milyen létszámban, illetve karok, tudományterületek szerinti megoszlásban érkezhetnek ide a jövőben szaúdi diákok.

 

Szaudiak_rektoriban_2013.10.28
Tovább bővülnek az SZTE szaúd-arábiai kapcsolatai - GALÉRIA


– Terveink szerint maximálisan száz szaúdi hallgatót fogadhat a Szegedi Tudományegyetem. A program a következő félévtől vagy a jövő őszi szemesztertől indulhat el szervezett formában. Az ideérkező fiataloknak a nyelvi nehézségek leküzdése, illetve az oktatási rendszereink különbözősége miatt előkészítő évfolyamot indítunk. Itt egyrészt pallérozhatják angoltudásukat, másrészt természettudományos ismeretanyagukat összhangba hozhatják a magyarországi követelményekkel – árulta el Varró András.

 

SZTEinfo



uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

PB262857_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.