Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Vándorgyűlést tartanak az individuálpszichológiáról

A Magyar Individuálpszichológiai Egyesület vándorgyűlést tart október 11-én és 12-én Szegeden „Kisebbértékűség – önérték – lelki értékek” témakörben.

„Lehetetlen érintkezésbe kerülni azzal, akinek helyzetét nem érezzük át.” – Ezzel a mottóval szervezte meg a 18. Vándorgyűlését a Magyar Individuálpszichológiai Egyesület. Az individuálpszichológia a pszichoanalízis és a jungi analitikus pszichológia mellett a harmadik klasszikus, nagy pszichoterápiás irányzat. Sajátosan ötvözi az orvosi, a pszichológiai, a prevenciós és a pedagógiai szempontokat. Alapítója Alfred Adler bécsi orvos, a fenti idézet is tőle származik.

 

A kétnapos vándorgyűlést október 11-én és 12-én (péntek-szombat) tartják a Gál Ferenc Főiskolán (Szeged, Dóm tér 6). Az esemény színes programsorozattal várja az érdeklődőket, a neves előadók közt a Szegedi Tudományegyetem oktatói is szerepelnek. Szó lesz az individuálpszichológia bemutatásán túl a sajátos gyermekcsoport-terápiáról, serdülőkori szenvedélyekről, valamint a fiatalok virtuális világhoz való kapcsolódásáról is.

 

További információk és a részletes program: http://www.mipe.hu/

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

szgep_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.