Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Angol tanulmányi versenyt rendezett az SZTE

Az SZTE Angol-Amerikai Intézet tanulmányi versenyt hirdetett a régió középiskolásai számára. A szóbeli fordulót 2014. március 29-én tartották, a középiskolás diákoknak egy történelmi kor jellegzetes alkotását kellett bemutatniuk. A versenyt a szolnoki Magyar Karina nyerte.

Az SZTE Angol-Amerikai Intézet által meghirdetett tanulmányi verseny két fordulóból állt, az elsőben az iskolákban kellett online tesztet írniuk a diákoknak. Az angol és amerikai irodalom, történelem, kultúra, nyelv témaköreiben kellett kitölteniük egy 100 kérdéses feleletválasztós tesztet online vagy nyomtatott formában. A teszt megírására 150 perc állt rendelkezésükre.

 

Az írásbeli fordulót a szóbeli követte, amelyet 2014. március 29-én rendeztek meg a Bölcsészettudományi Kar konferenciatermében. Ebbe a körbe már csak az egyes iskolákból legjobban szereplő diákok jutottak be. A szóbeli versenyen egy történelmi korszakból egy jellegzetes alkotást kell bemutatniuk a diákoknak.

 

A vetélkedés három részből állt, a diákok kieséses rendszerben juthattak tovább a döntőbe. A fiataloknak otthon kellett felkészülniük a szóbeli megmérettetésre: maximum négy perc állt a rendelkezésükre, hogy angol nyelven valamelyik történelmi korszakból egy olyan jellegzetes alkotást mutassanak be, amely megítélésük szerint megtestesíti a kor legfontosabb kérdéseit, eszméit, problémáit. A választásukat meg is kellett indokolniuk.

 

A diákok előadását szakmai zsűri hallgatta meg, amelynek elnöke Fenyvesi Anna intézetvezető egyetemi docens volt, tagjai Kérchy Anna egyetemi adjunktus, Péter Róbert egyetemi adjunktus, Thomas Williams egyetemi tanársegéd és Kulcsár Zsófia hallgatói képviselő voltak.


Angol_tanulmanyi_verseny_galeria
Angol tanulmányi versenyt rendezett az SZTE - GALÉRIA (forrás: Facebook)

 

Eredmények:

 

1. hely: Magyar Karina, Varga Katalin Gimnázium, Szolnok

2. hely: Tóth Rebeka, Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium

3. hely (megosztva): Bondár Péter, Péter András Gimnázium, Szeghalom és Dékány Viola, Németh László Gimnázium, Hódmezővásárhely

4. hely: Antal Adriána, Csongrádi Batsányi János Gimnázium

5. hely: Fejes Roland, Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

 

Sikeresen szerepeltek még:

 

Bán Klára, Kalocsai Szent István Gimnázium

Barna Bence, Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium

Csicsai Borbála, Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium

Dóka Bence, Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely

Fokti Regina, Arany János Református Gimnázium, Nagykőrös

Lovas Norbert, Péter András Gimnázium, Szeghalom

Szalai Roland, Tömörkény István Gimnázium, Szeged

Tari Zsolt Attila, Gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium

Török Ákos, Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Orosháza

Vincze Vilmos, Kecskeméti Református Gimnázium

 

A verseny ideje alatt a látogatók tájékoztatókat hallhattak az egyetemi életről, az intézetről és programjairól, találkozhattak és konzultálhattak a hallgatókkal is. A szervezésben segítettek Czégel Rebeka, Nagy Miklós, Mészáros Áron, Vincze Alexandra egyetemi hallgatók, előadást tartott Szőnyi György Endre professzor.

 

A versenyt támogatta a TÁMOP 4.2.3-12., a Grimm Kiadó, a Red Rome Bt., az SZTE EHÖK és az Oxford University Press.

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_136841_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.