Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Ismét Nobel-díjas tudósok látogatnak a szegedi egyetemre

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány meghívására 2014. május 26-án Szegedre érkeznek Ada Yonath és Aaron Ciechanover Nobel-díjas biokémikusok. E két világszerte elismert kutató lesz a díszvendége a III. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok találkozójának. A program szervezésében az alapítvány mellett a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja vesz részt.

A 2014. május 26-i programról annyit már most tudni lehet, hogy délelőtt a két Nobel-díjas tudós szegedi középiskolákba látogat el, ahol a tanulóknak lehetőségük lesz egy kötetlen beszélgetés során megismerkedni Ada Yonathtal és Aaron Ciechanoverrel.

A délután a tudományé, a helyszín pedig az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja. Itt nemcsak a vendégek számolnak be kutatási területükről, hanem az alapítvány támogatásával alakult Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) ösztöndíjasai is számot adnak arról, választott kutatási témájukkal hogyan haladnak. Ők azok a Szent-Györgyi Diákok, akik tavaly pályázat útján nyerték el azt a lehetőséget, hogy az SZTA tehetséggondozó programjának részesei lehessenek. A Szent-Györgyi Mentorok rövid előadásai azokat a laboratóriumokat mutatják majd be, ahol a tehetséges fiatalok feladathoz és tapasztalathoz juthatnak.

A nap záróeseménye a Díjátadó Gála lesz a Szegedi Nemzeti Színházban. A gálaműsoron a nemzetközi és a hazai résztvevők a magyar kultúra világviszonylatban is egyedülálló szépségeit láthatják a Magyar Állami Népi Együttes és Szeged Táncegyüttes előadásban. A gálán adják át a Szent-Györgyi Talentum-díjat. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány által életre hívott elismerés odaítélésében az alapítvány kuratóriuma mellett a két meghívott Nobel-díjas tudós is részt vesz. A díj elnyerésének egyik feltétele, hogy a kimagasló kutatási eredményt a pályázónak Szegeden kellett elérnie.

Tovbbi információ aSzegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítványról, valamint a Szegedi Tudós Akadémiáról a www.nobel-szeged.hu honlapon található, ahol Ada Yonath és Aaron Ciechanover rövid életrajza is megtalálható a Nobel-díj menüpont a Szegeden járt Nobel-díjasok címszava alatt.

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_2758_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.