Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Újszülötteket segítő berendezést kapott a gyermekklinika

2014. december 9-én adta át a Korábban Érkeztem Alapítvány az ötmillió forintot érő újszülött életmentő műszert a szegedi gyermekklinikának.

2014. december 9-én ünnepélyes keretek közt adták a koraszülöttek életét segítő hűtőberendezést az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügy Központban. Az ötmillió forintot érő műszerre az összeg megszerzését a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány tűzte ki célul. A hathatós társadalmi összefogásban többek között a Ricter Gedeon Nyrt., a Szegedi Első Lions Club, a gyermekklinika is részt vett. Az eseményen Csoma Zsanett, a Korábban Érkeztem Alapítvány kuratóriumi elnöke is köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a műszer beszerzését, külön kiemelve a szeptemberben tartott nagy sikerű jótékonysági koncertet, melynek a Szegedi Nemzeti Színház adott otthont.

A berendezés rendkívüliségét hangsúlyozza, hogy Magyarországon ezenkívül csak egy található. Az eszköz oxigénhiányos újszülöttek ellátását segíti, mivel a károsodott idegsejtek túlélését és gyógyulását az anyagcsere folyamatok lassításával és a test hűtésével lehet biztosítani. – A műszer nemcsak a károsodást szenvedett csöppségek ellátására szolgál, de arra is lehetőséget teremt számukra, hogy a későbbiekben minőségi életük lehessen – jelentette ki az átadón Drancia Péter, a Perinatális Intenzív Centrum osztályvezetője.


SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Tart5_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.