Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Idegen nyelvű nyári egyetemek az SZTE-n

2014 nyarán a Szegedi Tudományegyetem hét fakultása is nyári egyetemmel várja a külföldi hallgatókat. A jellemzően önköltséges, többhetes képzéseken amellett, hogy a diákok érdeklődési területüknek megfelelő kurzusokon vehetnek részt, kulturális programokba is bekapcsolódhatnak.

Az Általános Orvostudományi Kar 2014. július 14-25. között várja a graduális és posztgraduális képzésben részt vevő külföldi hallgatókat speciális nyári iskolájába, melynek központi témája idén az orvostudományban és élettudományokban használt lézer. A diákok hazai és külföldi vendégoktatóktól tájékozódhatnak többek között az ELI-projekt, a konfokális mikroszkópia, a szürkehályog és refraktív sebészet, a bőrgyógyászatban használt lézer eljárások és a retinális betegségek kezelésének témaköreiről. A tanulás mellett ellátogathatnak a szegedi Aquapolisba, Budapestre és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba is. Az Állam-és Jogtudományi Kar KAPU programja szeptembertől várja a kínai egyetemekről érkező hallgatókat. A program a jogtudomány, a nemzetközi kapcsolatok, a politológia és a munkaügyi kapcsolatok legfontosabb területeire nyújt betekintést, emellett a hallgatók az angol nyelvű jogi nyelvhasználattal is megismerkedhetnek. 2014. július 27-én kezdődik a Bölcsészettudományi Kar négyhetes nyári iskolája, melynek főbb témakörei: a magyar, mint idegen nyelv, a magyar társadalom, történelem és kultúra európai kontextusa. A program ezenfelül tanulmányi kirándulásokat, kulturális rendezvényeket, budapesti és ópusztaszeri látogatásokat is magába foglal. Az SZTE Gazdaságtudományi Kar gazdaságtudományi területen tanuló BA- és MA- képzésben részt vevő hallgatókat vár nyári iskolájába. A program különböző gazdasági és környezeti kérdéseket érintő előadásokat, beszélgetéseket, tanulmányi kirándulásokat, illetve kommunikációs és prezentációs tréningeket, szabadidős tevékenységeket kínál.


A Gyógyszerésztudományi Kar öthetes nyári egyeteme betekintést nyújt az európai gyógyszerészet és gyógyszeripar múltjába, jelenébe és jövőjébe. A hallgatók előadásokat hallgathatnak többek között a fitoterápia, az illegális drogok, a természetes gyógymódok és az étrend-kiegészítők témaköreiről. Az elméleti oktatás mellett lehetőségük lesz laboratóriumokban is hasznosítani a megszerezett tudást. A több mint 100 éves oktatási alapokkal rendelkező Mezőgazdasági Kar Hódmezővásárhelyen várja a külföldi hallgatókat. A nyári iskolában többek között szó lesz az Európai Unió agrárpolitikai kérdéseiről, a vidéki területek fejlesztéséről, a mezőgazdasági hulladékok hasznosításáról, a falusi turizmusról, a szántóföli- és kertészeti növénytermesztés témaköreiről, valamint a megújuló energiaforrásokról.


2014. július 4-11. között tartotta negyedik közép-európai nyári iskoláját a Természettudományi és Informatikai Kar. Az egyhetes kurzus a molekuláris biológia, genetika és genomika alapvető elveivel és technikáival, valamint a patogén gombafajok diagnosztikájával foglalkozott. A diákok a patogén mechanizmusok, a molekuláris genetika, a biokémia, az epidemiológia, a molekuláris tipizálás, valamint az extracelluláris elemek témaköriben tehettek szert ismeretekre.


A Szegedi Tudományegyetem idegen nyelvű nyári egyetemeiről bővebb információ itt elérhető.

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

BTK2_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.