Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Ösztöndíjat kaptak az SZTE kiemelten tehetséges hallgatói

sztehetseg_dijatado_kiemelt

Az SZTE Szegedi Tehetségpont ünnepélyes ösztöndíjátadó ünnepséget 2014. június 24-én tartotta az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában, ahol 26 kiemelten tehetséges diákot köszöntöttek.

Az SZTE Szegedi Tehetségpont a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával hirdetett ösztöndíj-lehetőséget olyan tehetséges hallgatóknak, akik valamilyen formában kötődnek a gazdasági vagy a jogi képzésekhez. A pályázatot a Szegedi Tudományegyetem minden karán meghirdették, mivel akadtak más karokon is olyan pályázók, akik érdeklődést mutattak e két tudományterület iránt. A pályázatokat az SZTE Gazdaságtudományi Kar, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar közösen bírálta, a döntésnél az SZTE Szegedi Tehetségpont Kiválósági Lista szempontrendszerét is érvényesítették – ismertette Badó Attila, az SZTE Tehetségpont vezetője.


szabo gabor szab sztehetseg dijatadoSzabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora megnyitójában kiemelte: az egyetem falain belül nagy szerepe van a tehetséggondozásnak. Az intézmény számára fontos, hogy odafigyeljen a tehetségekre, valamilyen támogatást, segítséget nyújtson a tehetségek kibontakozásához. Hozzátette: a fiatal tehetségek támogatása nemcsak azért kiemelkedő, hogy a hallgatókat segítse, hanem azért is, mert a tehetséges diákok inspirálják hallgatótársaikat, akarva-akaratlanul sokat segítenek az oktatásban.


– Az egyetem nagyon komoly missziója, hogy tehetségeket neveljen, olyan tehetségeket, akik a munkaerőpiacon és azon túl is megállják a helyüket, betöltik a társadalomban betölteni célzott szerepüket. Mindenki tehetséges valamiben, mindenki ért valamihez, és akik ma itt vannak, az ő esetükben a tehetség minden esetben egybeesik a választott szakmájukkal – fogalmazott Vilmányi Márton, a Gazdaságtudományi Kar dékánja. Kiemelte: az intézmény dolga, hogy a tehetségeket ösztönözze, elismerje, valamint meggyőzze a tehetséges hallgatókat, hogy érdemes az adott gazdasági, jogi vagy természettudományi jellegű szakmát tovább folytatni.


Hajdú József, az Állam-és Jogtudományi Kar dékánja beszédében hangsúlyozta, a tudás hatalom és magabiztosság, mellyel élni és visszaélni lehet. A hallgatóknak azt tanácsolta: éljenek a tudásuk adta lehetőségekkel, és legyenek a jövőt befolyásoló személyek egyikei.


SZTEhetseg_dijatado_SZAB_szekhaz_galeria
Ösztöndíjat kaptak az SZTE kiemelten tehetséges hallgatói - GALÉRIA


A kiírásra összesen 76 pályázat érkezett, a pályázók közül az ünnepélyes díjátadón 26 diákot részesítettek ösztöndíjban. A kiemelten tehetséges hallgatóknak járó egyszeri támogatás összege teljesítményfüggően személyenként 50-100-150 ezer forint.

. PhD kategóriában ösztöndíjban részesültek Hajdú Dóra, Szakály Zsuzsa és Pollák Kitti, az Állam-és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájának hallgatói, Berki Viktor, Huszár Sándor és Uhrin Ákos, a Gazdaságtudományi Kar Doktori Iskolájának hallgatói, valamint Martyin Zita, a Természettudományi és Informatikai kar Doktori Iskolájának hallgatója. Alap- és osztatlan képzés kategóriában Harkai István, Kéri Judit, Lapu Árpád, Marsovszki Ádám, Molnár Erzsébet, Pongó Tamás, Simon Emese Réka és Tornyai Gergely, az ÁJTK diákjai, Buzás Lili, Csiszár Nóra, Keszeg Mária, Lipták Lilla, Rádóczi Zsolt, Schuszter Tamás, Zalányi Áron és Zuti Bence, a GTK hallgatói, valamint Földházi Brigitta és Pap Luca Alex, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hallgatói és Gellény Krisztina, a TTIK diákja vehettek át ösztöndíjat. Az elismerő okleveleket Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Vilmányi Márton, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, Hajdú József, az Állam-és Jogtudományi Kar dékánja, valamint Kovács Péter tanszékvezető egyetemi tanár adta át.


Az ösztöndíj-pályázat megvalósulását az NTP-KTF-M-13 pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé.


 

Gajzer Erzsébet

Fotó: Ócsai Gábor



Emberi_Eroforras_Tamogataskezelo.jpeg_200x68Nemzeti_Tehetseg_Program.jpeg_200x50


Oktataskutato_es_fejleszto_intezet.jpeg_300x118 Emberi_Eroforrasok_Miniszteriuma

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

szgep_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.