Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Posztdoktori támogatás 14 fiatal szegedi kutatónak

83 magyar és külföldi fiatal posztdoktor kapcsolódhat be 2 éven át a legeredményesebb hazai tudományos műhelyek munkájába a Magyar Tudományos Akadémia Posztdoktori Kutatói Programjának keretében. 14 ilyen fiatal dolgozik szegedi tudományos műhelyben.

Idén először egyetemi kutatásvezetők is indulhattak a 400 millió forint keretösszeggel meghirdetett Magyar Tudományos Akadémia Posztdoktori Kutatói Programján. A benyújtott értékes pályázatok kétharmadát ítélte a zsűri támogatásra érdemesnek.


„Az egyik legfontosabb kutatói pályaszakasz, a tudományos fokozat megszerzése utáni időszak eredményességét hivatott támogatni az MTA elnöke által kezdeményezett Posztdoktori Kutatói Program, amelynek célja a teljes kutatói pályaív kiépítése, a legkiválóbb hazai tudományos műhelyek versenyképességének erősítése. A határozott idejű, 24 havi posztdoktori támogatást 35 évesnél fiatalabb, PhD- vagy DLA-fokozattal rendelkező magyarországi és külföldi kutatók nyerhetik el.” – olvasható az mta.hu oldalon.

„Az első, 2013 tavaszán meghirdetett pályázat még kizárólag az MTA kutatóhálózatában, az akadémiai támogatottságú egyetemi kutatócsoportokban, valamint az egyetemi és akadémiai Lendület-kutatócsoportokban végzett kutatómunkára biztosított lehetőséget. Az idei pályázaton már akadémiai kutatóhálózaton kívüli egyetemi kutatásvezetők is indulhattak. A posztdoktori ösztöndíj bruttó összege havi 300 ezer forint, a nyertes pályázók emellett utazási és lakhatási támogatásban is részesülhetnek évi 600 ezer forintos összeghatárig” – derül ki az MTA honlapjának összefoglalójából. További adatok: „A zsűri döntésének értelmében a 2014. szeptember 1. és 2016. augusztus 31. közötti időszakban 35 posztdoktor végez kutatásokat az MTA 11 kutatóközpontjában és kutatóintézetben, 9 pedig az akadémiai Lendület-kutatócsoportok munkájába kapcsolódik be. Nyolc felsőoktatási intézmény tanszékein dolgoznak 18-an, egyetemi Lendület-kutatócsoportokban 6-an, támogatott egyetemi kutatócsoportokban pedig 16-an folytathatnak kutatásokat az MTA Posztdoktori Kutatói Programjának köszönhetően.”


A nyertes pályázók közül 14 szegedi tudományos műhelyben dolgozik:


Wéber Edit

MTA-SZTE Lendület
Foldamer Kutatócsoport

Beta-szedvics modellek és mimetikumok oldatfázisban: NMR vizsgálatok

 

Czene Anikó

MTA-SZTE
Bioszervetlen Kémiai Kutatócsoport

Mesterséges TALE metallonukleáz tanulmányozása és előállítása

London Gábor

MTA-SZTE
Sztereokémiai Kutatócsoport

Asymmetric catalysis with privileged chiral scaffolds

Ötvös Sándor Balázs

MTA-SZTE
Sztereokémiai Kutatócsoport

Fenntartható áramlásos kémiai módszerek fejlesztése szén-szén és szén-heteroatom kötések kialakításához

Vas Gabriella Ágnes

MTA-SZTE
Analízis és Sztochasztika Kutatócsoport

Késleltetett differenciálegyenletek dinamikája

 

Beinrohr László

MTA TTK
Enzimológiai Intézet

A bradykinin generáló rendszer kölcsönhatási hálózatának feltérképezése újfajta rekombináns géntechnológiai megközelítéssel

Dorogi Márta

MTA SZBK
Növénybiológiai Intézet

Rendezett szénnanocső-bakteriális reakciócentrum nanokompozit rendszerek fotokatalitikus és fotovoltaikus sajátosságai

Ferenc Györgyi

MTA SZBK
Növénybiológiai Intézet

Módszer kidolgozása LOB domén transzkripciós faktorok és sejtciklus gének csendesítésére módosított oligonukleotidokkal szálkaperjében

Földi István

MTA SZBK
Genetikai Intézet

Az axon növekedés molekuláris mechanizmusának vizsgálata

Pichererné Gémes Katalin

MTA SZBK
Növénybiológiai Intézet

Indukált növényi őssejtek: Arabidopsis sejtek in vitro regenerációs képességének epigenetikai vizsgálata

Végh Attila Gergely

MTA SZBK
Biofizikai Intézet

Intercelluláris adhézió szerepe az agyi áttétképződés folyamatában

 

Kovács Károly

MTA SZBK Lendület
Számítógépes Rendszerbiológiai Kutatócsoport

Morfológiai és mRNS szintű expressziós változások általános elveinek föltárása egyszeres génkiütések és azt követő kompenzáló evolúció során

Lázár Viktória

MTA SZBK Lendület
Szintetikus és Rendszerbiológiai Kutatócsoport

Antimikrobiális szerekkel szemben kialakuló multirezisztencia és hiperszenzitivitás evolúciójának vizsgálata rendszerbiológiai módszerekkel

 

Kovács Mária

SZTE ÁOK
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

A réskapcsolatok strukturális szerepének vizsgálata gyors szívingerléssel kiváltott prekondicionálás antiaritmiás hatásában altatott kutya modellen

 

További információ:

 

SZEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

ulo_lepcso_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.