Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Brazil ösztöndíjasok Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem idén februárban kapcsolódott be a brazil kormány által finanszírozott Science Without Borders programba, mely brazil egyetemisták számára biztosít egy éves külföldi tanulmányi lehetőséget, főleg műszaki, orvosi és természettudományi területeken. A világ számos országában működő program Magyarországon 2013-ban indult el, és hazánk máris a hetedik legnépszerűbb célország lett Európában.


 

A program minden sikeres pályázó számára két félévre szóló tanulmányi ösztöndíjat biztosít, melyet nyolc hetes szakmai gyakorlat, és a nyelvi felkészültségtől függően (a program megvalósításának feltételeként) intenzív angol és magyar nyelvi tréning egészít ki. Az oktatás nyelve angol. A programban részt vevő magyar felsőoktatási intézmények munkáját a Magyar Rektori Konferencia koordinálja. A SZTE karain idén februártól 18 hallgató vesz részt szakmai képzésben, hatan pedig nyelvi tréningen készülnek a szeptemberben kezdődő tanulmányaikra. Jelenleg az Általános Orvostudományi Kar, a Mérnöki Kar, a Mezőgazdasági Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar fogad hallgatókat. 3 diák általános orvosként, 9-en élelmiszeripari mérnökként, 1 hallgató mezőgazdasági mérnökként, 11 hallgató pedig biológusként iratkozott be egyetemünkre. A nyelvi felzárkóztatást igénylő hallgatók felkészítését az Idegennyelvi Koomunikációs Intézet, az Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport és a Hungarológia- és Közép-Európa Tanulmányok Nemzetközi Központ végzi. A karok munkáját és az MRK-val való kapcsolattartást a SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága, valamint a Nemzetközi Koordinációs Iroda fogja össze. Ez a két egység emellett segíti az érkező hallgatókat az első Szegeden töltött hetekben felmerülő tanulmányi és egyéb ügyekben, így például a beiratkozásban, a lakáskeresésben és a bevándorlási ügyek intézésében. A programban érintett hivatalok munkáját mentorhálózat is segíti, melynek résztvevői olyan SZTE hallgatók, akik a brazil diákokkal azonos szakokon tanulnak, így közvetlenül tudnak segítséget nyújtani akár a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos, akár hétköznapi problémák megoldása esetén.


A brazil hallgatók az egyetemi tanulmányaik mellett természetesen lehetőséget kapnak arra is, hogy bepillantást nyerjenek a magyar történelembe és kultúrába, valamint a magyar hétköznapokba is. A nálunk töltött egy év folyamán szervezett programokon megismerkedhetnek hazánk és Szeged nevezetességeivel, gasztronómiájával, ugyanakkor bekapcsolódhatnak Szeged nemzetközi egyetemi életébe is. Az SWB ösztöndíjprogram ez által nemcsak a brazil hallgatók ismereteinek bővítéséhez és nemzetközi kapcsolatrendszerük kiépítéséhez járulhat hozzá, hanem a Szegeden tanuló magyar és külföldi hallgatók is egy élénkebb, színesebb közegben tölthetik el nálunk tanulmányaikat, amely sikerrel járulhat hozzá a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi jó hírének és elismertségének növeléséhez.

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_2678_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.