Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Nobel-díj a kék LED-ért

Három japán tudós fizikai Nobel-díjat érő kutatásait mutatta be 2014. november 18-án Szmola Ernő fizikus az SZTE ÁOK nagytermében.

2014-ben a fizikai Nobel-díjat Nakamura Sudzsi, Amano Hirosi és Akaszaki Iszamu japán fizikusok kapták világítás területén végzett kutatásaikért, amelyek igen erős gyakorlati vonatkozással is bírnak: a kék LED ugyanis nemcsak jobb fénykibocsátással rendelkezik, de környezetbarát és energiatakarékos is egyben.

– 2015 a fény éve lesz – emlékeztette az ÁOK nagytermében összegyűlt hallgatóságot a tudományos előrelépést bemutató Szmola Ernő okleveles fizikus, az EMIKA Zrt. vezérigazgatója. Ezt követően röviden összefoglalta az alapvető tudnivalókat a fényről. A fényt az emberiség arra használja, hogy lásson, és jeleket tudjon adni. Mesterséges fény sokféleképpen előállítható biológiai, fizikai vagy kémiai energiaátalakítással. A világítótestek fejlődését Szmola Ernő néhány képpel illusztrálta, majd rátért a LED-ekre. – A 21. században a LED-ek, azaz fényt emittáló diódák lesznek meghatározóak – jelentette ki. Piros és zöld színű LED-ek már eddig is léteztek, ám ezekkel szemben a kék LED nemcsak sokkal jobb fényt bocsát ki (a kék fénnyel gerjesztett foszfort a szem már fehér színnek látja), de energiatakarékos és környezetbarát, hiszen nem generál UV-sugárzást. A gyakorlati felhasználása igen sokrétű: autós fényszóróként sokkal gyorsabban reagál, alkalmazható víztisztításra, sőt még a növénybiológiában is lehetővé tehet a haszonnövények növekedésének befolyásolását. A LED lámpák fénye emellett bizonyítottan hatással van az emberek bioritmusára is, az okos lámpák által ugyanis megvalósítható a napszakokhoz igazított világítás. Szmola Ernő azonban óva intette az embereket a felelőtlen vásárlástól. – Ma még nincs olcsó, de jó LED lámpa – jegyezte meg, hozzátéve: ugyan ezek a lámpák nagy élettartammal bírnak, az otthoni világítást még nem kell egyből lecserélni, hanem szép fokozatosan kell átállni.

 

SZTEinfo – Őszi Tamás

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

etszk1_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.