Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2014

Segítsd te is az SZTE Mérnöki Kar pneumobil csapatát!

Az SZTE Mérnöki Kar egyik pneumobilcsapata, a Pepp-Air Pneumobil Team meghívást kapott a Techtogether versenyre. Támogasd te is a csapatot, hogy minél több díjat nyerhessen el!

Az SZTE Mérnöki Kar egyik pneumobilcsapata, a Pepp-Air Pneumobil Team meghívást kapott a 2014. november 5-7. között a Hungexpón megrendezendő Automotive szakkiállításra, ahol a Techtogether nevű versenyen is részt vesz. A Szegedi Tudományegyetem 2009 óta vesz részt a sűrített levegővel hajtott járművek versenyén. A hallgatók által tervezett, gyártott és vezetett pneumobilok közt a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara több nagy múltú csapatot is magáénak mondhat. Az ifjú titánnak számító Pepp-Air legutóbb a kecskeméti Aventics Pneumobil Gálafutamról bronzéremmel térhetett haza.

 

A komoly szakmai kihívást jelentő Hungexpo versenyre a 10 főre bővült csapat nagy erőkkel készül. Ám az SZTE hallgatóinak támogatására is számítanak, ugyanis a szervezők a szurkolók bevonására két részből álló népszerűsítési versenyt írtak ki.

 

Rendezvénylátogató

 

A játék lényege, hogy a csapatok a Techtogether rendezvény helyszínére a hallgatótársaikat és oktatóikat meghívhatják, akik az alábbi linken regisztrálhatnak díjmentes belépőért. Itt megjelölik az általuk támogatott csapatot, és az e-mail címükre kapott meghívóval az Automotive Hungary kiállításra (2014. november 5., 10 óra – 2014. november 7., 12 óra) való belépéskor tekintendők rendezvénylátogatónak. Az első nap látogatói kétszeres szorzóval számítanak. A nem budapesti intézmények csapataihoz regisztrálókat 1,65-szörösen számítják be. A legtöbb rendezvénylátogatót felvonultató csapat 200 000 forintot kap.

 

Facebook-lájk

 

A második népszerűségi kategória a Facebook-lájk-verseny, ahol az Autopro Facebook-oldalára posztolt csapatokról szóló cikkekre adott lájkok számát mérik 2014. november 7-én 12 óráig. Az akkori állás szerint legtöbb lájkot elért csapat 100 000 forint támogatásban részesül.

 

A Mérnöki Kar buszt indít november 5-én a kiállításra a szurkolóknak, akik az e-jegy birtokában a mernokhirnok@gmail.com címen jelentkezhetnek a busz befogadóképességéig.

 

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_2991_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.