Bezár

Hírarchívum

Karikó Katalin biokémikus átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól a 2023-as Nobel-díjak átadási ünnepségén a stockholmi hangversenyteremben 2023. december 10-én.

Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvették a Nobel-díjat – a történelemben másodszor mondták ki a szegedi egyetem nevét a Nobel-ünnepségen

Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvették a Nobel-díjat – a történelemben másodszor mondták ki a szegedi egyetem nevét a Nobel-ünnepségen

2023. december 10.
8 perc

Két magyar és a Szegedi Tudományegyetemhez is kötődő Nobel-díjas kutató vette át a világ legismertebb tudományos díját. Az mRNS-kutató Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem professzora a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal az első magyar nő, aki ebben az elismerésben részesült. A molekuláris-ujjlenyomat-kutatásait Szegeden végző Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjas. A Stockholm Hangversenyteremben 2023. december 10-én lezajlott eseményről szóló beszámolónkat helyszíni tudósítónk exkluzív információi színesítik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A stockholmi Nobel-hétre kiküldött tudósítóink – Újszászi Ilona és Sahin-Tóth István – beszámolója:

Karikó Katalin révén a szegedi egyetem neve 1937 után másodszor is elhangzott a Nobel-díjakat átadó ünnepségek történetében. Stockholmban a Nobel-bizottság tagjai és a svéd királyi család előtt átnyújtották a 2023. Nobel-díjakat, a 10 idei díjazott között két magyar kutató, Krausz Ferenc és Karikó Katalin is átvette a tudományos kitüntetést.

Karikó Katalin biokémikus átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól a 2023-as Nobel-díjak átadási ünnepségén a stockholmi hangversenyteremben 2023. december 10-én.

Karikó Katalin biokémikus átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól a 2023-as Nobel-díjak átadási ünnepségén a stockholmi hangversenyteremben 2023. december 10-én. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A fizikai Nobel-díj átadása előtt Eva Olsson svéd fizikus beszédében arról szólt, hogy a hatalmas univerzum megértéséhez kis időskákájú jelenségek megfigyelésén át vezet az út. Egy szívdobbanás ezerszer-ezerszer-ezerszer-ezerszer-ezer attoszekundum alatt megy végbe, és az ilyen időtartamú fényimpulzus tette lehetővé, hogy e világot láthatóvá tegyük, annak ellenére, hogy 1925-ben Werner Heisenberg, a kvantumfizika egyik megalkotója még úgy gondolta, ez nem lehetséges. A méltató beszéd kitért arra, hogy az erős lézertérben kölcsönható anyag és az ultrarövid időtartamú elektrondinamika tanulmányozása orvosi alkalmazások, energiatárolásra alkalmas új anyagok és napelemek fejlesztése előtt nyitotta meg az utat.

A beszéd elhangzása után Pierre Agostini, Krausz Ferenc és Anne l’Huillier átvette a fizikai Nobel-díjat.

Krausz Ferenc átveszi a fizikai Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Krausz Ferenc átveszi a fizikai Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Az élettani és orvostudományi Nobel-díjasokat köszöntő Gunilla Karlsson Hedestam beszédében kiemelte, hogy a hírvivő RNS molekula 1961-es felfedezésétől kezdve a biokémiai kutatásokban rutinszerűen vizsgálták a DNS-ből származó információkat szállító molekulát, egészen addig, amíg Karikó Katalin 2005-ben Drew Weissmannal együtt kidolgozta a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS-terápiás alkalmazások szabadalmát.

A felfedezés 15 évvel később milliók életét mentette meg; az ünnepségen jelenlévők közül is legtöbben egy vagy több vakcinát kaptak. Karikó Katalin és Drew Weissman bebizonyították, mondta Gunilla Karlsson Hedestam, hogy sürgős esetben lecsökkenthető az idő, amely alatt vakcina fejleszthető egy kritikus időszakban. E kutatások hatására a közönség bizalma is növekedett a járvány alatt a tudomány iránt. Karikó Katalin és Drew Weissman szó szerint Alfred Nobel szellemében, az emberiség javára tett kutatással nyerték el a díjat.

Karikó Katalin hatalmas ovációt kapott a Nobel-ünnepség közönségétől és Drew Weissmannal kettejüket is még sokáig tapsolták.

Karikó Katalin, mellette jobbra Drew Weissman (tőlük balra Alekszej Ivanovics Jekimov, az egyik kémiai Nobel-díjas)

Karikó Katalin, mellette jobbra Drew Weissman (tőlük balra Alekszej Ivanovics Jekimov, az egyik kémiai Nobel-díjas). Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A Nobel-díj átadó ünnepség közvetítése Stockholmból:


Karikó Katalin és férje, Francia Béla indul a Nobel-díj átadó ünnepségre a stockholmi Grand Hotelből.

Karikó Katalin és férje, Francia Béla indul a Nobel-díj átadó ünnepségre a stockholmi Grand Hotelből. Fotó: Sahin-Tóth István

Karikó Katalin és férje, Francia Béla indul a Nobel-díj átadó ünnepségre a stockholmi Grand Hotelből. Itt találkozott, beszélgetett az ugyancsak az ünnepségre induló Krausz Ferenccel és feleségével.

Karikó Katalin és férje, Francia Béla indul a Nobel-díj átadó ünnepségre a stockholmi Grand Hotelből. Itt találkozott, beszélgetett az ugyancsak az ünnepségre induló Krausz Ferenccel és feleségével. Fotó: Sahin-Tóth István

Karikó Katalin vendégeinek egy csoportja a Grand Hotelből indult a stockholmi Zenepalotába a 2023. december 10-i Nobel-díj átadó ceremóniára – (balról jobbra): Venetianer Pál, Szalay Aladár, Orosz László, Ryan Amos, Francia Zsuzsanna, Karikó Zsuzsanna, Ko

Karikó Katalin vendégeinek egy csoportja a Grand Hotelből indult a stockholmi Zenepalotába a 2023. december 10-i Nobel-díj átadó ceremóniára – (balról jobbra): Venetianer Pál, Szalay Aladár, Orosz László, Ryan Amos, Francia Zsuzsanna, Karikó Zsuzsanna, Kondorosi Éva, Vigh László, Duda Ernő. Fotó: Sahin-Tóth István

***

Beszámolónk a díjátadás előzményeiről:

Csúcsponton december 10-én

A világ legismertebb tudományos kitüntetése alapítója, Alfred Nobel halálának az évfordulóján, december 10-én adják át a Nobel-díjakat.

A 2023. évi díjazottakról a döntést október első hetében már bejelentették. Az orvosi Nobel-díjról a stockholmi Karolinska Intézet, a fizikai és a kémiai elismerésről a Svéd Királyi Tudományos Akadémia határozott. Az irodalmi Nobel-díjat a svéd írókból álló Svéd Akadémia, a békedíjat a norvég parlamenti bizottság, míg az 1969-ben alapított közgazdasági Nobel-emlékdíjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda.

Stockholm_Nobel_W-7

A stockholmi magyar nagykövetség fogadásán Csák János kulturális miniszternek Karikó Katalin bemutatta két amerikai munkatársát és mentorát. A Pennsylvania Egyetemen segítette Karikó Katalint a mellette álló Elliot Barnathan és David Langer. Fotó: Sahin-Tóth István

A kitüntetésekkel járó ceremónia érdekessége, hogy Stockholmban adják át a fizikai, kémiai, élettani vagy orvosi, illetve az irodalmi Nobel-díjat, továbbá a „Sveriges Riksbank Közgazdaságtudományi Díjat Alfred Nobel emlékére” kitüntetést. A Nobel-békedíjat a norvégiai Oslóban adják át.

Az idei Nobel-díjasok neve bejárta a világsajtót. A fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat: Karikó Katalin és Drew Weissman megosztva kapta. A fizikai Nobel-díjat három személy, Pierre Agostini, Krausz Ferenc és Anne L’Huillier veheti át. A kémiai Nobel-díjasok: Moungi Bawendi, Alekszej Ivanovics Jekimov, Louis E. Brus. Az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse, a béke: Nargesz Mohammadi. A közgazdasági Nobel-emlékdíjat Claudia Goldin veszi át.

Stockholm_Nobel_W-23

A fizikai és a kémiai Nobel-díjasok, valamint a „Sveriges Riksbank Közgazdaságtudományi Díjat Alfred Nobel emlékére” kitüntetést elnyert kutató, a Svéd Királyi Tudományos Akadémián válaszoltak az újságírói kérdésekre. Fotó: Sahin-Tóth István


Ceremónia a stockholmi Zenepalotában

Hagyománykövető a Nobel-díj körül tevékenykedő alapítvány. A Nobel-díj átadó ünnepségnek 1926-tól kezdődően az akkor átadott Stockholmi Zenepalota ad otthont. Ez a Konserthuset Stockholm Ivar Tengbom tervei alapján készült. A Stockholmi Királyi Filharmonikusoké a Stockholmi Zenepalota. Egyetlen napon, december 10-én a zenekar a pódium fölötti páholysorra költözik. Onnan zenélnek a muzsikusok a virágfüzérekkel és fényekkel földíszített színpadon helyet foglaló kitüntetetteknek és kitüntetőknek.

Stockholm_Nobel_W-84

A fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj előadás után készült fotón – balról jobbra – Thomas Perlmann, a Karolinska Intézet molekuláris fejlődésbiológia professzora, az intézmény Nobel-bizottsága állandó titkára; valamint a két Nobel-díjjal elismert kutató: Drew Eissman és Karikó Katalin a program sikeréért dolgozó, svéd népviseletbe öltözött önkéntes segítők társaságában. Fotó: Sahin-Tóth István

A stockholmi Nobel-díj-átadó ünnepségen beszédek mutatják be a díjazottakat és felfedezésüket vagy munkájukat, majd Őfelsége, a Svéd Király minden díjazottnak oklevelet és érmet ad át. A közismert Nobel-érem mellé minden díjazott egyedi, diploma formájú műalkotást kap. Ennek az oklevélnek a tervezéséről a díjat odaítélő testületek döntenek. A tudományos Nobel-díjat elnyert kutatók oklevelét speciálisan megrendelt kézzel készített papírra készítik.

A Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd király adja át a kitüntetetteknek.

A 2023. december 10-i Nobel-díj átadó ünnepségen megszólalók sorrendjéről előzetesen annyit sikerült megtudnunk, hogy a köszöntőt és a bevezető zeneszámot követően, 16 óra 15 perckor Eva Olsson professzor méltatja a fizikai Nobel-díjat elnyert kutatókat, köztük Krausz Ferencet.

Stockholm_Nobel_W-134

Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora a stockholmi Nobel-héten több programon is részt vett. A Nobel-díj Múzeumban a magyar közmédiának, így az MTVA és a Hír TV riportrének is nyilatkozott. Fotó: Sahin-Tóth István

16 óra 34 perckor kezdődik a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat elnyert Karikó Katalin és Drew Weissman bemutatása. A módosított mRNS-en alapuló felfedezések és orvosi eredmények méltatása Gunilla Karlsson Hedestam, a Karolinska Institutet professzorának tiszte lesz. A prezentációt követően, 16 óra 41 perckor Lehár Ferenc utolsó operettjéből, a Giudittából hangzik föl egy részlet – az első magyar nő Nobel-díjast köszöntve.

Az ülésrendet is közzéteszik. Nézze meg itt, hogy a Stockholmi Zenepalota hangversenyterme pódiumán hol foglal majd helyet Karikó Katalin és Krausz Ferenc, illetve az általuk meghívott vendégek honnan kísérhetik figyelemmel a díjátadó ceremóniát!

stockholm_Nobel-dij_atado_ulesrend

„A stockholmi Nobel-díj ünnepségét a Nobel Alapítvány szervezi, és elsősorban a tudományra és az irodalomra összpontosító ünnepség. A Nobel-díjasokon és családjaikon kívül Őfelségeik a király és a királyné, valamint a svéd királyi család többi tagja a díjátadó ünnepség és a bankett díszvendége. A svéd kormány és a parlament képviselői is részt vesznek az ünnepségen” – hangsúlyozza a Nobel-díj Alapítvány közleménye. A Stockholmi Zenepalotában 17:08 órára tervezik a ceremónia zárását.

Bankett a városházán

A szertartást bankett követi a stockholmi városházán mintegy 1300 személy részvételével. Néhány kivételtől eltekintve a Nobel-díj bankettet 1930 óta a városházán rendezik.

A Stockholms Stadshus úgynevezett kék termében rendezett bankett vendégseregében helyet kap 250 diák, köztük a részvétel jogát Magyarországról egyetlenként elnyert Viczián Dániel, a Szegedi Tudományegyetem elsőéves vegyészhallgatója is.

Stockholm_Nobel_W-55

Karikó Katalin 14 vendéget hívott el a stockholmi Nobel-hétre. A Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszorát személyes jelenlétével is köszönti a szegedi József Attila Tudományegyetem egykori tanárai közül Orosz László professzor és Venetianer Pál akadémikus; mentorai közül a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból Duda Ernő, az SZTE professzora és Kondorosi Éva akadémikus, továbbá Vigh László akadémikus és Aladár Szalay professzor. Eljöttek a jeles alkalomra amerikai munkatársai, Elliot Barnathan, David Langer, munkatársai a mainzi BioNtech cégnél, Holger Kissel és Szabó Gábor Tamás, valamint Pardi Norbert, aki Karikó Katalin és Drew Weissman mentoráltja.

 

Újszászi Ilona

A borítóképen: Karikó Katalin biokémikus átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól a 2023-as Nobel-díjak átadási ünnepségén a stockholmi hangversenyteremben 2023. december 10-én.

További cikkek a 2023-as Nobel-hetekről szóló oldalunkon.

Karikó Katalin, Krausz Ferenc, valamint a többi Nobel-díjas stockholmi előadása és a Nobel-díjátadó élő közvetítései itt követhetők.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek