Bezár

Hírarchívum

2023. November

1 2 

Az SZTE Hallgatói Művészeti Versenyek rendezvénye

2023. december 01.
2 perc

Az SZTE NKI Kulturális Iroda által meghirdetett őszi Hallgatói Művészeti Versenyek résztvevői mutatkoztak be a zsűri előtt november 29-én az SZTE Rektori Épületének dísztermében.

Magyar Tudomány Ünnepe szegedi zárórendezvénye az MTA Szegedi Területi Bizottsága székházában

2023. december 01.
7 perc

A Magyar Tudományos Akadémia által országosan megrendezett Magyar Tudomány Ünnepe szegedi zárórendezvényét tartották meg az MTA Szegedi Területi Bizottsága székházában. A „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra” mottójú ünnepségen kiosztották a SZAB leköszönő tisztségviselőinek elismeréseit és a tudományos pályázatok díjait. Az esemény plenáris előadását Dr. Enyedy Éva Anna vegyész tartotta a rákellenes hatású fémkomplexek kémiájáról.

SZTE Nyílt Nap 2023

2023. november 30.
3 perc

Idén is több ezer fiatal volt kíváncsi a Szegedi Tudományegyetem Nyílt napjára – az eseményen, melynek 2023. november 30-án az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont, az Oktatási Hivatal munkatársai ismertették a felvételi eljárás menetét, bemutatkozott az egyetem 12 kara, Tanárképző Központja és az intézmény legkülönbözőbb egységei is. Az egésznapos rendezvényt Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese nyitotta meg.

a_honap_alma_mater_tagja_15

2023. november 30.
8 perc

November a magyar tudomány ünnepi hónapja. A Szegedi Tudományegyetem, mint kutatóegyetem számára kiemelten fontos a kutatói közösség támogatása, mi pedig úgy döntöttünk,hogy egy olyan alumnust mutatunk be, akinek nemcsak tudományos életútja eredményes, hanem ezt a tudást az élet más területén is kamatoztatja.

Banki_Gyorgy_borito

2023. november 30.
1 perc

Visszatér a Mentor(h)áló színpadára december 4-én, hétfőn este Dr. Bánki György pszichiáter. Az év kiemelt lélektani előadása következik.

231120-vidux-szegedi-rse-noi-1

2023. november 30.
3 perc

Kemény héten vannak túl a Vidux-Szegedi RSE felnőtt csapatai: a férfiak az Extraliga topcsapatához, a Székesfehérvárhoz látogattak, míg a hölgyek kötelező győzelem reményében utaztak a fővárosba. Mindkét csapatban jelen vannak az SZTE hallgatói, akik az egysület jótékonysági Cipősdoboz akcióját is örömmel támogatják.

Nyito_KK_kiallitas_Veszpremben_IMG_7886

2023. november 29.
7 perc

A Nobel-díj születésnapján, 2023. november 27-én nyílt meg az SZTE „Karikó Katalin útja a Lasker-díjig és tovább” című tárlata a Lovassy László Gimnáziumban. Az idén Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Veszprém legrangosabb középiskolájában 2023. december 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők az SZTE kutatóprofesszora, a Nobel-díjas Karikó Katalin iskolaéveinek dokumentumait és az utóbbi három évben elnyert legérdekesebb díjait. A tárlatnyitó és a rendhagyó tanóra is a „Nobel-hetek a Szegedi Tudományegyetemen” ismerettejesztő kampányunk része.

endoszkópos labor, SZTE SZAKK

2023. november 29.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem az EFOP-2.2.19-17-2017-00053 azonosítószámú projektben a gasztroenterológiai betegségek diagnosztikai és terápiás ellátását biztosító endoszkópos műszer és eszközpark fejlesztését, és a Kálvária sugárút 57. szám alatti telephely járóbeteg labor infrastruktúrájának kialakítását valósította meg. A projekt a Széchenyi 2020 programban, 299,98 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósult meg.

pexels-photo-3184306

2023. november 29.
1 perc

Az advent az ajándékozás időszaka. A Szegedi Tudományegyetem 2023 év végén is támogatja munkavállalóit, béren kívüli juttatással. Ennek mértékéről és módjáról született megállapodás az Egyetem munkáltatói és a munkavállalói oldalának képviselői között.

pexels-esra-korkmaz-19130939

2023. november 28.
1 perc

Test és lélek témában adventi lelkinapra vár minden egészségügyben dolgozó munkatársat és érdeklődő családtagjaikat a Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálat.

pexels-photo-1271147

2023. november 28.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja a 2023/24-es tanévben ismét megszervezi az egyetemi sítúrát. A remek lehetőség részletei a cikkben olvashatóak.

almamater_mikulas_bk

2023. november 27.
1 perc

Közeleg az időszak, amikor ideje kifényesítenünk csizmáinkat, papírra vetni kívánságaikat és felkészülni a Mikulás érkezésére. Idén ismét ellátogat az SZTE Alma Mater Mikulás a József Attila Tanulmányi és Információs Központba december 5-én. Immáron 16. alkalommal várja sok szeretettel a volt hallgatókat, volt és jelenlegi dolgozókat csemetéikkel.

nyílt nap, SZTE

2023. november 27.
2 perc

Több százan érdeklődtek Kecskeméten a Szegedi Tudományegyetem kihelyezett nyílt napja iránt. Az intézmény következő állomása a pécsi Corso Hotel, ahol 2023. december 2-án, 10:00 és 14:00 óra között folytatódik tovább a roadshow. Az eseményen bemutatkozik az egyetem 12 kara és Tanárképző Központja is. A felvételizők, szüleik és tanáraik itt kaphatnak első kézből információt a legfontosabb tudnivalókról.

Bolyai emlékülés az SZTE Bolyai Intézetében

2023. november 27.
7 perc

„Semmiből egy ujj más világot teremtettem” – idézte címében a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem TTIK Bolyai Intézetének rendezett Bolyai emlékülése abból az alkalomból, hogy Bolyai János 200 éve írta meg édesapjának a nem-euklidészi geometria felfedezését bejelentő levelét. A magyar matematikatörténet nagy eseményének számító levél születésének évfordulóján Prof. Dr. Pálfy Péter Pál akadémikus (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet), Dr. Szabó Péter Gábor (SZTE Informatikai Intézet, Számítógépes Optimalizálás Tanszék) és Dr. Oláh-Gál Róbert (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar, Gazdaságtudományi Tanszék) tartott előadást az SZTE Bolyai Intézetben.

IMG_0089-001

2023. november 27.
3 perc

Milyen hatása van a digitalizációnak a kultúrára és a mentális jóllétre? Hogyan hat a jogrendre? Milyen gazdasági következményei, korlátai, hátrányai és előnyei lehetnek? – többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ az SZTE IKIKK IKT és Társadalmi Kihívások Kompetenciaközpont által szervezett ”Digitális Világ (DIVIL)” című konferencián, 2023. november 24-én a szegedi SZAB Székházban.

Nyito__Banga_I._emlekkonferencia_eloadoi__BI_fia_KJA-1579

2023. november 26.
8 perc

Hagyományt teremtett az SZTE első Banga Ilona emlékkonferenciája. A „magyar izommaffiának” is nevezett kutatói hálózat mai magyarországi tagjai jelentek meg a Szegedi Tudományegyetem Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központjában. A tudománytörténeti érdekességekkel tűzdelt program hozzákapcsolható a „Nobel-hetek a Szegedi Tudományegyetemen” ismeretterjesztő kampányhoz.

SZTE ÁJTK, Nemzetközi Hét

2023. november 24.
3 perc

Rendkívüli jogrend napjaink demokratikus rendszereiben: legalitás és legitimitás címen rendezett konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központ, a Francia Nagykövetség és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete Szegeden. A kétnapos esemény első napjának a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar adott otthont. A tanácskozás apropóját az SZTE Frankofón Egyetemi Központ fennállásának 10. évfordulója és a Nemzetközi Hét nevű, egyhetes rendezvény adta.

MCC_x_Kariko_x_SZTE_S-36

2023. november 23.
5 perc

„Elsőben négyes volt az átlagom, miközben a fél osztály kitűnő volt” – kezdte Karikó Katalin a válaszát arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan ismerhető fel a tehetség. A Nobel-díjas biokémikus, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora szerint, akinek vannak céljai, elszántsága és kitartása, az sikeres lehet. Az SZTE és az MCC közös szervezésű kerekasztalbeszélgetésével kezdetét vette a „Nobel-hetek a Szegedi Tudományegyetemen” ismeretterjesztő kampány.

DSC04770

2023. november 23.
1 perc

Az élvonalban találkozott két egyetem csapata a férfi kosárlabda bajnokságban. Az SZTE-Szedeák az NKA Pécs együttesét fogadta. A végig szoros összecsapást végül a vendégek nyerték, de így is maradnak stabilan a mezőny első felében a szegediek.

Gyermekpszichitria, SZTE

2023. november 23.
4 perc

2023. november 23-án átadták a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály új épületét. A beruházás csaknem három milliárd forintból valósult meg és minden szempontból megfelel a 21. századi követelményeknek, járó- és fekvőbeteg-ellátásra egyaránt alkalmas.

Prof. dr. Szabó Gábor, az ELI-HU Nkft. ügyvezetője, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, Allen Weeks, az ELI ERIC főigazgatója és Florian Gliksohn az ELI ERIC ügyvezető igazgatója. Fotó: Bobkó Anna

2023. november 23.
5 perc

Az ELI ALPS lézeres kutatóintézetet az ELI ERIC európai konzorciumba integráló stratégiai megállapodást írt alá Allen Weeks, az ELI ERIC főigazgatója és Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. Az SZTE rektori hivatalában megtartott eseményen Prof. Dr. Szabó Gábor, az ELI ALPS ügyvezetője úgy fogalmazott, erre a mai napra volt szükség ahhoz, hogy az ELI elindulhasson az igazi működés útján.

pexels-plann-4549414digitalistudatossag

2023. november 23.
2 perc

Érdekel a digitalizáció, a digitális világ, de aggódsz, milyen veszélyekkel járhat? Szeretnél tudatos fogyasztó lenni? Szeretnél az influenszer marketing jogi hátterével is tisztában lenni? Szeretnél többet tudni a digitális lét pénzügyi aspektusairól?

402999888_847589394035969_8254093542970703934_n

2023. november 22.
1 perc

Jön az Egyetemek csatája: csütörtökön 18 órától az NKA Universitas Pécs csapatát fogadja az SZTE-Szedeák az újszegedi sportcsarnokban.

Sakkviadal

2023. november 22.
2 perc

Sakkozókkal telt meg a Rektori Hivatal díszterme szombaton a Szegedi Tudományegyetem első sakkversenyén, a Junior Sakkviadalon. Az SZTE Junior Akadémia és a Maróczy Géza Sportegyesület által rendezett versenyt Lékó Péter, nemzetközi sakknagymester nyitotta meg.

Dr. Rácz Ferenc, Szentes

2023. november 22.
3 perc

A közelmúltban úgynevezett kis nőgyógyászati műtétekkel indult újra útjára az egynapos beavatkozások sora a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati részlegén. A beavatkozásokkal kapcsolatos részleteket Dr. Rácz Ferenc részlegvezető és Prof. Dr. Várbíró Szabolcs, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója osztotta meg.

szegedi_egyetem_delegacio

2023. november 21.
2 perc

A Pasteur Intézetek Nemzetközi Hálózatának éves találkozóját 2023. november 19-22. között rendezték Tuniszban, a tuniszi Pasteur Intézet szervezésében. Az eseményen részt vett Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese és Prof. Dr. Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója.

együttműködés, ÁJTK

2023. november 21.
1 perc

A hosszú évek óta jól működő, oktatásra és kutatásra egyaránt fókuszáló szakmai kapcsolatra hivatkozva, 2023. november 20-án együttműködési megállapodást kötött az East Sarajevo Egyetem Jogi Kara és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Az eseményre a Nemzetközi Hét keretében került sor Szegeden.

Atadtak_az_egeszsegtudomanyi_kepzesek_uj_fellegvarat_a_Szegedi_Tudomanyegyetemen

2023. november 21.
4 perc

Banga Ilonáról, fia és dédunokája jelenlétében nevezték el a Szegedi Tudományegyetem új, egészségtudományi képzési központját, amelyet 2023. november 21-én, névadó és projektzáró ünnepség keretében, hivatalosan is átadtak. A teljesen felújított épületben az egészségtudományi szakterületen tanuló hallgatók mellett oktatóik ismerkedhetnek a legújabb eljárásokkal, technológiákkal és a régióban is egyedülálló képzésekben, kutatásokban vehetnek részt. Az esemény részeként átadták az SZTE Innovációs Díjakat a győzteseknek.

SZTE nyílt nap 2023

2023. november 21.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2023. november 30-án ismét megnyitja kapuit az érdeklődő fiatalok, szüleik és tanáraik előtt, és betekintést enged a hallgatói életbe. A nyílt napnak, melynek programjaira már regisztrálni is lehet, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont.

könyvajánló, SZTE

2023. november 21.
2 perc

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

Prof. Dr. Görög Márta, SZTE ÁJTK

2023. november 21.
1 perc

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Csongrád-Csanád vármegyei Szervezetének elnöksége és a vármegyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriuma 2023-ban 17. alkalommal hirdette meg a vármegyei Prima Díjat. Az elismerést Prof. Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, Dr. Letoha Tamás, kutatóorvos és Nagy Bianka, az MVM Szegedi Vízisport Egyesület kenusa vehette át.

Díjátadás a Szent-Györgyi Albert Napok megnyitó ünnepségén.

2023. november 20.
19 perc

A Szegedi Tudományegyetem központi ünnepségén megnyitották a XXIX. Szent-Györgyi Albert Napok rendezvénysorozatát. Az egyetem orvosi és egészségtudományi karainak és klinikai központjának közös ünnepén az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, Fogorvostudományi Kar, Gyógyszerésztudományi Kar, Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar dékánjai, valamint az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke értékelte az elmúlt év teljesítményét, valamint átnyújtották a betegellátás, az oktatás és a kutatás területén kiváló eredményeket elért dolgozók díjait.

Gyurko_1

2023. november 20.
1 perc

Dr. Gyurkó Szilvia, a Mentor(h)áló történetének egyik leginspirálóbb előadója érkezik Szegedre november 21-én, kedden este.

apolasi_verseny_borito

2023. november 20.
1 perc

Vármegyénk tizenegy csapatából az SZTE SZAKK Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Centrum "Cardi-angyalai" fantázianevű csapata nyerte meg az ápolás szakmai verseny területi elődöntőjét.

pexels-photo-863988

2023. november 20.
2 perc

Már elérhető a "Jó tanuló- jó sportoló" pályázat. December 4-ig lehet jelentkezni. Részletek a cikkben.

palyazat

2023. november 17.
1 perc

Az Országgyűlés elnöke, az európai uniós ügyekért felelős miniszter és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője idén is pályázatot hirdet Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban címmel. A pályázat az egyetemi és főiskolai hallgatókat célozza meg.

Programismertető TEA House - TEA Lehetőségek a Szegedi Tudományegyetemen

2023. november 17.
5 perc

2023. november 15. napján a JATE Klub adott otthont a félév első TEA House rendezvényének, amely Programismertető TEA House – TEA Lehetőségek a Szegedi Tudományegyetemen címmel várta az SZTE oktatóit egy szakmai előadással egybekötött oktatói műhelybeszélgetésre.

pexels-catherine-sheila-2409022

2023. november 16.
5 perc

A szegedi egyetemen számos kutatás zajlik, amelynek fókuszában a hulladékcsökkentés áll: legyen szó a mikroműanyagok eltávolításáról a vízből, vagy olyan újrahasznosító gépről, amelynek segítségével bárki képes otthoni körülmények között PET-palackokból alapanyagot előállítani a 3D nyomtatáshoz. A Tisza-parti universitas az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódva edukálásra is nagy hangsúlyt fektet: közösségi média kampányban ad tippeket a háztartási hulladék csökkentésére.

sajto_boritokep

2023. november 16.
1 perc

13 felsőoktatási intézmény 22 szakkollégiumából összesen 160 hallgató érkezik, hogy előadjon az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium november 17-től 19-ig tartó szakmai konferenciája 34 szekciójának valamelyikében. A nyitónap délelőttjén Dr. Ferencz Orsolya, miniszteri biztos tart előadást, majd bekapcsolódik a szekcióvezetői feladatokba is.

Rokauzok_3

2023. november 16.
5 perc

Kimagasló eredményeket ért el a Szegedi Tudományegyetem a MEFOB versenyein. Az SZTE Rókaűzők csapata 3. lett a 29. Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Váltófutó Bajnokságon. Az SZTE Floorball csapata pedig 4. helyen végzett, de judoban is szépen teljesítettek az SZTE hallgatói.

A JATE Bálint Sándor Néptáncegyüttes megalakulásának 70 éves évfordulóját köszöntik a JATE Klubban. Az előtérben dr. Csendes Tibor, az SZTE TTIK Számítógépes Optimalizálás Tanszék egyetemi tanára, az együttes egykori vezetője. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

2023. november 15.
13 perc

A JATE Bálint Sándor Néptáncegyüttesének 70 éves megalakulási évfordulóját ünnepelte a napokban a szegedi egyetem mintegy 50 régi hallgatója, a néptánccsoport egykori táncosai és zenészei. A JATE Klubban rendezett találkozó sodró emlékezéseiben a történetek a táncelőadásokat körülvevő közös élményekről és végső soron a szabadságról szóltak.

A JATE Bálint Sándor Néptáncegyüttes megalakulásának 70 éves évfordulóját köszöntik a JATE Klubban. Az előtérben dr. Csendes Tibor, az SZTE TTIK Számítógépes Optimalizálás Tanszék egyetemi tanára, az együttes egykori vezetője. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

2023. november 15.
13 perc

A JATE Bálint Sándor Néptáncegyüttesének 70 éves megalakulási évfordulóját ünnepelte a napokban a szegedi egyetem mintegy 50 régi hallgatója, a néptánccsoport egykori táncosai és zenészei. A JATE Klubban rendezett találkozó sodró emlékezéseiben a történetek a táncelőadásokat körülvevő közös élményekről és végső soron a szabadságról szóltak.

_010_1713

2023. november 15.
5 perc

Dr. Hegedűs Andrea a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Civilisztikai Tudományok Intézetének oktatója „Párkapcsolati formák családjogi keretei” címmel tartott előadást a XXXII. SZTE Szabadegyetemen. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban az érdeklődők megtudhatták, hogy mi jellemzi a Magyarországon szabályozott párkapcsolati formákat.

Kariko_Konyvbemutato_S-25

2023. november 14.
13 perc

Hogyan készült? A kiadóigazgató, a műfordító, a tudományos lektor és a grafikusművész válaszolt a kérdésekre, árult el műhelytitkokat Karikó Katalin: Áttörések – Életem és a tudomány című könyvéről beszélgetve. A Nobel-díjas kutató memoárkötetének rendhagyó szegedi bemutatóján jártunk.

Prof. Dr. Várbíró Szabolcs, SZTE

2023. november 14.
7 perc

Arról, hogy mit jelent tisztességgel gyakorolni a szakmát, hogy milyen célokkal és tervekkel érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára, hogy milyen tervei és céljai vannak a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati részlegével, és hogy milyen az első benyomása a napfény városáról, Prof. Dr. Várbíró Szabolcsot, az SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika új vezetőjét kérdeztük.

Kisbuszok egy nagy ügyért

2023. november 14.
4 perc

A Tanítsunk Magyarországért! országos program keretében hét elektromos kisbusszal gazdagodott a Szegedi Tudományegyetem. A járművek a mentorálási munkát segítik és hozzájárulnak a mobilitás javításához is a régióban.

ARWU_Gras_Cover

2023. november 14.
1 perc

A gyógyszerésztudományok területén javított tavalyi helyezésén a Szegedi Tudományegyetem a Sanghaj-rangsorban, fizika szakterületen pedig megőrizte 2022-es pozícióját. Ezekkel az eredményekkel az SZTE továbbra is a világ legjobb egyetemei között szerepel, Magyarországon a második legjobb lett mindkét területen.

Nyito_Szokefalvi-Nagy_B._Erem_atado_2023_012_4630

2023. november 14.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézetének Tanácsa a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet 2023-ban Albrecht Böttchernek ítélte oda. A Technische Universität Chemnitz professzor emeritusa előadást tartott a 2023. november 10-i díjátadó ceremónián.

401477562_764090685762562_7689633170177140531_n

2023. november 13.
2 perc

A nagy sikerű, többszáz érdeklődővel bíró szolnoki nyílt nap után a bajai Bácskai Kultúrpalotában folytatja roadshowját a Szegedi Tudományegyetem. Az eseményen, 2023. november 18-án 10:00 és 14:00 óra között bemutatkozik az egyetem 12 kara és Tanárképző Központja is. A felvételizők, szüleik és tanáraik első kézből kaphatnak információt a legfontosabb tudnivalókról.

Gérard Mourou Nobel-díjas fizikus az ELI ALPS kutatóintézetben. Fotó: Kovács-Jerney Ádám.

2023. november 13.
7 perc

Az ELI ALPS vendége volt Szegeden Gérard Mourou professzor, az ELI lézeres infrastruktúra létrehozásának kezdeményezője, a csörpölt lézererősítési technológiáért 2018-ban Nobel-díjjal kitüntetett fizikus. Mourou professzor részt vett a kutatóintézetben pénteken rendezett szemináriumon, amelyen Dr. Osvay Károly beszámolt a Szegedi Tudományegyetemen működő Nemzeti Lézeres Transzmutációs Laboratórium első ötéves kutatási ciklusának eredményeiről. Az eseményen a lézeres transzmutációs projekt következő időszakának távlatait is megvitatták a résztvevők, közöttük Palkovics László volt innovációs miniszter, Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Szabó Gábor, az ELI ALPS ügyvezetője.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek