Bezár

Hírarchívum

2019. December

Kiemelt_NBI

2019. december 24.
9 perc

A Tempus Közalapítvány 2019. novemberi Nemzetközi Koordinátori Találkozóján oklevéllel elismert 9 szakember közül kettő a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. Az SZTE NKI Nemzetközi Mobilitási Irodában Balogné Molnár Gabriella irodavezetőt és munkatársát, dr. Tanács Editet a legújabb sikerről és a mögötte lévő munkáról kérdeztük.

nyito_ujraelesztes_2019

2019. december 19.
1 perc

Ha kell, elájulnak, zokognak vagy órákig fekszenek a romok alatt a Magyar Imitációs Egyesület önkéntesei, hogy a mentő- és rendvédelmi szervek emberei gyakorolhassák rajtuk az elsősegélynyújtást. Szokatlan munkájuk életeket menthet – erről mesélnek vendégelőadóként az SZTE Junior Akadémiai Esték soron következő előadásán, amelyet ezúttal az SZTE Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskolában rendez meg az egyetemi egység 2020. január 8-án 17 órától.

2019. december 18.
2 perc

Két TDK-t rendeztek a 2019/2020-as tanév első félévében a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán.

Kiemelt_Gabor_D_dij_IMG_8211

2019. december 17.
7 perc

A foto-elektrokémia kutatásának területén végzett munkásságáért a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerését, a Gábor Dénes-díjat kapta meg dr. Janáky Csaba. A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Fotoelektrokémiai kutatócsoportját vezető egyetemi docenst elkísértük a 2019. december 17-én az Országházban tartott díjátadó ünnepségre.

IMG_7917

2019. december 16.
3 perc

Másfél millió forint értékű betegmegőrző monitorokat adományozott a Szegedi Tudományegyetem Gyerekklinikájának Mága Zoltán. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész egy kórterembe is ellátogatott, majd ismét visszatért: minden kis betegeknek plüss játékokat ajándékozott.

IMG_4409

2019. december 16.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem több részlege is együttműködik a középiskolákkal. Most az SZTE Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézet igazgatóját, Baráth Tibort kértük, villantsa föl e kapcsolatrendszer legfontosabb elemeit.

IMG_3022

2019. december 16.
2 perc

Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Szegedi Tudományegyetem és a Digitális Jólét Program képviselői. A felek közös munkát kezdeményeznek többek között kutatás-fejlesztési projektekben, szakdolgozatokban, doktori kutatási témákban. Az SZTE-n egy Digitális Jólét Program központ is létrejön.

kozbeszerzesi_dij_kiemelt

2019. december 16.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem, mint Ajánlatkérő az elsőként vezette be és alkalmazta azt a dinamikus beszerzési rendszert, amellyel könnyebben és gyorsabban bonyolíthatók a kutatás-fejlesztés és az innováció területén folyó projektek beszerzései. A Közbeszerzési Hatóság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen alapított Közbeszerzési Nívódíjjal ismerte el árubeszerzés kategóriában a Szegedi Tudományegyetem pályázatát. A díjat Dr. Nagy Paulina, az SZTE beszerzési igazgatója vette át a budapesti ünnepségen 2019.december 12-én.

Kiemelt_SZG_ELI

2019. december 13.
8 perc

A világ első civil, több telephelyű lézeres kutatóintézete az ELI. „Magyarország és a magyar tudományos közösség számára egyedülálló lehetőséget jelent, hogy európai együttműködéssel ilyen kimagasló nemzetközi kutatóközpont létrehozásában vehet részt” – nyilatkozta az SZTE professzora, Szabó Gábor akadémikus az ELI-ALPS igazgatójává való kinevezésekor. Az SZTE polgárai arra is kíváncsiak, miként képzeli el az egyetem és a lézeres kutatóintézet együttműködését.

IMG_2931

2019. december 13.
2 perc

Az SZTE és a Szegedi Keresztény Roma szakkollégium utóbbi indulásától kezdve működik együtt. 2019. december 12-én ezt a régóta fennálló kapcsolatot újította meg, és foglalta jogi keretek közé a két intézmény. A közös munka célja a hátrányos helyzetű középiskolások megszólítása, közös képzési programok, konferenciák és szakmai programok szervezése.

nyito_Arad_2019

2019. december 13.
1 perc

December közepén, Aradon zárult az SZTE NKI Közkapcsolati Iroda határon túli beiskolázási roadshowja. Mintegy ezer határon túli középiskolás diák ismerkedett meg a Szegedi Tudományegyetem képzési kínálatával és a továbbtanulás előtt állóknak nyújtott egyedi szolgáltatásokkal.

IMG_3411

2019. december 12.
2 perc

Két hangversenyt is adott a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti kar 2019. december 10-én és 11-én a Fricsay teremben, támogatva a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorait. Az első koncerten az egyetem hallgatói szerepeltek, a másodikon pedig a kar oktatói léptek fel. A belépés egy tábla csokoládé volt.

SZTE_HVG

2019. december 12.
3 perc

A HVG összegyetemi rangsora mellett minden évben elkészíti képzésterületi listáit is, melyeken a felsőoktatási intézmények egyes karait vizsgálják, oktatói és hallgatói kiválóság alapján. A 2020-as listában az SZTE BTK, az SZTE TTIK, és az SZTE ÁJTK is a legjobb magyarországi kar lett saját tudományterületén.

nyito_TIK_15

2019. december 11.
3 perc

Tizenötödik születésnapját ünnepelte 2019. december 9-én az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Az érdeklődőket könyvtár-, és épülettörténeti fotókiállítás, évfordulós könyvtári túra és az SZTE Médiatéka és Képadatbázis bemutatója várta.

zika_terjedes_nyito

2019. december 09.
3 perc

Az elmúlt évek egyik legnagyobb riadalmat okozó járványa a 2015-2017-es dél-amerikai Zika-járvány volt: a vírus súlyos mentális problémákat okozhat a méhen belüli fejlődés során. A láz terjedését most szegedi matematikusok modellezték. Kutatási eredményük a napokban jelent meg "Impact of weather seasonality and sexual transmission on the spread of Zika fever" címmel az igen rangos Scientific Reports folyóiratban.

IMG_3319

2019. december 09.
3 perc

Újabb, a saját szakterületén - hallásjavító eszközök fejlesztése - világszinten is vezető vállalkozással kötött stratégiai megállapodást a Szegedi Tudományegyetem, mely az egyik legnagyobb rákellenes gyógyszerkutató vállalkozás után stratégiai partnerének tudhatja a világ vezető hallásjavító-eszközöket, fül-implantátumokat gyártó cégét is.

IMG_1960

2019. december 06.
5 perc

A szorgalmi időszak végén a hagyományokhoz híven Hallgatói Díjátadó Ünnepségen jutalmazták a Szegedi Tudományegyetem legtehetségesebb diákjait. Az esemény díszvendége Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színművész, a Vígszínház igazgatója volt.

Kiemelt_RD_Word_dij
2019. december 06.
7 perc

Először szerepel a Szegedi Tudományegyetem az „R&D 100 Awards” listáján. A Research & Development World, azaz az R&D magazin a „2019 K + F 100” díját elnyerte az SZTE és a ThalesNano Energy Zrt. közös fejlesztése, a „H-Genie”. A kaliforniai San Francisco-ban 2019. december 5-én tartott díjátadóról dr. Janáky Csabát, az SZTE TTIK egyetemi docensét kérdeztük.

2019. december 05.
3 perc

Idén 19. alkalommal adták át a több világhírű magyar tudós tudományos karrierjét is elindító Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjat. Fizikából Győri István, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és Horváthné Fazekas Erika, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája tanára kapta a rangos elismerést.

varosm_162_of_162

2019. december 05.
2 perc

Hatodik alkalommal rendezték meg az Országos Városmarketing Versenyt, melynek regionális fordulóján a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara 4 csapattal képviselte magát. A versenyzők feladata egy választott település számára olyan fejlesztési- és marketingstratégia kidolgozása, amellyel vonzóbbá tehetik azok turisztikai kínálatát megvalósítható és fenntartható módon.

SZTE_zold_egyetem_2019

2019. december 05.
2 perc

Továbbra is az SZTE a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon. A GreenMetric 2019-es világrangsorában a Szegedi Tudományegyetem előrelépett a 74. helyre. A tavalyi évhez képest idén is nőtt a nemzetközi résztvevők száma: 2019-ben már 780 intézmény töltötte ki a zöld kérdőívet.

2019. december 04.
1 perc

Móra Interdiszciplináris Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferenciát tartanak december 6. és 8. között az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban. A háromnapos rendezvényen több mint 100 hallgató mutatja be munkáját.

2019. december 04.
2 perc

Összesítésben az 5. helyezést érte el az SZTE az egyetemek közötti csapatversenyben a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Judo Bajnokságon. A szegedi egyetem több hallgatója aranyéremmel tért haza.

2019. december 04.
2 perc

A Klebersberg Könyvtárban mutatták be Szajbély Mihály irodalomtörténész Csáth Géza élete és munkái című kötetét. Kokas Károly, a könyvtár főigazgató-helyettese szerint a mű Kosztolányi be nem fejezett öröksége is lehetne.

industrial-relations

2019. december 04.
2 perc

Eredményorientált egyetemi innovációs ökoszisztéma kiépítésére valamint hatékony működtetésére nyert 150 millió forint támogatást a Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Igazgatóság pályázatán. Az SZTE a vidéki egyetemek között a legnagyobb támogatást kapta.

nyito2

2019. december 03.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetemen újonnan kialakított, 22 világszínvonalú mikroszkóppal és szimulációs eszközökkel felszerelt Mikrosebészeti Oktató Központ lehetővé teszi, hogy a medikusok az orvosi beavatkozásokat biztonságos körülmények között gyakorolhassák.

DemolaDemoDay

2019. december 03.
2 perc

A Demola Demo Dayen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók 2019. november 27-én. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, melyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

2019. december 03.
1 perc

Ötven darab ingyen jegyet biztosít a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak a Naturtex-SZTE-SZEDEÁK a Szolnok elleni december 6-i meccsére.

KIR_MIR

2019. december 03.
1 perc

Az SZTE Mérnöki Kara és a Konformitás Tanúsító Kft. KIR Környezetirányítási rendszer belső auditor képzést hirdet.

2019. december 03.
2 perc

Az AudMax Esték 2019-es őszi programsorozata, a Mindennapi bölcsészet idei utolsó előadását Harc a múltért: magyar vagy román a tatárlaki korong? címen Dr. Hubbes László Attila, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának oktatója tartja december 4-én este 18 órakor a szegedi bölcsészkaron.

GYTK_Joan_Canellas

2019. december 03.
1 perc

Joan Canellas, a Mol-Pick Szeged világ- és Európa-bajnok kézilabdázója látogatott a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karára 2019. december 2-án. Az SZTE kara egy névre szóló laborköpennyel is megajándékozta a játékost, akit ezzel tiszteletbeli diákjuknak fogadtak.

uszo_bajnoksag_2019

2019. december 02.
2 perc

Sikeresen szerepeltek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a november 23-án megrendezett Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Úszó Bajnokságon. A tehetséges fiatalok arany és ezüst érmeket is szereztek.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek