Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Ablak az innovációra: közvetítés a Szilícium-völgyből Szegedre

December 3-án – magyar idő szerint 18:00 és 03:00 óra között – rendezik meg a világ egyik legnívósabb startup konferenciáját. A „The Lean Startup Conference” eseményeit a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Vállalkozói Klubja révén az érdeklődők is nyomon követhetik – élőben, a Szilícium-völgyből.

A The Lean Startup Conference élő közvetítését a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar, az annak keretein belül működő Vállalkozói Klub, valamint a szegedi egyetem hallgatóiból álló SzegedBoost csapata közösen szervezi. A december 3-án (hétfőn) 17 órakor az SZTE JATE Klubban kezdődő rendezvény célja a startupokkal kapcsolatos tudásgenerálás elősegítése a helyi vállalkozások, hallgatók, valamint minden innováció iránt érdeklődő személy számára. A rendezvény szándéka továbbá a hallgatók vállalkozói kedvének növelése és üzleti készségeinek fejlesztése az előadások révén. A résztvevőknek lehetőségük lesz megosztaniuk témával kapcsolatos gondolataikat egymással, valamint a budapesti társrendezvény résztvevőivel is. A rendezvény az élő konferencia közvetítésén túl teret adna a szegedi startup vállalkozások számára is hazai és nemzetközi tapasztalataik megosztására a résztvevőkkel, valamint a külföldi konferencia nagyszünetében egy kerekasztal beszélgetést is tartanak.

 

A december 3-i rendezvény programja:

17:00-18:00 Előadások és a The Lean Startup Conference bevezetése;
18:00-20:00 A The Lean Startup Conference élő közvetítése;

20:00-22:30 Kávészünet;

20:30-22:00 A The Lean Startup Conference élő közvetítése;

22:00-23:20 Kávészünet és kerekasztal beszélgetés;

23:20-00:45 A The Lean Startup Conference élő közvetítése;

00:45-01:15 Kávészünet;

01:15-02:15 A The Lean Startup Conference élő közvetítése.

 

A rendezvény teljes ideje alatt buli lesz a JATE Klub kistermében.


A helyszínen wi-fi internetkapcsolatot biztosítanak a résztvevők számára. A konferencia közvetítése angol nyelvű. A rendezvénynek nincs részvételi díja.


Bővebb információ a konferencia weboldalán (http://leanstartup.co/) és a SzegedBoost hivatalos Facebook oldalán olvasható.

 

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

szgep_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.