Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Hangversennyel és díjátadóval tisztelegtek Szent-Györgyi emléke előtt

unnep_kiemelt

Szent-Györgyi Albert a szegedi egyetemen a tudomány mellé a kultúrát és testmozgást is felemelte – mondta el a december 10-én tartott, a Szent-Györgyi-évet lezáró hangversenyen Rácz Béla általános rektorhelyettes. Az ünnepségen díjakat adtak át a tehetséges, vagy pályázaton sikeres hallgatóknak.

A koncerten a Szegedi Egyetemi Énekkar és az Universitas Szimfonikus Zenekar kamarazenekara közreműködött, több olyan művet is megszólaltatott, ami kötődött a Nobel-díjas tudóshoz. Így például, mikor megtudta a diákság, hogy professzoruk milyen kitüntetés várományosa, egy szerenádot adtak Szent-Györgyinek, többek között magyar népdalokból. Ennek emlékére Fábri Géza, a Piarista Mestertanoda vezetője összeállított egy népzenei csokrot. Az est másik zenei különlegessége Benedekfi István, a ZMK Zongora Tanszékének oktatója Szent-Györgyi-himnuszának ősbemutatója volt.

 

– Szent-Györgyi Albert a Nobel-díj mellett számos dolgot hozott a szegedi egyetem életébe. Az ő rektorsága idejétől nem kellett méltóságos úrnak szólítani a rektort, fellendítette a hallgatói, kulturális és sportéletet – hangsúlyozta Rácz Béla általános rektorhelyettes. Ebben a szellemben kívánta az est minden díjazottjának, hogy haladjanak tovább azon az úton, melyet elkezdtek.

 

Sófi-elismerések

Az ünnepség keretében vette át Sófi-fődíját Baranyai Tamás medikus, aki különböző infarktus-modelleken az infarktus területének lecsökkentését célzó kutatásokat végzett, valamint a magas vérzsírok okozta heveny hasnyálmirigy-gyulladás speciális terápiáját kutatta, jelenleg a magas koleszterinszint következtében kialakult szívfunkció-károsodással foglalkozik. Különdíjat kapott Berki Viktor, aki marketing szakos hallgatóként nyerte el az elismerést, a hazai kis- és középvállalkozás kapcsolatépítésének vizsgálatával. Köszöntötték a szintén különdíjas Pápa Zsuzsanna fizikushallgatót is, aki egy anyagvizsgálati módszerrel, az ellipszometriával végzett kutatásaival vívta ki az alapítvány elismerését. A módszer akár a hajszálnál százezerszer vékonyabb anyagok mérésére is alkalmas, használják félvezető eszközök, napelemek gyártása során is. A Sófi-alapítvány elismerésében részesült továbbá Balogh Dávid harmadéves doktorandusz, a Biológia Doktori Iskola kategória díjazottja, valamint Kálmán Sára negyedéves medikus, a Sófi-alapítvány kuratóriumi díjasa.

 

Szent-Györgyi nem kételkedett a fiatalságban

Az SZTE Tehetségpont keretében immár közel 12 éve működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem díszvendége idén Sándor János, kétszeres Jászai Mari-díjas rendező és szakíró volt, aki egyébként éppen 1937-ben született.

 

– Az egyetem csak keret, amelyet tartalommal egészen kitölteni csak maga a diákság tud. Az egyetem csak tudományt közöl, de az életre nem nevel. Az egyetem csak tudományt közöl, de az életre nem nevel. Nem csak a szaktudást, hanem az érdeklődést kell előtérbe helyezni, a jellem szilárd építőköveit kell az ifjúságnak az egyetemről magával vinnie. Mivel a fiatalság a közéletben sok széthullást, fegyelmezetlenséget, áltekintély-tiszteletet látott, az ifjúságot elsősorban emberré kell nevelni. A cél, hogy az ifjúság problémáit megértő, gerinces, művelt, magyar embertípus alakuljon ki. Nem kételkedem abban, hogy a mi ifjúságunkban megvannak azok a jellembeli tulajdonságok, amelyekre egy jobb, derűsebb, igazabb jövőt fel lehet építeni – idézte Szent-Györgyi Albert szavait Sándor János, akinek a rektorhelyettes Lapis András szobrászművész által készített Egyetemi Emlékéremmel köszönte meg, hogy elfogadta az egyetem és az alapítvány meghívását.

 

Szent-Györgyi-pályázatok

Az esten a kiváló sportolók tevékenységét elismerő rektori oklevelet, valamint Jó tanuló, jó sportoló díjakat is átadtak, valamint immár huszadik alkalommal osztották ki az SZTE Kulturális Iroda által kiírt előadói versenyek és alkotói pályázatok díjait is. A nyertesek pénzjutalomban részesültek, valamint rektori dicsérő oklevelet kaptak. Az idei pályázatok közül több kapcsolódott Szent-Györgyi Alberthez.

 

Rektori dicsérő oklevélben részesült:

Márton Anita súlylökő (JGYPK IV. éves gyógypedagógia szakos hallgató),

Nagy Péter súlyemelő (ÁJTK V. éves joghallgató),

Császár Gergely, kajak (JGYPK Rekreáció – Szervezés – Egészségfejlesztés szak III. éves hallgatója),

Sík Márton (Mérnöki Kar Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Agrármérnök szakon I. éves) és Boros Gergely, kajak (GTK gazdálkodás és menedzsment szak IV. éves hallgatója),

Tóth Attila Tas, kajak (ÁJTK politológia szak II. éves hallgatója),

Seprényi Sára, kajak (TTIK molekuláris bionika szakon II. éves),

Szeltner Ivett Brigitta, kajak (ÁJTK nemzetközi tanulmányok szakon II. éves),

Matyasovszki Dániel (JGYPK I. éves) és Pozsár Bence, evezés (GTK III. éves).

 

Jó Tanuló, jó sportoló 2012:

Nők – I. hely Czavalinga Dóra Ágnes (TTIK Környezettan Tanár MSc, sportága: fitness),

II. hely Szeltner Ivett Brigitta (ÁJTK Nemzetközi Tanulmányok, sportága: kajak),

III. hely Hernádi Anett (ÁOK, sportága: tenisz).

Férfiak – I. hely Radics Bence (ÁOK, sportága: evezés),

II. hely Menyhárt Ákos (TTIK Biológus MSc, sportága: atlétika),

III. hely Vida György (TTIK Geográfus MSc, sportága: társastánc).

 

Az SZTE Kulturális Iroda díjazottjai:

Drámapályázat:

Különdíj: Kutus Bence TTIK vegyész MA I.

Zsűri: Bodolay Géza főrendező (SZNSZ), Jászay Tamás újságíró, kritikus.

 

Opera – Igen / Nem Esszépályázat:

I. Sándor Rita BTK III. magyartanár, mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár,

II. Klatka Eszter JGYPK I. intézményi kommunikátor,

III. Bártfai Csaba BTK finnugrisztika MA I.

Zsűri: Gyüdi Sándor főigazgató (SZNSZ), Marton Árpád művészeti író.

 

„Minden, ami C-vitamin” Fotópályázat:

I. Pálúr Paloma Kíra GYTK I. gyógyszerész,

II. Repisky Máté GTK II. gazdálkodás és menedzsment.

Zsűri: Dobóczky Zsolt fotóművész, Újszászi Ilona médiakapcsolati vezető (SZTE), Nyéki Tamás kulturális szervező.

 

„Az én Szent-Györgyim” Esszépályázat:

I. Kincses Lilla ÁOK általános orvos II.,

II. Varga Angéla JGYPK szociálpedagógia I.,

Zsűri: Újszászi Ilona médiakapcsolati vezető (SZTE), Dr. Hannus István egyetemi tanár (SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport).

 

József Attila Versmondó Verseny:

I. Szeghő Katalin BTK magyar II.,

II. Németh György Attila ÁJTK jogász I.,

III. Mózes Ildikó ETSZK II. gyógytornász.

Jutalom: Almási Gyula JGYPK testnevelő-edző III.

Zsűri: Sándor János rendező, színháztörténész, Janik László színművész, Kiss Máté hírigazgató (Rádió 88), Tajti Gabriella irodavezető.

 

Egyetemi Zenei Verseny:

Komolyzene – I. Borbás Johanna ÁOK általános orvos I.,

II. Huszár Attila GTK kereskedelem és marketing IV.,

III. Borbás Johanna ÁOK I. és Csóti Jusztina ETSZK II.

Népzene – I. Darida együttes: Kopasz Zsófia JGYPK óvodaped. II., Jankov Gyöngyvér Gál Ferenc Hittudományi Főiskola,

II. Garamvölgyi Anett BTK néprajz III.,

III. Huzavona: Dancs Ágnes TTIK vegyész II., Laskay Krisztina TTIK vegyész I., Csenki Zalán TTIK földrajz I., Szűcs Miklós TTIK mérnök inf. II., Marjovszky Endre ZMK klassz. gordon III.,

III. Lengyel Zsolt TTIK programtervező informatikus V.,

Jutalom – Povázsánszki Csilla BTK anglisztika I., Csőke Andrea ZMK zongora I.,

Papp Viola Zsuzsanna ÁOK általános orvos II.,

Pataj Nóra ÁOK általános orvos V.,

Könnyűzene –II. Slako Sintiya TTIK biológia I.

III. Kelcz Dávid JGYPK médiatechnológus asszisztens II.

Zsűri: Gyüdi Sándor főigazgató (SZNSZ), Dudásné Szécsi Edit egyetemi adjunktus (SZTE ZMK magánének tanszék), Fülei Balázs zongoraművész (Liszt Ferenc Zeneakadémia), Varga Kornél gitáros (Fabula Rasa zenekar), Németh Miklós énekes (Fool Moon vokálegyüttes).

 

SZTEinfo


Unnep galéria
Az ünnepségen készült képek itt megtekinthetők

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

_MG_20422_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.