Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Megnyitja kapuit az SZTE Informatoriuma

A Szegedi Tudományegyetem szuperintegrált tere december 13-án, csütörtökön megnyitja kapuit. A disszeminációs egység és kutató labor változatos programokkal várja az érdeklődőket: a Szent- Györgyi Albert Agora (Szegora) részét képező intézményben szakmai és közösségi műhelyek mellett előadásokat, játékokat is tartanak.

Az Informatorium, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új disszemiációs tere és kutatólaborja december 13-án megnyitja kapuit. Csütörtökön 12 és 16 óra között bemutatkozik az Informatorium szakmai és közösségi műhelyeinek első csoportja, de a rendezvény alatt folyamatosan elérhetőek az Informatorium – közeljövőben beinduló – információs szolgáltatásai is. Ilyen a Szegedicum, a családi emlékezet digitalizálás, a Számítógépes Játékkultúra Műhely, a Személyes információs tanácsadás (PIM) vagy az Üzleti Információszolgáltató Pult.


A változatos nyitórendezvényekhez egyéb programok is kacsolódnak: déltől a Kinect játékok tesztelhetők, míg kettőtől a Cyber medve, avagy az URSUS SPELAEUS digitális feldolgozása című előadás hangzik el.


Délután az SZTE oktatói mellett meghívott vendégek is szerepelnek a Startup Szeged nevű program névsorán, amely során tájékoztatók, bemutatók, előadások lesznek látogathatók 16 és 20 óra között.


A nyitórendezvények ugyan már csütörtök déltől várják az érdeklődőket, az SZTE Informatoriuma egész decemberben izgalmas programokkal várja látogatóit, amelyeket nyomon követünk mi is. A december 13-i Csillagkapu a jövőbe és a Startup Szeged névre keresztelt rendezvények pontos menetrendje az alábbiakban olvasható.

 

2012. 12. 13. (csütörtök):

I. Csillagkapu a jövőbe

Ismerje meg az Informatoriumot, a Szegedi Tudományegyetem disszeminációs terét!

12:00-16:00 óra:

Bemutatkozik az Informatorium szakmai és közösségi műhelyeinek első csoportja.

A rendezvény alatt folyamatosan elérhetőek az Informatorium – közeljövőben beinduló -

információs szolgáltatásai:

- a Szegedicum,

- a Családi emlékezet digitalizálás,

- a FÉLIX (Fogyatékkal élők informatikai módszertani-és tréning-központja),

- a Számítógépes Játékkultúra Műhely,

- az Üzleti Információszolgáltató Pult,

- a Személyes információs tanácsadás (PIM),

- az Üzleti Információszolgáltató Pult,

- a Mém-gyár (hallgatói projekt).

Programok:

12:00-13:00 óra: Kinect játékok – CreatIT Solutions Kft. támogatásával;

13:00-14:00 óra: A Firbás-Térkép Stúdió előadása (kapcsolódás a Családi emlékek digitalizálása projekthez);

14:00-15:00 óra: Cyber medve, avagy a URSUS SPELAEUS digitális feldolgozása - Csehó Gábor muzeológus/biológus és Márok Attila grafikus előadása;

15:00-16:00 óra: Jelnyelv – Utak a kommunikációs akadálymentesítés felé (a jelnyelvi kommunikáció megismertetése, információk átalakítása jelnyelvre).

 

II. Startup Szeged:

a Szegedi Tudományegyetem előadó:

16:00 – 16:15 Buzás Norbert, kutatás-fejlesztési és innovációs igazgató – SZTE;

16:15 – 16:30 Imreh Szabolcs, adjunktus – SZTE GTK;

16:40 – 17:00 Z. Karvalics László, egyetemi docens – SZTE BTK.

Vendég előadók:

17:00 – 17:15 Südi István (Grundfoci);

17:15 - 17: 30 Dehelán Gábor (thehub.hu);

17:30 – 17:45 Schleer Tamás (Future Planning Development Ltd.).

Szegedi Startupok:

18:00 - 18:15 - Major Zsófia (Antavo);

18:15 - 18:30 - Végvári Péter (Binga);

18:30 - 18:45 - Mecanov Damjan (Triun);

18:00- 19:00 Budapesti vendégelőadók;

19:00- 20:00 Kerekasztal-beszélgetés – Startup, város, egyetem.

 

III. Informatorium galéria:

„Információs társadalom, információs kultúra” – angol és magyar nyelvű szakkönyvkiállítás.

 

*

A szegedi Agóra Informatóriumának további programja itt olvasható.

SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_3253_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.