Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Információs társadalomról a BTK-n

Generációk az információs társadalomban címmel tartanak konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (SZTE BTK). A június 21. és 22. közötti rendezvény középpontjában az infokommunikációs kultúra áll, amelynek a különböző korosztályokra tett hatását pszichológiai és szociológiai szempontok szerint is vizsgálják.

 

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (SZTE BTK) Generációk az információs társadalomban címmel tartanak konferenciát június 21-én és 22-én.

A rendezvényen – az általános- és középiskolások mellett – szót ejtenek az egyetemisták, illetve a szegedi felnőtt lakosság infokommunikációs kultúrájáról. A kérdéskört szociológiai és pszichológiai szekcióüléseken szintén megvitatják. Míg az előbbit olyan kulcsszavak mentén vizsgálják, mint például: „kiszorulók”, „kimaradók”, „társadalmi státusz”, „értékrend” vagy „net-generáció”, addig a mentális kérdésekkel a „segítő közösség”, „online viselkedés”, illetve „internet használati szokások” fogalmai mentén kutatják.

A kétnapos rendezvénynek a BTK Egyetem utcai épülete ad otthont, ahol a szekcióüléseket csütörtökön improvizációs színházi előadás is kíséri.

SZTEpress

A Generációk az információs társadalomban konferencia részletes programja itt megtekinthető.

A konferenciára szóló meghívó itt letölthető.

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Tart5_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.